Határrevízió és fasizmus
A megfogalmazott céljai alapján nehezen lehetne szélsőségesnek titulálni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. Egy politikai szervezetet azonban nem csak deklarált célkitűzései határoznak meg, de a vezetőinek egyes gesztusai, kijelentései, a tagság, a szimpatizánsok viselkedése és a nyilvánosan használt jelképek is – egyszóval az a környezet, amelyet maga körül teremt.
Október 23-a, a kishegyesi Orion diszkóban megtartott 56-os megemlékezés óta foglalkoztatja a közvéleményt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) jelensége Vajdaságban. A mintegy fél tucat vajdasági tagszervezettel is rendelkező mozgalom ominózus rendezvénye kapcsán különböző pártok, felelős politikai vezetők mondtak véleményt a szervezetről anélkül, hogy ott lettek volna Kishegyesen, vagy legalább utánajártak volna, milyen célkitűzései vannak, milyen korábbi megmozdulásai voltak a HVIM-nek.
A szervezet Szegeden alakult meg 2001. április 21-én, alapítói között szabadkai fiatalok is voltak. A mozgalom mai, és egyben alapító elnöke a 26 éves Toroczkai László. A szegedi születésű fiatalember 1996-tól a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) ifjúsági tagozatában politizált, majd szegedi szervezetének vezetője lett. 1997-től a MIÉP-es Magyar Fórum című hetilap munkatársa volt. 1998 tavaszán a Csurka-féle párt szegedi országgyűlési képviselőjelöltje, megyei sajtófelelőse, majd parlamenti tudósítója.
A HVIM hivatalos honlapján (www.hvim.hu) található életrajza szerint Jugoszlávia bombázása idején Vajdaságban tartózkodott tudósítóként, majd 1998 és 2000 között, szintén újságírói minősítésben hosszabb-rövidebb időt Kosovóban töltött. A magyar kormány által alapított Esély a stabilitásra Közalapítvány kurátoraként részt vett a Milošević-rezsimet megbuktató jugoszláviai ellenzék finanszírozásában. 2000 júliusában Ausztráliában járt, ahol az ottani magyar szervezetek számára előadásokat tartott a délvidéki helyzetről. 2000-ben lemondott a MIÉP-pel kapcsolatos tisztségeiről, visszavonult a pártpolitizálástól. 1999 óta a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának szerkesztő-riportere, valamint 2002-től a Magyar Jelen című hetilap kárpát-medencei főszerkesztője.
A szervezet célkitűzéseit az alapítás után egy évvel, 2002. február 9-én elfogadott, majd három hónappal később módosított alapszabály rögzíti. Eszerint az egyesület célja „a Kárpát-medencében élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése a nemzetközi kisebbségi és emberi jogok alapján, valamint az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása”. E cél eléréséhez az egyesület feladatának tekinti:
a) a szülőföldjén kisebbségi létformában élő magyar közösségek jogainak védelmét Magyarországon és a nemzetközi fórumokon
b) a Kárpát-medencében élő magyarságról szóló kiadványok elkészítését
c) kutatások végzését a cél érdekében
d) nemzetközi kapcsolatok kiépítését
e) a folyamatok pénzügyi feltételeinek biztosítását tagdíj, adományok, könyvkiadás és más ehhez kapcsolódó szakmai vállalkozások útján.
MINDENT VISSZA!
A mozgalom elnevezése, a 64 vármegye említése, egyértelműen utal a Trianon előtti Magyarország határaira. Már maga ez a tény is fölveti a kérdést, határmódosításban gondolkodik-e a HVIM. Kiss Kornél, a kishegyesi tagszervezet elnöke így válaszolt a Magyar Szó újságírójának ezt firtató kérdéseire (2004. október 27.): „Ez valójában elméleti elnevezés. Ez csak arra emlékeztet, hogy ezen a területen vagyunk jelen már egy évezrede és szeretnénk a jövőben is itt maradni. (…) Szervezetünk sokkal inkább a határok eltörlését szorgalmazza, mert ez az egyedüli megoldás.” (kiemelések tőlem – P. Cs.) A kijelentés logikailag hibás: az „egyedüli megoldást” nem lehet „sokkal inkább” szorgalmazni, hiszen nincs alternatívája.
A HVIM 2001-ben megjelentetett kiáltványa is lebegteti a határmódosítás lehetőségét. Egyetlen szóval sincs kimondva, hogy a szervezethez ez a megoldás állna a legközelebb, de a szóhasználat és a szöveg retorikai fölépítettsége ezt sugallhatja. Nincs módunkban a kiáltvány teljes szövegét idézni, de ezt bárki megtalálja a HVIM honlapján.
„A magyarságnak az elkövetkezendő években gyökeres változásokat kell kieszközölnie, amennyiben nem akar végleg lemondani ősei földjéről. Ennek egyrészt nemzetközi jogi, másrészt demográfiai okai vannak. A nemzetközi közjogi gyakorlatban létezik ugyanis az elbirtoklás fogalma, amikor egy ország 99 év után egyszerűen elbirtokol a szomszédos országtól egy területet. Ebben az esetben még tizennyolc évünk van. A demográfiai okok azonban még ennyit sem adnak nekünk. (…) Sürgősen el kell tehát döntenünk, hogy meg akarjuk-e menteni a még ma is magyarlakta területeket, s ha igen, akkor ezt milyen formában és milyen módszerekkel kívánjuk elérni.”
A bevezetőt követően háromféle megoldási lehetőséget vázolnak fel:
1. „A magyar-kérdés első megoldási lehetősége az autonómia. (…) Megfontolásra érdemes… a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) által 1992-ben kidolgozott háromszintű autonómia is. Az etnikai-határok menti magyar autonómiákat pedig a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom dolgozta ki. Feltűnő, hogy Európa legnagyobb nemzeti kisebbségei közül csupán a magyarok nem rendelkeznek semmiféle kézzelfogható területi önrendelkezéssel.”
2. „A második megoldási lehetőség a federális elképzelés. Az egy tömbben élő magyarok számára köztársasági státuszt követelő federális elképzelés a Vajdaságból a kilencvenes években elűzött mintegy százezer magyar érdekvédelmi szervezete, a Délvidéki Magyarok Közössége (DMK) által megfogalmazott cél. Ez a koncepció a szövetségi berendezkedésű Jugoszláviában Szerbiával és Montenegróval egyenlő jogállást kíván elérni a vajdasági magyarok számára is.”
3. „A harmadik megoldási lehetőség a határmódosítás. Az összes európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada által aláírt 1975-ös helsinki záróokmány kizárja az erőszakos határmódosítás lehetőségét, ám a békés, kölcsönös egyetértésen alapuló határváltoztatást nem zárja ki. (…) Mindazonáltal a határok erőszakos, fegyveres úton történő megváltoztatására is számtalan példa akadt a helsinki okmány elfogadása óta.”
„Hogy a három megoldási lehetőség közül végül melyik valósulhat meg? A mai magyar politikai elit – a magyar kormány, a Határon Túli Magyarok Hivatala, a parlamenti pártok és a vezető határon túli magyar szervezetek – autonómiapártiak. A hétköznapi emberek jelentős része viszont titkon határmódosításról álmodozik. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az autonómiapártiak lagymatag politikája az elmúlt évtizedben semmiféle eredményt sem tudott felmutatni, s Kaszáék, Markóék néhány megnyilatkozása után joggal juthatott eszünkbe a jól ismert mondás, miszerint ‘gyáva népnek nincs hazája!’ (…) Az autonómiapárti magyar politikai elit bűnös hallgatása és a nemzetközi közösségnek a békés magyarokkal szembeni eddigi közömbössége a határmódosítás híveinek a malmára hajtja a vizet. Az pedig magától értetődik, hogy az a koncepció fog diadalra jutni, amelynek a támogatói nagyobb áldozathozatalra és küzdelemre képesek. Egy biztos: minél kevesebbet ajánlanak a trianoni utódállamok (az egykori Kisantant országai) annál többet kell nekünk követelni tőlük. (…)… a magyarság önrendelkezésének kivívása nagyon kemény harc lesz, de a nehéz küzdelem után mindannyian megpihenhetünk, s büszkén hagyhatunk örökül gyermekeinkre egy boldogabb magyar jövőt.”
A kiáltvány kimondja, hogy a HVIM-nek is vannak területi autonómiakoncepciói, erről gyakran beszélnek a szervezet vezetői is egy-egy interjú alkalmával. Furcsa azonban, hogy a kiáltványban egyetlen utalás sincs arra, hogy a HVIM a saját autonómiatervezetét tartaná a legjobb megoldásnak, ráadásul a határmódosítás lehetőségétől sem határolódik el, sőt!
További érveket szolgáltat a határrevíziós törekvéssel vádlók számára Toroczkainak Kishegyesen tett azon kijelentése, mely szerint „még itt, a megszállt területen sem lehet a magyar rabszolga saját hazájában” (kiemelés tőlem – P. Cs.). Az elcsatolt területet „megszállt területnek” nevezni minimum pontatlan és nem értéksemleges megnyilatkozás.
A trianoni béke igazságtalanságát vitatni aligha lehetséges. Több mint nyolcvan év távlatából a régi határok visszaállításának gondolatával eljátszadozni azonban felelőtlen magatartás. Ha a HVIM elhatárolódna az ilyen törekvésektől, akkor például nem vett volna részt közös demonstráción a Magyar Revíziós Mozgalommal, mint ahogy ezt tette 2001. július 4-én. Ha pedig valóban a határok eltörlése a célja, miért nem látni az ezt leginkább szimbolizáló európai uniós zászlót a rendezvényeiken?
EGÉSZSÉGES FEJBŐR
A Večernje Novosti című nagypéldányszámú napilap fasizmust kiáltott a kishegyesi eset kapcsán. Nem érdemes a szenzációhajhász újság egyéb megállapításaival foglalkozni, de ez a minősítés túlságosan súlyos ahhoz, hogy ne vizsgáljuk meg közelebbről, hiszen magában foglalja a rasszizmus vádját is.
Ha még a Novosti újságírója sem állítja, hogy bármiféle rasszista kijelentés elhagyta volna a diszkó szónokainak száját, vagy akár a közönség skandált volna valami rasszizmusra utalót, akkor nyilván így is igaz. De nem lehet ennyivel elintézni a dolgot. A HVIM kapcsolatrendszerében, környezetében igenis felfedezhetők rasszista elemek, utalások.
A szervezet honlapjáról például rákapcsolódhatunk a www.nemnemsoha.hu honlapra, melynek fórum rovatába elég csak belepillantani, hogy megállapíthassuk: a hozzászólások nagy része fajgyűlölő tartalommal rendelkezik. Az nem mentség, hogy az oldal működtetői odaírták: nem vállalnak semmilyen felelősséget a hozzászólások tartalma miatt. Egy magára valamit is adó honlap rendelkezik moderátorral, aki kiszűri a gyűlölködő hozzászólásokat.
A HVIM ’56-os megemlékezésén, az Orion diszkóban koncertező Kárpátia együttes (nem összetévesztendő a moldvai csángó népzenét játszó azonos nevű zenekarral!) egy éve alakult, a nemzeti vagy hazafias rock kategóriájába sorolják kedvelői. Az együttes dobosa, Bankó Attila az Egészséges Fejbőr (EF) nevű, régebb óta létező csapat tagja is egyben. Ha tudjuk azt, hogy az EF dalaiban többször „énekli meg” a rasszista elveket valló skinheadeket, nem sok kétség fér ahhoz, vajon mire utalhat az „egészséges fejbőr” szókapcsolat.
Az árpádsávos zászlók használata már többször váltott ki vitát a rendszerváltás utáni időszakban Magyarországon. Voltak olyanok is, akik használatának betiltását követelték. Tény az, hogy Szálasi nyilaspártja annak idején, kisajátítván ezt az ősi jelképet, árpádsávos zászlót használt. Nehéz ettől a ténytől elvonatkoztatni, nehéz eldönteni egy-egy szimbólumról, hogy az önmagában mit jelképez. Ám akkor, amikor a skinhead mozgalommal kapcsolatba hozható együttes koncertjén lobogtatják, már nem is olyan nehéz eldönteni, mit is szimbolizál abban a kontextusban.
A HVIM elnökében sem merült fel kétely, amikor Szerbia és Montenegróból történő kitoloncolása előtt – saját bevallása szerint – ötágú vörös csillaggal ellátott bírósági és rendőrségi épületekben hallgatták ki. „A jelek szerint tehát az engem meghurcolt és kitoloncolt szerbiai hatóságok a kommunizmus jelképének szellemében jártak el.” – írja a Magyar Szónak eljuttatott közleményében (2004. november 4.). Az árpádsávos szimbólumhoz hasonlóan sajátították ki és éltek vissza a vörös csillaggal is, amit ma már több helyütt önkényuralmi jelképként kezelnek – Magyarországon például tilos a használata.
A szimbólumok sokszor mélyebb üzenetet hordoznak, mint maguk a megnyilatkozások. Egy komoly, demokratikus mozgalom nem operál kétértelmű jelképekkel, nem veszi körül magát kétes hírű elemekkel, mert ha így tesz, akár akaratlanul is, csak gyűlöletet szít.
(Magyar Szó)
