Csudajó lenne, ha végre eljönne az ideje annak, hogy minden rosszérzés nélkül élhetnénk választópolgári jogunkkal. Ha a referendumokon föltett kérdésekre tiszta lelkiismerettel lehetne végre igennel vagy nemmel válaszolni, ha a választásokon olyan pártra vagy személyre szavazhatnánk, amelyet/akit minden fenntartás nélkül támogatni tudunk. Csudajó lenne, ha nem kellene elvszerű vagy elvszerűtlen kompromisszumokon törni a fejünket, amikor az urnák elé járulunk, ha egyáltalán. Szerbiában ennek még nem jött el az ideje. Persze talán nincs is olyan ideális társadalom, ahol ez a kívánalom teljes mértékben megvalósult volna. Az is lehet, hogy épp ellenkezőleg: csak a legbrutálisabb diktatúrákban lehet teljesen elvszerű, lelkiismeretes döntéseket hozni, ott viszont az a probléma merülhetne fel, hogy a döntésünket esetleg nem élnénk túl.
Szerbia új alkotmányának javaslatát kellene az október végi referendumon megerősíteni vagy elvetni, egy olyan alkotmányszöveget, mely messze alulmúlja a liberális értékeket valló polgárok kívánalmait, de mégiscsak jóval többet nyújt a jelenleg érvényben levő miloševići alkotmánynál. Liberális és kisebbségi körökben teljes a konfúzió. Nincs egységes álláspont arról, hogy akkor most szavazzunk igennel egy nehezen vállalható alkotmányra, vagy bojkottáljuk a népszavazást, esetleg szavazzunk nemmel.
A VM pártok ezúttal is hozták a legrosszabb formájukat, ahogy már ezt sajnos megszokhattuk. A politikai palettán marginálisnak számító VMDK és VMDP arra buzdít, hogy a magyarok vegyenek részt a referendumon és szavazzanak nemmel. Nem világos azonban, hogy mi a fenére jó ez. Sem a VMDP, sem a VMDK politikusai nem magyarázták meg kevéske hívüknek, hogy miért jobb nemmel szavazni, mint egészen egyszerűen bojkottálni a referendumot. Ezt az álláspontjukat talán arra a tévedésre alapozták, hogy a referendum sikeréhez elég, ha a választásra jogosultak fele plusz egy választópolgár RÉSZT VESZ a referendumon, függetlenül attól, hogy mennyivel lesz nagyobb az IGEN szavazatok aránya a NEM szavazatokénál. Ha ez lenne a helyzet, tényleg a NEM bekarikázása lenne az egyedüli racionális állásfoglalás akkor, amikor egy régi és rossz alkotmányt kellene felváltani egy szintén ölég rossz, de mégiscsak kevésbé gázos alkotmánnyal. Vagyis: elmegyek szavazni, hogy növeljem a referendum sikerének esélyeit, de nem szennyezem be magam azzal, hogy igent mondok egy olyan alkotmányra, melynek tartalma nagymértékben vállalhatatlan számomra.
Mármost, kedves politikusok, nem ez a helyzet. Milošević rendesen bebetonozta az alkotmányát, melynek megváltoztatásához a parlament kétharmados többségének támogatásán túl a választópolgárok felének meg még egy szavazónak IGENNEL kell szavaznia ahhoz, hogy az új, módosított alkotmányszöveg érvénybe léphessen. Tehát a referendum sikeressége szempontjából teljesen irreleváns, hogy NEM-et karikázunk-e be vagy el se megyünk a szavazóhelyre. Viszont: ha már annyira vállalhatatlannak érezzük az alkotmány szövegét, elvszerűbben járunk el, ha részt sem veszünk az egész cirkuszban, melynek zsonglőre az igazmondó Koštunica, zenebohóca a hágai fogoly Šešelj, hoppmestere pedig a pokol tüzén égő Milošević.
A VMSZ is meglehetősen komolytalanul állt hozzá a referendum kérdéséhez. Még mielőtt bármilyen szöveg nyilvánosságra került volna, Kasza József elnök bojkottal fenyegetőzött. Majd találkozott Koštunica kormányfővel, akinek úgy látszik minden szavát készpénznek vette, és máris megszelídült. Az alkotmánytervezet szövegét még ekkor sem tárták elé, de ő mégis boldogan újságolta szabadkai sajtótájékoztatóján, hogy a magyar területi autonómián kívül a párt minden egyéb követelése helyt kapott az alkotmányban (legalábbis Koštunica tolmácsolt szavai szerint), ezért azt érdemes lesz támogatni a referendumon. Egyúttal felelőtlenségnek nevezte az alkotmány bojkottjára való buzdítást. Az alkotmány szövegének parlamenti elfogadása utáni napon ugyanez a Kasza József már másként nyilatkozott (bár még mindig nem olvasta az alkotmány szövegét). Kijelentette: amennyiben teljesültek a VMSZ követelései, az alkotmány elfogadására fogja buzdítani híveit, amennyiben azonban nem, bojkottra szólít fel. Újra eltelt egy nap, és közben kiderült az is, hogy nem csak a területi autonómia ügye nem került be az alkotmányba, hanem egyéb VMSZ-es követelések sem. Összedugták a fejüket a párt elnökségének tagjai, és ismét mást hallhattunk a pártelnök szájából. Vagyis hogy nem foglalnak állást sem az alkotmány mellett, sem ellene. A döntést a polgárok saját belátására bízzák. Ezt követően összeült a párt tanácsa is, és újabb ötlettel rukkoltak elő: lakossági fórumok szervezésébe kezdenek, amelyeken ismertetik a polgárokkal az alkotmány pozitívumait és negatívumait, kikérik a nép véleményét, és majd az utolsó héten bejelentik, mi a párt végleges álláspontja.
Összegezzünk időrendileg: 1. lehetségesnek tartjuk a bojkottot; 2. a bojkottra való felhívást felelőtlenségnek tartjuk; 3. vagy bojkottra vagy igenre fogunk buzdítani; 4. nem fogunk se igenre, se nemre buzdítani; 5. előbb fórumozunk, aztán döntünk, hogy mi az álláspontunk. Hát ha ennek a vacillálásnak a párthívek totális elbizonytalanítása volt a célja, akkor gratulálok! Ha a VMSZ rögtön az 5. pontnál kezdte volna ezt a mesét, akkor azt mondanám, bölcsen járt el, de sajnos ezt a bölcs megoldást kapkodás és egymásnak ellentmondó kijelentések, naponta változó állásfoglalások előzték meg.
Normális esetben nem sokat kellene törődni azzal, hogy miként foglal állást vagy miként ügyetlenkedik egyik-másik VM párt, hiszen választásról választásra egyre kevesebb szavazatot kapnak, a magyarok többsége vagy el se megy szavazni, vagy nem VM-előjelű pártra szavaz. Tehát igazából nem mérvadó a VM választópolgárok viselkedésére nézve, hogy mit mondanak az egyre kisebb legitimitással rendelkező VM pártok.
A jelenlegi helyzet azonban rendkívül kényes. Az alkotmányról szóló referendumot a (szélső)jobboldali körök Kosovóról szóló referendumként élik meg. A szerb nacionalisták szerint mindenki hazaáruló, aki Kosovo végső státusa meghatározásának küszöbén egy olyan alkotmány meghozatala ellen buzdít, melynek preambulumába belefoglalták, hogy Kosovo Szerbia elidegeníthetetlen része. Különösen veszélyes lehet, ha a mégoly kis támogatottsággal rendelkező kisebbségi pártok az alkotmány elfogadása ellen kampányolnak. Nem kétséges ugyanis, hogy Kosovo valamilyen tekintetben független lesz, ez pedig a szélsőséges nacionalista elemeknek nem fog tetszeni. A frusztráltságból táplálkozó erőszakot pedig valahogyan le kell vezetni, meg kell találni a bűnbakokat, akik miatt Kosovo elveszett. Ennek egyik lehetséges módja a kisebbségek ellen irányuló erőszak. A kisebbségi pártoknak nem lenne szabad oly módon bajba sodorni a kisebbségi polgárokat, hogy NEM-re buzdítanak akkor, amikor ebben az állásfoglalásban elvakult, erőszakos csoportok bizonyítékot vélnek felfedezni.
Persze lehet erre azt mondani, hogy márpedig beszariság lenne csak ezért igennel szavazni. Ám más, komoly érvek is szólnak az IGEN szavazat mellett. A vajdasági magyaroknak igenis érdeke, hogy olyan alkotmányt kapjon az ország, amely számos, kisebbséget is érintő kérdésben előrelépést jelent az előző alkotmányhoz képest. Lévén, az alkotmány negatívumairól már írtam (Kesztyű, csíptető, zsibbasztás; Magyar Szó, 2006. október 7-8.), álljon itt néhány pozitívum. Az új alkotmány(javaslat) sokkal részletesebben szabályozza az emberi és kisebbségi jogokat. Az ezekre vonatkozó szakaszok teszik ki az alaptörvény szövegének egyharmadát, míg az érvényben levő alkotmány néhány mondattal elintézi ezt a témakört, a „kisebbség” kifejezés pedig egyetlen egyszer sem fordul elő benne. Az új alkotmányban alkotmányerőre lépnek mindazok a szerzett jogok, amelyeket a megszűnt szövetségi állam kisebbségi törvénye írt elő. Azt talán nem kell bizonyítani, hogy mennyivel többet jelent, ha alkotmányban vannak lefektetve alapvető kisebbségi jogok, nem pedig csak egy törvényben, melyet bármikor megváltoztathat a köztársasági parlament egyszerű többséggel. Így például a kisebbségi önkormányzathoz (nemzeti tanácshoz) való jog, a részarányos foglalkoztatás kötelezettsége, a nemzetiségi arányok megváltoztatásának tilalma, a nyelvhasználat kérdései mind-mind helyet kaptak az új alkotmányban.
A posztkommunista országok politikusai hajlamosak összekeverni a szezont a fazonnal. Hajlamosak összekeverni a referendumot a többpárti választásokkal és fordítva. A nemrégiben lezajlott magyarországi helyhatósági választásokat az ellenzék a kormány elleni bizalmatlansági szavazásnak (azaz egyfajta referendumnak) igyekezett beállítani, és miután aratott, követelte a demokratikusan megválasztott kormány lemondását. Szerbiában pedig a referendumon való részvételt, illetve annak bojkottját próbálják egyes politikusok a pártpreferenciák mentén értelmezni. Jó lenne, ha a polgárok nem dőlnének be ennek a mesterséges egybemosásnak, és a referendumon a föltett kérdésre próbálnák megtalálni a jobbik (kevésbé rossz) választ, a választáson pedig az érdeküket feltételezhetően legjobban képviselő pártokra és személyekre szavaznának. Például ha most a referendumon kelletlenül bár, de mégis igennel szavaznak, a referendumot követő parlamenti választáson voksolhatnak arra a pártra, amelyik zászlajára tűzi az új alkotmány azonnali megváltoztatását, jobbítását. (Újabb érv az új alkotmány elfogadása mellett, hogy sokkal könnyebben megváltoztatható, mint az érvényben levő.)
A jelen pillanatban az ország fejlődése szempontjából az a legfontosabb, hogy mielőbb, még Kosovo végső státusának eldöntése előtt sor kerüljön a parlamenti választásra, aminek előfeltétele, hogy a referendum e hónap végén sikeres legyen. Ha nem lesz sikeres, akkor – Koštunicát ismerve – lehet, hogy csak hónapok múltán kerül rá ismét sor, és akkor sem lesz az alkotmány szövege más – vagy pontosabban: jobb –, csak a radikálisok lesznek sokkal erősebbek és befolyásosabbak. Ha Kosovo függetlensége előtt lesz a parlamenti választás, szinte biztosra vehető, hogy annyira-amennyire, de európai orientáltságú pártok alakíthatnak kormányt, és ha döcögve is, de folytatódhatnak a reformok. Ha nem sikerül a referendum, elhalasztódhat a választás is, és lényegesen megnő annak az esélye, hogy a Szerb Radikális Párt kerül majd hatalomra, ami az ország politikai elszigetelését, gazdasági hanyatlását fogja eredményezni. A kisebbségek helyzetébe pedig jobb bele se gondolni.
Aki a bojkott vagy a NEM mellett dönt, és közben annak drukkol, hogy mégis csak sikerüljön a referendum, hiszen ez objektíve jobb, az természetesen nem hazaáruló, csak némileg képmutató. Ha valaki a bojkott vagy a NEM mellett dönt, és annak drukkol, hogy ne is sikerüljön a referendum, az nyilván számol ennek fentebb vázolt következményeivel, és ideje annyi, mint a tenger, és nem sietős a dolga, mint a Liberális Demokrata Párt szerint Szerbiának.
(Symposion-line)
