Nike-forradalom

Aki végighallgatta csütörtökön Vojislav Koštunica és Tomislav Nikolić uszító beszédeit a Kosovo megmentésére összecsődített nagygyűlésen, azt bizonyára nem lepte meg a békésként meghirdetett tüntetést követő randalírozás a főváros utcáin. Aki végighallgatta ezeket a beszédeket, és hallotta Velimir Ilić és Slobodan Samardžić miniszterek korábbi kijelentéseit, amelyekben legitimnek nyilvánították az utcai huliganizmust, annak nem lehetett kétsége afelől, hogy a csütörtöki tüntetés sem múlhat el szervezett rendbontás nélkül. Mondhatni zavartalanul elkövetett, jól irányított rendbontás nélkül.

A televíziós felvételeken mindenki láthatta, hogy az amerikai nagykövetség felgyújtásakor egyetlen rendőr sem volt a helyszínen. A csőcselék szabadon fosztogathatott városszerte: fiatal és kevésbé fiatal hölgyek és urak degeszre tömött bevásárlószatyrokkal távoztak a Kosovo nevében szétvert üzletekből. Voltak olyanok is, akiknek még arra is jutott idejük, hogy hajba kapjanak egy-egy parfümön, vagy hogy fölpróbálják az áhított Nike tornacipőt, nehogy véletlenül elszúrják a cipőméretet.

A szánalmas fosztogatást megörökítő amatőr videofelvételek fölkerültek a világhálóra, hogy az egész világ láthassa, micsoda morális potenciál rejtezik ebben a kosovói jussát követelő országban, amely ugyebár egyetlen földi és égi törvényt sem szegett meg soha, hogy a miniszterelnök hazug szavait parafrazeáljam.

Az országban uralkodó helyzetért elsősorban Koštunica és öngyilkos politikája a felelős, mely azzal fenyeget, hogy Szerbia ismét a totális izoláció állapotába kerül. De politikai és morális felelősség terheli azokat is, akik némán asszisztálnak ehhez az eleve vesztésre ítélt ámokfutáshoz, vagyis Boris Tadić államfőt és pártját, a Demokrata Pártot.

Ebben a pillanatban nincsen egyetlen jó megoldás sem. De a legkevésbé rossz, illetve a legegészségesebb megoldás mégis az volna, ha a DP és a G17 Plusz azonnal kenyértörésre vinné a dolgot, és – Kosovo ide vagy oda – haladéktalanul napirendre tűzné az ország európai integrációjának kérdését. Nem lehet a végtelenségig romlott kompromisszumokkal és halogatással palástolni a problémákat, a kormánypártok között egyre mélyülő ellentéteket.

Február 3-án a többség Európára és az izoláció ellen voksolt. Ezt a február 3-ai döntést mielőbb hitelesíteni kell előrehozott parlamenti választásokon is, ahol végre két világos politikai opció ütközne meg egymással. A demokratáknak és a G17-nek egyértelműen, tettekkel is állást kell foglalniuk, hogy melyik táborhoz tartoznak. A többiek hovatartozása rég ismeretes. Ha ez nem következik be, Koštunica Nike-forradalma – Milošević joghurtforradalmához hasonlóan – a legsötétebb jövőképet vetíti elénk.

(Magyar Szó)

Hozzászólás(ok)