Szűk alkotmányos mozgástérben

A közvitára bocsátott vajdasági statútumtervezet jelképes előrelépést jelent, ám a lényegi autonómia továbbra is csak álom marad

Amilyen az alkotmány, olyan a statútum is. Röviden így lehetne elintézni a vajdasági hatalmi koalíció pártjai által elfogadott és közvitára bocsátott vajdasági statútumtervezetet. A dokumentum egyértelműen a Vajdasági Képviselőházban abszolút többséget alkotó Európai Vajdaságért koalíció szája íze szerint készült, a kisebb koalíciós partnerek pedig nem igazán tehettek egyebet, mint hogy – szem előtt tartva a köztársasági alkotmány szabta kereteket, az országban uralkodó politikai erőviszonyokat és pillanatnyi érdekeiket – statisztáljanak az egészhez.

Az új statútumtervezet elsősorban szimbolikus értelemben, megfogalmazásaiban jelent előrelépést a még érvényben levő miloševići statútumhoz képest, ám a lényegét tekintve nem hoz sok újat, inkább csak a meglevő állapotokat rögzíti, a hatásköröket meg a vagyont illetően pedig – az alkotmánnyal összhangban – kénytelen mindent a még meg sem született törvény(ek)re bízni.

KORMÁNY, MINISZTÉRIUMOK, NEMZETI KÖZÖSSÉGEK

zaszlo-vajdasagsvgA legjelentősebb változás, mint már említettem, terminológiai jellegű. Míg az érvényben levő vajdasági statútum „végrehajtó tanácsnak” nevezi a tartomány végrehajtó szervét, az új tervezet már „kormányt” említ, a „titkárságok” helyett pedig „minisztériumokat”. A kommunista érából visszamaradt nyelvi csökevények felváltása széles körben elterjedt kifejezésekkel magától értetődő dolog kellene hogy legyen, ám a jobboldali ellenzéket már ez is irritálja, és a szeparatizmus jelét látja ebben is.

A „nemzeti közösségek” megfogalmazással kapcsolatban egyelőre nem hallottam negatív véleményt, bár nyilvánvaló, hogy ez sincs ínyére sokaknak. Ezzel a kifejezéssel az alapszabály-tervezet megfogalmazói azt kívánták érzékeltetni, hogy Vajdaságnak nincsenek első- és másodrendű polgárai (vagyis ún. többségiek és kisebbségiek), hanem minden itt élő etnikum egyenrangú. A megszövegezők tehát egyáltalán nem használják a tervezetben a „többségi nemzet” és a „nemzeti kisebbség” kifejezéseket, így azokon a helyeken, ahol ez a felosztás a kollektív jogok részletezése okán mégis elkerülhetetlen volt, egy politikailag korrekt, de meglehetősen nyakatekert körülírást voltak kénytelenek használni, mely így szól: „a Vajdaság AT összlakosságában kisebbséget alkotó nemzeti közösségek”. Píszínek píszí, de százszor leírni vagy kimondani még hivatalos szövegben is meglehetősen furcsán hat. Persze elismerem, még ez is jobb, mint visszatérni a köznyelvből szerencsésen kikopott „nemzetiség” kifejezés használatához.

A formális megoldásoknál és megfogalmazásoknál tartva mindenképpen meg kell említeni azt, hogy a közvitára bocsátott statútumtervezet a következő mondattal kezdődik: „Vajdaság az itt élő polgárok autonóm tartománya, a Szerb Köztársaság kötelékében, amely területének sajátos nemzeti, történelmi, kulturális és egyéb sajátosságai alapján jött létre, mint többnemzetiségű, multikulturális és többvallású demokratikus európai régió, amely bekapcsolódott az európai régiók rendszerébe.” (kiemelések tőlem – P. Cs.)

Emlékeztetőül: a 2006-ban elfogadott szerbiai alkotmány első szakasza úgy definiálta az államot, mint „a szerb nép és minden itt élő polgár államát”, vagyis már a kezdet kezdetén első- és másodrendű polgárokra osztotta a lakosokat. Ezzel szemben a tartomány jövőbeli statútuma polgári szemléletet tükrözhet, és a sokszínűséget hangsúlyozhatja majd. Az pedig valóban kiváló ötlet volt, hogy már az első szakaszban mint európai régiót definiálják Vajdaságot, ezzel egyúttal kijelölve önálló nemzetközi státusát is.

A köztársasági alkotmány mostohán bánt az országban élő egyéb nemzeti közösségekkel akkor is, amikor kimondta: „A Szerb Köztársaságban a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód van hivatalos használatban. Egyéb nyelvek és írások hivatalos használatát, az Alkotmánnyal összhangban, törvény szabályozza.” A statútumtervezet ebben a kérdésben is továbbment és így fogalmaz: „Vajdaság AT szerveinek és szervezeteinek munkájában a szerb nyelv és a cirill betűs írásmód, a magyar, a szlovák, a horvát, a román és a ruszin nyelv és írás van hivatalos használatban. A szerb nyelv latin betűs írásmódjának használata tartományi képviselőházi határozattal lesz szabályozva.”

Nos, az idézett rész kritikusai nem is az egyéb nyelvek hivatalos használatába kötöttek bele – hiszen ezek a nyelvek és a hozzájuk köthető írásmódok eddig is hivatalos használatban voltak a tartományi adminisztrációban -, hanem abba, hogy esetleg a szerb latin betűs írás használata is jogerőre léphet Vajdaságban.

Hát ez valóban szörnyű lenne!

A VAGYON ISMERETLEN, A HATÁSKÖRÖK BIZONYTALANOK

zgrada_izvrsnog_veca_vojvodine_banovina1
A vajdasági kormány épülete

Az 1990-ben meghozott miloševići alkotmány lehetővé tette a teljes központosítást szinte minden téren, így a vagyon terén is. Az 1995-ben elfogadott, a köztársaság vagyonáról szóló törvénnyel tetőződött be a centralizáció folyamata. Ezzel a törvénnyel ugyanis mind a helyi önkormányzatokat, mind pedig a tartományokat megfosztották addigi vagyonuktól, és mindent állami tulajdonná minősítettek át, vagyis lényegében a központi hatalom kénye-kedve szerint ga(rá)zdálkodhatott mindazzal, amit a tartományok, illetve a helyi önkormányzatok saját pénzükből teremtettek meg évek hosszú során át.

Az új alkotmány sem hozott igazi áttörést a vagyon decentralizálásával kapcsolatban, mert nem rögzítette a visszaszármaztatandó vagyon mértékét, hanem egy később meghozandó törvényre bízta a kérdés rendezését. „Természetesen” e törvénynek egyelőre se híre, se hamva.

Mindezek miatt a vajdasági statútumtervezet megszövegezői sem tehettek többet, mint hogy általánosan és szűkszavúan fogalmazzanak tartományunk (jövőbeni) vagyonával kapcsolatban: „Vajdaság AT köztulajdonában vannak a törvényben és statútumban megállapított ingó és ingatlan dolgok, mindenekelőtt azok a köztulajdonban levő dolgok, amelyeket jelen statútum meghozatalának pillanatában törvény alapján Vajdaság AT szervei és az általa alapított közszolgálatok használnak.” (kiemelés tőlem – P. Cs.)

Sajnos könnyen megtörténhet, hogy a „mindenekelőtt” kifejezéssel illetett vagyontárgyakon kívül a még meg sem született törvény semmi mást nem fog visszautalni Vajdaság tulajdonába. Ez pedig azt jelentené, hogy Vajdaság búcsút inthet a regionális utak, a helyi érdekű vasutak, a csatornahálózat, az erdők, valamint a jól jövedelmező, még állami tulajdonban levő cégek (pl. a Szerbiai Kőolajipari Vállalat részét képező Naftagas) feletti önrendelkezésnek.

A hatáskörök és a forrásbevételek tekintetében sem rögzít semmi újat, illetve semmi konkrétat a statútumtervezet. Tegyük hozzá: nem is rögzíthetne, hiszen az alkotmány ezekben a kérdésekben is törvényi rendelkezést irányoz elő. Összesen 26 olyan terület van még, amelyen törvényileg kellene szabályozni Vajdaság pontos hatásköreit.

KIRAKATINTÉZMÉNY

A statútumtervezet egyik legkidolgozatlanabb, legtöbb kérdőjelet felvető és legvitathatóbb része a 40. szakasz, amely az ún. Nemzeti Közösségek Tanácsát írja le. A tervezet egyéb részeinek kritizálásakor ugyanis szinte mindannyiszor hozzá kellett tennünk, hogy alapvetően a köztársasági alkotmány a hibás, mert az szabta meg a statútum kereteit. Ám a Nemzeti Közösségek Tanácsa – ez a se felsőház, se bizottság – egy olyan torz valami, aminek életre hívásában nem az – egyébként sok mindenért kárhoztatható – alkotmány a ludas.

Négy évvel ezelőtt, amikor a tartományi parlament elfogadta Vajdaság alaptörvény-tervezetét, a kétházas parlament mint egyfajta alternatíva belekerült ebbe a dokumentumba is. Akkor a Demokrata Párt – koalíciós partnereivel ellentétben – az egykamarás rendszer mellett szállt síkra, így kompromisszumos megoldásként csak mint egy lehetőség kerülhetett a kétkamarás modell az előtervezetbe. 2006-ban fordult a kocka: maga a demokrata párti Bojan Pajtić kezdett a kétkamarás parlamenti modellről beszélni, melyben a felsőházat, vagyis a „népek tanácsát” elképzelései szerint a kisebbségi nemzeti tanácsok képviselői alkotnák, a szerb többség viszont ebben nem képviseltetné magát.

Ez az elképzelés, amely élvezte a Vajdasági Magyar Szövetség támogatását is, logikusnak tűnt, hiszen a „népek tanácsának” hatáskörébe a kisebbségi kollektív jogokat érintő kérdések kerültek volna.

2008-ban ehelyett mit kap(t)unk? Egy 30 fős testületet, amelynek felét „a magukat a Vajdaság AT összlakosságában többséget alkotó nemzeti közösséghez tartozónak valló képviselők” teszik ki, a másikat meg a kisebbségi képviselők. Vagyis a 120 fős Tartományi Képviselőházba („alsóházba”) bekerült honatyákat fogják nemzetiségi alapon szétválasztani szerbekre és nem szerbekre, majd – közelebbről be nem határolt módszerrel – párthovatartozásuktól függetlenül fognak kiválasztani közülük 15-15 főt.

És hogy mivel foglalkozik majd ez a testület? Íme: „A Képviselőház hatáskörébe tartozó olyan kérdések megvitatásánál, amelyek közvetett vagy közvetlen kapcsolatban vannak a Vajdaság AT összlakosságában számbeli kisebbséget alkotó nemzeti közösségek jogérvényesítésével, különösen a kultúra, az oktatás, a tömegtájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, kötelezően ki kell kérni a Nemzeti Közösségek Tanácsának véleményét.”

Tehát lesz egy testület, amivel el lehet majd dicsekedni a kisebbségi jogok érvényesítésére érzékeny EU-ban meg az Európa Tanácsban, vagyis kirakatintézménynek jó lesz. Feltéve, ha sikerül eltitkolni, hogy ennek az ominózus tanácsnak semmiféle döntéshozatali jogköre, ne adj isten vétójoga nem lesz, hogy a nemzeti hovatartozás alapján összeálló testületnek semmiféle legitimitása nem lesz, hiszen a tagjait politikai és nem nemzeti hovatartozásuk alapján választották meg egy másik testület – a képviselőház – tagjaivá, továbbá hogy kiskorúsítják a kisebbségeket, mert a többség gyámkodásával tartják csak őket képesnek a kizárólag őket érintő kérdések megvitatására.

Hogy miként sikerült a 2006-ban még egységesnek és elfogadhatónak tűnő elképzelést ennyire vakvágányra terelni, egyáltalán nem világos.

MAKÓ JERUZSÁLEMTŐL

Mindent egybevetve megállapíthatjuk, hogy az új vajdasági statútumtervezet olyan messze van a lényegi autonómia szavatolásától, mint Makó Jeruzsálemtől. Szó sincs arról, hogy konkrétan szavatolná a tartomány önrendelkezését, hiszen még a hatáskörök és a vagyon tekintetében sem szolgál konkrétumokkal, az igazságszolgáltatás és a törvényalkotás ügye pedig továbbra is központosított marad. Ismétlem: az alkotmány szabta keretek miatt nem is lehetne ez másképp. Ám a kisebbségi jogok érvényesítése tekintetében lehettek volna sokkal nagyvonalúbbak is a szövegírók. Hogy ez miért nem állt senkinek sem az érdekében, egyelőre nem derült ki.

(Családi Kör)

Hozzászólás(ok)