Apró-cseprő ügyek

Dina Kurbatvinski-Vranešević vezérigazgató nyilatkozik a vajdasági közszolgálati tévé magyar adásait (is) érintő változásokról

Két héttel ezelőtt már foglalkoztunk a vajdasági közszolgálati televízió magyar szerkesztőségében kialakult helyzettel, de éppen azt a személyt nem állt módunkban megszólaltatni, aki a végleges döntéseket hozza, vagyis a médiaház vezérigazgatóját. Dina Kurbatvinski-Vranešević ezúttal tudott időt szakítani arra, hogy válaszoljon a Családi Kör nem feltétlenül kellemes kérdéseire.

Emlékeztetőül: az Újvidéki Televízió magyar műsorai október eleje óta rövidebbek, erről döntött ugyanis a médiaház kollégiuma kapacitáshiányra hivatkozva. Ezzel párhuzamosan elbocsátottak 14 tiszteletdíjas munkatársat, majd pedig felfüggesztették állásából Simon Erzsébetet, a magyar szerkesztőség felelős vezetőjét, mert minderről tájékoztatta a nyilvánosságot.

A szóban forgó döntések esetleges felülvizsgálásáról a ház vezérigazgatója határozhat, aki az események zajlása idején külföldön tartózkodott, majd hazaérkezvén megkezdte az ügy kivizsgálását.

Előző cikkünkben eddig a pillanatig tudtuk követni az eseményeket, és megpróbáltuk felderíteni a döntések mögött meghúzódó okokat. Sajnos csak felemás eredménnyel jártunk, mert a vitatott döntéseket meghozó kollégium élén álló Nada Kalkan főszerkesztő megtagadta a nyilatkozatot a vezérigazgató tiltására hivatkozva. Bodzsoni István segédigazgató viszont válaszolt a kérdéseinkre, annak ellenére, hogy – mint mondta – ezzel fegyelmi vétséget követett el.

Dina Kurbatvinski-Vraneševićet arról kérdeztük, hogy az eltelt két hétben mi történt, és született-e végleges döntés a magyar szerkesztőséget (is) érintő műsoridő- és káderszámcsökkentés, valamint az ideiglenes hatállyal bíró felfüggesztés kérdésében.

– Az egész ügyet átadtam a fegyelmi bizottságnak, amely 30 napos határidőn belül számol majd be arról, hogy mire jutott. Én arra számítok, hogy 15 napon belül a bizottság jelentést tesz. Mindaddig hatályosak maradnak az október elején meghozott kollégiumi döntések.

– Vajon jogosan járt-e el a tévé kollégiuma, amikor döntött az egyes műsorok sugárzási idejének csökkentéséről, valamint Simon Erzsébet felfüggesztéséről?

– Ha távollétemben történik valami rendkívüli a programban, ehhez a vezérigazgató-helyettes egyetértésére van szükség, aki ilyen esetekben teljes körű felhatalmazással bír. A helyettesem pedig egyetértett a kollégium döntéseivel. A Simon-üggyel kapcsolatban annyit mondanék, hogy a főszerkesztőnek jogában áll javasolnia egyes személyek felfüggesztését.

– Simon Erzsébet tudomásom szerint a mai napig nem kapott papírt a szuszpendálásáról.

– A kialakult szituáció miatt nem kapott hivatalos értesítést, és nekem éppen az volt a célom azzal, hogy az egész ügyet átadtam a fegyelmi bizottságnak, hogy az ügymenet visszakerüljön a rendes kerékvágásba.

– De hogyan maradhatott hatályban egy olyan döntés, amelyet még ki kell vizsgálni?

– Csak ideiglenes döntésről van szó, amely addig marad érvényben, amíg nem tisztázódik a helyzet. A műsorok rövidítése viszont egy másik téma. A műsorrend átalakításáról mindenkit időben értesítettek, és mindannyian elfogadták az októberben kezdődő őszi programsémát, amin szinte egész szeptemberben dolgoztunk. A kollégium tehát elfogadta az új programsémát, úgyhogy ezzel kapcsolatban nincs semmiféle dilemma, függetlenül attól, hogy ki és mit gondol arról, hogy mennyi ideig kellene tartania egyes informatív műsoroknak. Én úgy gondolom, hogy ha húsz percbe belefér az a híradó, amit egész Szerbiában sugároznak, akkor a magyar híradónak sem kellene fél óránál hosszabbnak lennie.

– Akik a 40 perces informatív műsor mellett érvelnek, azok azt mondják, hogy a 40 percben benne foglaltatott a regionális krónika is.

– Értem, de akkor azt a plusz 10 percet külön kellett volna választani a híradótól. A híradónak ugyanis feszes struktúrával kell rendelkeznie.

– Szokta-e nézni a magyar híradókat?

– Nem követem rendszeresen a magyar híradókat, de időről időre azért megnézem az esti hírműsort, annak ellenére, hogy nem értek magyarul. Vannak azonban olyan hibák, amelyekhez nem szükséges a nyelvtudás: például egy híradóban egyetlen bejátszás sem tarthat hét percig! Alapszabály, hogy a híradónak rövid anyagokból kell összeállnia. Én továbbra is támogatom a műsorstruktúrában eszközölt korábbi változásokat, és fontosnak tartom, hogy ne csak a hírügynökségek által szolgáltatott híreket olvassák be, hanem maguk a szerkesztőségek „gyártsák” a híreket. A saját műsorok készítésére kell helyezni a hangsúlyt. A korábbi időszakban, amikor ez a televízió a Szerbiai RTV keretében működött, a hírműsorok nem voltak jók, úgyszólván olyanok voltak, mint egy képeket is sugárzó rádió hírműsorai.

– Csak a kisebbségi szerkesztőségekre vonatkoznak-e a megszorítások mind az állomány, mind pedig a műsoridő tekintetében, vagy a szerb nyelvű adásban is arányos csökkentést hajtottak végre?

– Hét szerb nyelvű, saját gyártású informatív program műsorideje csökkent. Sajnos pénzhiány miatt egy kissé másmilyen műsort vagyunk kénytelenek sugározni, ügyelve persze arra, hogy megőrizzük a közszolgálati jelleget. Ha a műsorrend megváltozik, és erről mindenkit értesítenek, és ha mindenki közli a javaslatait, amelyeket mi el is fogadunk, akkor igazán nem látok egyetlenegy okot sem arra, hogy itt bárki is lázadozzon. Persze mindig lesznek olyanok, akik lázadnak.

– Mely műsorokat rövidítették le?

– Erről a szerkesztőket kell megkérdeznie.

– De hát tudomásom szerint Ön megtiltotta, hogy bárki is nyilatkozzon a sajtónak a belső ügyekről.

– Méghogy én?!

– Nada Kalkan, a televízió főszerkesztője erre a tilalomra hivatkozva tagadta meg a nyilatkozatot.

– Ez nevetséges.

– Úgy tudtam, hogy erről Ön azon a pénteken döntött, amikor hazaérkezett külföldi útjáról.

– Lehet, hogy az emberek azért nem akarnak nyilatkozni, mert nincs idejük…

– A nyilatkozatstop létezését Bodzsoni István, a tévé segédigazgatója is megerősítette.

– Ez számomra teljesen új és egyúttal nevetséges. Én csak annyit kértem tőlük, hogy tartsák magukat a viselkedési kódexhez.

– Tehát Ön azt állítja, hogy nem tiltotta meg senkinek, hogy nyilatkozzon?

– Nem, isten őrizz!

„MIÉRT NEM SEGÍT NEKÜNK SENKI?”

– A magyar szerkesztőség a 22 tiszteletdíjas dolgozójából nyolcat tarthatott meg. Mindannyian Újvidéken vagy a környező településeken élnek. A kapacitások kímélése szempontjából mennyire volt racionális döntés a vidéki tudósítókat elbocsátani, akik saját kapacitásaikat használták, és kész, bevágott anyagot küldtek a híradóba, ugyanakkor azokat megtartani, akik számára autót, sofőrt, operatőrt kell biztosítani, ha ki kell szállniuk a terepre, hogy lefedjenek egy-egy vidéki eseményt?

– Az én elképzelésem az, hogy videoújságírókat kell képezni, akik egymaguk képesek operatőrként felvenni az eseményt, elkészíteni és végül bevágni a riportot. Ezért máris megkezdtük az EBESZ és a BBC segítségével a videoújságírók képzését mind a szerb, mind a kisebbségi szerkesztőségekben. Szerintem túlhaladott ma már az a gyakorlat, hogy minden újságíró egy házban legyen, és ha vidéken történik valami, akkor rohanjanak a helyszínre. Mivel a szélessávú internet segítségével az anyagküldés is megoldódott, úgy vélem, hogy nekünk akár minden településen lehet majd egy-egy videoújságíró munkatársunk. Ugyanakkor ellenzem azt, hogy a vidéki munkatársaink csak lógassák a lábukat, valaki más meg innen rohanjon oda helyettük, közben pedig a végtelenségig növeljük a tiszteletdíjas munkatársaink számát, lett légyen szó akár a szerb, akár a kisebbségi nyelvű műsorokról. A honoráris munkatársak személyéről viszont nem a vezérigazgató dönt, hanem a főszerkesztő.

– A 2007-es évre vonatkozó statisztikai adatok szerint az Újvidéki Televízió két csatornáján sugárzott műsorok 72 százaléka szerb nyelvű volt, míg például a magyar műsorok részaránya 4,74 százalékot tett ki.

– Honnan vannak ezek az adatok?

– Ezek az Önök hivatalos adatai, a Vajdasági RTV honlapján találtam őket. A magyarok Vajdaság összlakosságának mintegy 15 százalékát teszik ki, a magyar nyelvű műsoridő ennek mindössze egyharmada.

– És úgy gondolja, hogy a magyar nyelvű műsoridőnek is 15 százaléknak kellene lennie?

– Talán nagyjából igen. Önök mégis a magyar nyelvű műsorok további csökkentése mellett döntöttek.

– Nem tudok erre most reagálni, ellenőriznem kell ezeket az adatokat. Egyébként, tudja, a legfőbb problémáról senki sem beszél. Mert könnyű a fejünkhöz vágni, hogy nincsenek ilyen vagy olyan műsoraink, de azt senki sem kérdezi, hogy milyen állapotban vettem át a tévé irányítását. Kapunk-e választ valaha is arra a kérdésünkre, hogy mi lesz a 24 ezer négyzetméter alapterületű lebombázott épületünkkel? Ki fogja megmondani, hogy miből tudnánk lefedni teljes egészében a vajdasági eseményeket? Vajon azt hiszi bárki is, hogy erre elegendő az előfizetésből befolyó összeg? Amikor ide jöttem, összesen 9 kielégítő állapotban levő kamerája volt a médiaháznak. Kilenc darab! Miközben kilenc kisebbségi szerkesztőség van, dokumentumprogramok, iskolai és oktatóprogramok, művelődési és szórakoztató műsorok. Tényleg azt hiszi bárki is, hogy az előfizetésből kellene lefednünk az összes költségünket? Nekünk az előfizetésből kizárólag a műsorokat kellene készítenünk. Az állam megalapította a két közszolgálati elektronikus médiumot, a vajdaságit és a szerbiait, de folyamatosan azzal szembesülünk, hogy nem részesítenek bennünket egyenlő bánásmódban. Folyamatosan elutasítják az összes beadványunkat az ilyen-olyan pénzalapok pályázatain. Legkönnyebb persze megkérdezni, hogy miért nincs továbbra is 22 tiszteletdíjas munkatársa a magyar szerkesztőségnek. Azért nincs, mert nincs rájuk pénzünk.

– Én mindössze az arányos csökkentés felől érdeklődtem, és a racionalizáció visszásságaira próbáltam rámutatni…

– De miért nem segít nekünk senki? Kit érdekel az, hogy 485 ezer dinárunkba kerül, hogy a közvetítőkocsinkat eljuttassuk a Dombos Festre vagy a Cservena Ruzsára, hogy felvegyük az ottani koncerteket? Vajon mennyi előfizetés szükségeltetik ehhez?

A HÖLGYEK-URAK NEM HAJLANDÓAK DOLGOZNI

– A Vajdasági Közszolgálati Rádió és Televízió honlapjának, hírportáljának külön webszerkesztősége van, de maga a honlap kizárólag szerb nyelvű, a hírek is mind szerb nyelvűek.

– Nem, ez egy többnyelvű honlap. Hogy a kisebbségiek nem akarnak írni a portálra, az már az egyes szerkesztőségek problémája.

– De hát kinek lenne a feladata, hogy írjon a honlapra?

– Hát az újságíróké! Hogy lehetséges, hogy a B92-n az újságírók egyszerre dolgozzanak a rádiónak, a tévének és a webportálnak?

– De hiszen létezik külön webszerkesztőség.

– Igen, de ennek mindössze annyi a feladata, hogy rendezze a beérkező szövegeket. Írniuk az újságíróknak kellene, de a hölgyek-urak nem hajlandóak dolgozni. Nálunk a minél könnyebben megúszni elve van érvényben hosszú évek óta. Az újságíróknak az volna a dolguk, hogy az elkészült szövegeiket azonnal elküldjék a webszerkesztőségnek. Arra nincs pénz, hogy még a webportál teleírására is külön embereket alkalmazzunk.

– Igaz-e az, hogy a szerb szerkesztőségben magasabbak a fizetések, mint a kisebbségi szerkesztőségekben? Vagyis hogy azok a kisebbségi szerkesztőségben dolgozók, akik azonos végzettséggel és munkahelyi besorolással rendelkeznek, mint a szerb szerkesztőség adott dolgozói, kevesebbet keresnek náluk.

– Nem. A fizetéseket a normatíva alapján határozzák meg. Lényegében a fizetés a műsorok terjedelmétől függ. A tiszteletdíjas munkásokat az elkészített műsorpercek alapján fizetjük ki.

– Megkaphatnám-e a fizetésekről szóló kivonatokat, tekintettel arra, hogy Önök közintézmény?

– Persze, mindezt megtalálhatja a weboldalunkon.

– Ott már kerestem, de sajnos nem találtam ilyen bontásban ezeket az adatokat.

– Nem tudom, le kellene ellenőriznem a dolgot, mert minden vállalatban létezik a hivatali titok fogalma, és nem tudom, hogy ez annak minősül-e. Egyébként úgy gondolom, hogy ezek nevetséges kérdések.

– Én nem gondolom, hogy ezek nevetséges kérdések volnának.

– De igenis nevetségesek!

AZ IDŐSEBB KOLLÉGÁK NE SZEREPELJENEK FOLYVÁST A KÉPERNYŐN

– Léteznek-e naprakész adataik a televízió nézettségéről? Igaz-e, hogy a kettes csatorna műsora egyre népszerűbb?

– A kettes csatorna nézettsége növekszik, többek között annak köszönhetően, hogy filmek és sorozatok is futnak ezen a csatornán, bár anyagi nehézségekbe ütközik a filmek beszerzése is. Én azt szeretném, ha a teljes kettes csatorna kisebbségi műsorokat sugározhatna, amelyben a szomszédos országok műsorait is láthatnánk. Különösen szeretném, ha ezeket a műsorokat szerb nyelvű felirattal láthatnánk el, illetve magyarral azokat, amelyek nem magyar nyelvűek. Amióta ebbe belefogtunk, a nézettségünk nőtt, de ebben szerepet játszott az is, hogy kezdett valódi tévévé átalakulni a képeket sugárzó rádió. Ez az újfajta hozzáállás nagymértékben Bodzsoni István úrnak köszönhető, hiszen ő vezettette be ezeket a változásokat. Én is úgy gondolom például, hogy egy bizonyos koron túl az embernek nem kell folyamatosan a képernyőn szerepelnie prezentőrként. Az idősebb, tapasztaltabb újságíróknak a tudásukat kell prezentálniuk, és amikor kivételes esetben mégis a képernyő elé kerülnek, akkor annak külön jelentősége kell hogy legyen, mondjuk akkor, amikor egy fontos személyiséggel készül stúdióbeszélgetés. De hogy az idősebb kollégák vezessék a híradót, az már nincs rendjén. A változásokat tovább kell folytatni, de mindehhez pénzügyi segítségre volna szükségünk. Ha meglenne a kellő támogatás, akkor a felmerülő apró-cseprő ügyeket is könnyen meg lehetne oldani. De még így is azt gondolom, hogy ez egy példásan működő médiaház. Vannak egyedi esetek, amelyek csak arra jók, hogy növeljék a feszültséget, és politikai szintre emeljenek egyes ügyeket, és ezzel mindnyájunknak tisztában kell lennünk.

Munkakerülők

– Jártunk a szerb nyelvű szerkesztőség helyiségeiben és a kisebbségiek által használt helyiségekben is. Feltűnt, hogy míg az előbbi csúcsmodern módon van berendezve, addig a kisebbségi szerkesztőségek meglehetősen kopottas kinézetűek.

– Nem, amit Önök láthattak, az a központi hírszerkesztőség, azaz a deszk, és ez a helyiség az összes informatív program közös helyisége. Hogy a kisebbségiek miért nem hajlandóak igénybe venni ezt a helyiséget, nem tudom. Pedig minden szerkesztőségnek van ott saját számítógépe. De nem, nálunk inkább félreverik a harangot, és a munkakerülésből politikai ügyet csinálnak. A kisebbségiek egyszerűen nem kívánnak a központi deszkben dolgozni, ahol megvan a saját helyük.

(Családi Kör)

Hozzászólás(ok)