Kategória: KARCOLAT

Eleve sikertelenségre ítéltetett…

…vállalkozásba kezdtünk, amikor eldöntöttük, hogy nem hagyjuk tönkremenni a szemközti épület földszintjén újonnan megnyílt bioboltot. Csak és kizárólag ott vásárolunk mindent, ami ott is kapható – így hangzott az egyszerű koncepciónk. Azért döntöttünk így, mert lehengerlő volt az eladó-tulajdonos személyisége. Állandóan mosolygott, és beszélt, beszélt, be nem állt a szája. Ha szóját vettünk nála, ő azonnal recepttel is szolgált, ha a bodzalé iránt érdeklődtünk, ő nem győzte dicsérni annak különleges ízét, de nem titkolta, hogy bizony a férfiak potenciájára nincs túl jó hatással, ha pedig egyszerűen csak a citromért nyúltunk, ő e gyümölcs különlegesen jó facsarhatóságát emelte ki. Szóval bájos eladó volt.

A szociális alapokon nyugvó vállalkozásunknál azonban a kapitalizmus törvényszerűségei erősebbeknek bizonyultak, így kedvenc boltunk három hónapig tartó élete a napokban véget is ért. Szomorúan vettük tudomásul, de különösebb meglepetés nem ért bennünket, sajnos. Mióta ezen a környéken lakunk, és ennek alig van egy éve, sorra nyílnak meg és zárnak be a kiskereskedések. A bioboltunk helyén ideköltözésünkkor vegyeskereskedés működött, majd három-négy hónap múlva bezárt, ám szinte azonnal berendezkedett a helyén egy italdiszkont. Az is húzta vagy négy hónapig, majd kinyitott a biobolt. Úgy tippelem, hogy a következő próbálkozó pék lesz. De nem maradunk sokáig biobolt nélkül sem, mert az egy kissé távolabb eső vegyeskereskedés épp a napokban zárt be, helyében italdiszkontot nyitottak, úgyhogy három-négy hónap múlva ott minden valószínűség szerint biobolt lesz. És így tovább, körbe-körbe.

(Magyar Szó)

Arra gondoltam, mi lenne…

…ha megírnék egy igazán mulatságos történetet az „egyszeri magyar kurváról”, hátha leközölné a szerkesztő ebben a rovatban, és aztán kíváncsian várhatnám, hány tiltakozó levél érkezne, és hányan vádolnának meg rasszizmussal. Bizonyára nem kevesen. A felháborodás jogosságát nyilván senki sem vitatná.

A felháborodás természetesen akkor is jogos, amikor az „egyszeri magyar kurváról” szóló viccet egy szerb nyelvű lap közli, vagy amikor egy szerb nyelvű médiumban mesél valaki „magyar kurvás” viccet. Ez utóbbira tudok is egy egészen konrét példát: volt is nagy tiltakozás annak idején a magyar közösség részéről a negatív sztereotípiákat terjesztő médium ellen. Sokan rasszizmust kiáltottak. Jogosan.

Csak azt nem értem, miért nem vagyunk mi, kisebbségiek – vagy még ennél is konkrétabban: mi, kisebbségi újságírók – akkor is ilyen érzékenyek a rasszista szösszenetekre, amikor ezt a magyar médiumokban követik el egy másik, nem magyar kisebbségről terjesztve sztereotípiákat. Vagy a romák számlájára viccelődni szabad, mert ők tényleg olyanok, a magyarok számlájára meg nem szabad, mert ők nem olyanok? Elég beteges logika.

(Magyar Szó)

Úgy látszik, három évtizednyi ittlét…

…után is nehezen tudom befogadni a civilizációs normától eltérő balkáni viselkedésmódozatokat, melyek nem föltétlenül a bunkóság irányába hajlanak el az említett normától.

Néhány hónapja új taxi társaság kezdte meg működését Újvidéken. A cégnek az volt az elképzelése, hogy a vadonatúj, azonos márkájú és egyensárga színű gépkocsijaival, fehér inget, nyakkendőt viselő sofőrjeivel merőben más legyen, mint a konkurencia. Az elképzelés valóban szimpatikusnak tűnt, ezért is döntöttem úgy, hogy nehéz poggyászomat és magamat sárga taxival vitetem ki a buszállomásig.

Tízperces, feszélyezettségtől terhes utazás következett.

A sötét nyakkendős, fehéringes sofőr szinte hajlongva köszöntött, mint egy bárót (vagy politikust), ajtót nyitott előttem, a csomagomat a lehető legnagyobb óvatossággal a csomagtartóba helyezte, majd többször elismételte, hogy nem kellett volna kijönnöm az utca sarkáig, hiszen ő szívesen behajtott volna közvetlenül a háztömbünk elé (kollégáival ellentétben, akiknek bevált szokásuk, hogy csak a sarokig jönnek). Amikor kiderült, hogy a buszállomásra lesz a fuvar, kikérdezett, hogy mikor indul a buszom, hová tartok, mindezt azért, hogy kiszámítsa, mennyi időm marad a jegyvásárlásra. Miután megállapítottuk, hogy nem vagyunk késésben, jöttek a további kérdések: nem fázom, kapcsolja a fűtést magasabbra, vagy esetleg melegem van, csökkentse le a fűtést? Mondtam, minden rendben a hőmérséklettel. Ezt követően minden útkereszteződésnél megkérdezte, hogy a kínálkozó alternatívák közül melyik útvonalon hajtson tovább. Mondtam, amelyik neki jobban megfelel. Végül sajnálkozását fejezte ki, hogy nem tud behajtani közvetlenül a buszállomásra, mert nem engedik be a gépkocsikat, ezért kénytelen lesz kitenni az állomás előtt, de szívesen segít bevinni a csomagomat. Mondtam, semmi gond, a poggyász gyönyörűen gurul, nem okoz számomra különösebb nehézséget megtenni vele 50 métert.

Soha nem vártam még ennyire, hogy véget érjen a bérkocsikázás. Az autóban kérdezés nélkül rágyújtó, a csomagtartót belülről fölpattintó és a csomag ki-be rakodásában csöppet sem segédkező, az elképzeltnél kisebb borravalót meg se köszönő kollégáihoz képest a kedves úr kissé átesett a ló másik oldalára. Hiába, a kulturált viselkedés nüánszait nehéz egyik napról a másikra elsajátítani.

(Magyar Szó)

Mi furcsa van abban…

…ha két középkorú hölgy egyik közös nőismerősük nemi problémájáról beszélget? Lényegében fogalmam sincs: nincsenek női bajaim, nem vagyok középkorú és mellesleg nő sem. De a kérdés sem merült volna föl bennem, ha egy ilyen típusú beszélgetésnek pusztán csak a ténye jut valahonnan a tudomásomra, és nem pedig közvetlen fültanúja vagyok. Ráadásul nem is véletlenül, persze nem is készakarva, csupán úgy mellesleg – az autóbuszon utazva. A két hölgyön nyilván számon kérhető lett volna a jólneveltség és a jó ízlés, hogy nyilvános helyen ilyesmiről, teli szájjal… hát ejnye-ejnye. Ám a beszélgetésből más is csakhamar kiderült: mindketten orvosok, a szóban forgó közös ismerősük pedig egyikük páciense. Nem tudtam eldönteni magamban, hogy ez most erkölcstelenség vagy egyenesen bűncselekmény, amit művelnek. Ahelyett azonban, hogy téves következtetést vontam volna le magamban („lám-lám, ilyenek ezek a mai orvosok – o tempora, o Hippocrates!”), inkább igyekeztem jól bevésni az agyamba mindkettőjük arcát, hogy alkalomadtán pontos személyleírást tudjak adni róluk nőgyógyászra szoruló nőismerőseimnek.

(Magyar Szó)

Ha elfogadjuk azt a keresztény alapvetést…

…hogy vétkezni nemcsak szóval és cselekedettel, de gondolattal is lehet, akkor ezúttal szeretnék bocsánatot kérni minden politikustól, különösen pedig tartományi képviselőházunk honatyáitól, és ezúton szeretném megkövetni mindnyájukat azért, mert gondolatban súlyos, nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel kiegészítve lopóknak minősítettem őket.

Történt a minap, egy borongós, esős napon, hogy a parlamentből tudósítottam. Ilyen esős napokon pedig, mint a legtöbb ember, én is esernyővel járok. De nem akármilyennel: méregdrágán vásárolt esernyővel! Elegem volt már abból, hogy szezononként újat vásároljak, mert folyton elhagyom valahol, ezért vettem egy méregdrága darabot, hogy a kiadott temérdek pénz ösztönözzön a nagyobb odafigyelésre. De hát a parlament mégsem az a hely, ahol lopnak – gondoltam, és az ülés szünetében otthagyván csapot-papot az ülésteremben, csatlakoztam a kopogó szemű politikusokhoz némi falatozásra a büfében.

Amikor visszajöttem, nem hittem a szememnek: a táskám, jegyzettömböm, diktafonom – mind a helyén volt, de az esernyőm sehol. Egy ideig még pislákolt bennem a reménysugár, hogy csak leesett, becsúszott, elgurult valahova, de e reménysugárnak nem sok időt hagytam a pislákolásra, mert hirtelen és vad mozdulatokkal minden lehetséges zugot átkutattam a közvetlen környezetemben, de az esernyőt nem találtam sehol. Jött a második fázis, a káromkodásé és gyanúsítgatásé, melyet ezúttal csak gondolatban követtem el, hiszen az ülés már megkezdődött. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a jól kereső politikusok esernyőlopásra vetemedtek.

Miután kicsit lecsillapodtam, és eldöntöttem, hogy az ülés után csakazértis veszek egy ugyanolyan esernyőt, mint amilyet elloptak tőlem, hirtelen bevillant egy homályos kép. Fölpattantam, ki az ülésteremből, be a büfébe: az esernyőm ott pihent az egyik fotelen. Pontosan ott, ahol hagytam. Úgy látszik, az elmélet, miszerint a drága esernyőre jobban fogok vigyázni, felemás eredménnyel járt: észre se vettem, hogy még a büfébe is magammal viszem, de már egy kis uzsonna elég volt ahhoz, hogy teljesen megfeledkezzem róla. Azt viszont ezek után kétséget kizáróan megerősíthetem: a politikusok nem lopnak – esernyőt.

(Magyar Szó)