Az országban uralkodó helyzetért elsősorban Koštunica és öngyilkos politikája a felelős, mely azzal fenyeget, hogy Szerbia ismét a totális izoláció állapotába kerül. De politikai és morális felelősség terheli azokat is, akik némán asszisztálnak ehhez az eleve vesztésre ítélt ámokfutáshoz, vagyis Boris Tadić államfőt és pártját, a Demokrata Pártot.
Vojislav Koštunica végtelen felelőtlenségéről tett tanúbizonyságot a hét elején, amikor elutasította az EU által felkínált szerződés aláírását, ezzel minden eddiginél világosabban kinyilvánítva, hogy önös politikai érdekeiért kész feláldozni mindent, még az ország európai jövőjét is, amit pedig referendumszerű kinyilatkoztatással erősítettek meg az ország választópolgárai.
…ha megírnék egy igazán mulatságos történetet az „egyszeri magyar kurváról”, hátha leközölné a szerkesztő ebben a rovatban, és aztán kíváncsian várhatnám, hány tiltakozó levél érkezne, és hányan vádolnának meg rasszizmussal. Bizonyára nem kevesen. A felháborodás jogosságát nyilván senki sem vitatná. A felháborodás természetesen akkor is jogos, amikor az „egyszeri magyar kurváról” szóló viccet egy szerb […]
Nem először és sajnos attól tartok, nem utoljára mondják azt sokan, hogy ez a választás Szerbiában sorsdöntő lesz. Mert sorsdöntő volt minden eddigi választás is; sajnos egyelőre még ilyen országban élünk. Sorsdöntő lesz, mert az elnökválasztás végeredménye viszonylag megbízhatóan meg fogja jósolni, hogy milyen irányban fog az elkövetkező években ez az ország haladni.
Nincs abban semmi rossz, amikor független értelmiségiek, közéleti személyiségek politikai kérdésekben elkötelezik magukat, amikor úgy érzik, hallatniuk kell hangjukat, mert kruciális kérdésről van szó. A problémát abban az ellentmondásos helyzetben látom, hogy magyar nemzetiségűekként tették le a garast egy nem nemzetiségi alapon szerveződő párt jelöltje mellett.
