Címkék: Civil Mozgalom

Magyar autonómia – malo morgen

Az ment volna csodaszámba, ha végül összeülnek kedden Újvidéken a vajdasági magyar pártok és egyesületek delegáltjai, a vajdasági magyar agyak (ún. szakértők), hogy közösen ötöljék ki, milyen autonómiaformától üdvözül majd a nép. No, ez a csoda kedden elmaradt, úgyhogy ne csodálkozzon senki, mert nincs min. Egy hónapja elment Feketicsre mind a három és fél VM párt képviselője; ismét találkoztak hát a meg- és áttért egykori párt- és elvtársak (gondolok itt nem csak a dicső történelmi VMDK-s, hanem a kevésbé dicső SKJ-s időkre is). Elmentek, hogy ne érje szó a ház elejét, gondolták, megegyezni úgyse fognak semmiben, de ha már a fiatalok, a Civil Mozgalom hívja őket, illik elmenni, hogy aztán a kampányban ezerrel nyomathassa mindegyikük, ők mennyire szeressék a fiatalokat, meg támogatják a fiatalokat, mert a fiataloké a jövő! Jól hangzik, és buknak is erre a szavazók közül sokan. De nem elegen – mint ezt az elmúlt évek ilyen-olyan választásai is kitűnően szemléltették.

autonomiaA VM pártok ma közel sincsenek abban a helyzetben, hogy bármiféle feltételeket szabjanak egymásnak vagy másoknak, lett légyen szó országos, regionális vagy magyar politikai ügyekről, hisz politikai súlyuk és legitimitásuk elenyésző. Sőt mi több, ha a konkrét elképzelésekkel, jókora energiával és tettrekészséggel rendelkező fiatal civilek mégoly enyhe feltételeket is szabnak számukra a közös autonómiakoncepcióról szóló szakértői egyeztetések megkezdéséhez, azt jól fölfogott érdekeik szerint minden további nélkül el kell fogadniuk. Márpedig a CM csak annyit kért, hogy vállaljanak ez egyszer egy minimális felelősséget, mielőtt szakértőiket összeeresztenék: írjanak alá a pártelnökök egy nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy amennyiben megszületik május 10-ig egy közös autonómiatervezet, azt a jövőben egységesen fogják képviselni Budapest, Belgrád és a nemzetközi fórumok felé. Továbbá azt kellett volna elfogadniuk, hogy a munkát ők, a CM koordinálja. Mi ebben a problematikus, nem értem.

Élek a gyanúperrel, hogy amennyiben a VMSZ nem írja alá az elé tárt nyilatkozatot, a többiek (VMDK, VMDP és MPSZ) ezt minden további nélkül megteszik. Ám amikor tudomást szereztek arról, hogy a VMSZ aláírt, gyanússá vált a dolog. Ezek a civil ficsúrok biztos bújtatott VMSZ-esek, vagy legalábbis valami nemzetidegen erő áll a hátuk mögött, és egyetlen céljuk, hogy elszabotálják a magyar autonómia szent ügyét. Mindjárt észrevették azt is, hogy ez a szöveg igen diktatórikus hangnemben íródott, ők pedig nagyon nem szívelik ám a diktatúrát.

Miután a tárgyalási minimumot tartalmazó nyilatkozatot három és félből csak egy párt írta alá, a CM nyilvánosságra hozta ennek tényét, de azt is, hogy ennek ellenére meg szeretnék tartani a szakértők találkozóját, lévén minden párt kijelölte a maga 3-3 szakértőjét, és akik nem írták alá a nyilatkozatot, azok sem zárkóztak el az egyeztetések megkezdésétől. Ez történt március 15-én. A VMSZ-ben pedig elkezdtek rágódni: erre mit lépjenek? Rágódtak, rágódtak, míg aztán rendkívül udvariatlan módon, a tárgyalások megkezdésére kitűzött napon, lemondták a részvételüket. Jött is az indoklás: mivel a többiek nem írtak alá, nem látják a komoly szándékot részükről. Ez oké, de nem értem, hogy működik ez VMSZ-éknél: előbb úgy hiszik, látnak valami pislákoló szándékot, de nem teljesen biztosak benne, hogy ez szándék-e vagy csak délibáb, ezért hallgatnak nagyokat, és nézik-nézik csak tovább napokig, egy hétig is akár, majd az utolsó napon rájönnek, hogy nem, ez bizony nem komoly szándék? Miért nem lehetett legalább néhány nappal előbb lemondani azt a tárgyalást? Minden arra utal, hogy a VMSZ-ben nem alakult ki azonnal egységes álláspont azzal kapcsolatban, hogy mi felelne meg jobban érdekeiknek: ha mindenek ellenére leülnének szakérteni a többiekkel, vagy ha nem. Ugyanakkor jól bebetonozták hosszabbtávú távolmaradásukat is azzal a másik indoklással, hogy a többi szervezet jelöltjeinek nem mindegyike szakértő. Arra meg várhatunk, hogy az önérzetes pártok lecseréljék egyik-másik valóban kétes szakértelemmel rendelkező jelöltjüket. Ha másért nem, hát dacból nem fogják.

Itt be is zárul a kör, és Ahtisaari legyen a talpán, aki erről a holtpontról ki tudja billenteni az ügyet. De hát minek is! Ki hiszi azt, hogy a VM párteliteknek érdeke lenne a VM pártok meg- vagy kiegyezése? Kevesen. Ezért nem is szavaznak rájuk már régóta olyan sokan, mint a 90-es évek első felében. Fő, hogy ez a párteliteknek tökéletesen megfelel. Sütögetik a maguk kis pecsenyéjét, és jól elvannak magukban. Kiállnak a nép elé március 15-én, szónokolnak egy sort a megmaradásról, autonómiáról, amiért – mint köztudott – „küzdeni kell”, mondanak néhány badarságot a vajdasági magyarok sorsával kapcsolatban, Ágoston, hogy minden csak Budapesttől függ, Kasza, hogy Budapest és Belgrád elmehet a búsba, mert minden csak tőlünk függ, míg Páll szerint nyilván a radikálisoktól meg a vármegyésektől, Rácz Szabó pedig Patrubány doktor szenzációs ötleteitől várja a fölemelkedést. Aztán a szónoklatok, okosabbnál okosabb nyilatkozatok után szépen kocsiba vágják magukat és hazamennek. Utána pedig nem történik semmi. Vagy csak kevés, néhány szűk hatáskörrel rendelkező tartományi titkárság tevékenységén keresztül. Ennyi.

Legalább 10 éve hajtogatja már minden normális ember, hogy itt az ideje a generációváltásnak. Itt az ideje fontos pártfunkciókkal felruházni azokat a fiatalabbakat, akik még nem kompromittálták magukat a 90-es években vagy az azt megelőző pártrendszerben. Őket kell helyzetbe hozni, ha másért nem, hát azért, mert ez a deresedő-kopaszodó VM pártelit többször bebizonyította már, hogy képtelen szabadulni a kommunizmus időszakából örökölt reflexeitől, az áskálódó, mindenkire gyanakvással tekintő, bizalmatlan és mindig a másikat okoló magatartástól. Kár ugyanakkor, hogy egy, a pártállamban még kikényszerített, ma viszont már szabadon gyakorolható szép szokást teljesen elfeledtek, jelesül: nyilvános önkritikát gyakorolni és lemondani posztjaikról.

(Symposion-line)