Profi, de nem szuper

A budapesti Musical Színház és a szabadkai Népszínház Jézus Krisztus Szupersztár című előadásáról

Rockoperáról lévén szó, talán abból indultak ki mind a rendező, mind pedig a színészek, hogy az eleve adott bibliai történet, az ugyancsak pontosan lekottázott zene és ének már-már feleslegessé teszi, hogy komolyabb hangsúlyt fektessenek a színészi játékra és az összjátékra. Így történt meg az, hogy a monumentális színpadkép, a pazar jelmeztár és a profizmusig fejlesztett technika teljesen rátelepedhetett az előadásra, és nem hagyta kibontakoztatni a szövegkönyvbe „beleírt” drámaiságot.