Címkék: Neusatz

Cabaret Voltaire

Az Újvidéki Színház Neusatzer Cabaret című előadásáról

neusatzer cabaretA pozitív utópia humortalan. Legfeljebb megmosolyogtató, ha naiv. Aki pozitív utópia felvázolására ragadtatja magát, az nagyon komolyan veszi saját szerepét a világban, jobb őt messziről elkerülni. Számos, szándéka szerint pozitívnak szánt utópia ma már negatív utópiaként csapódik le. Nem azért, mert annyival jobb volna a mai társadalom, mint az utópiában felépített ideális világ, hanem azért, mert társadalmilag meghaladottnak vagy hamisnak gondoljuk az alapjait, amelyekre az egész konstrukció épül. Kell a fenének olyan „ideális társadalom”, amelyben tanítják a boldogságot, patkányként idomítják a gyerekeket és szigorú szabályokhoz kötik még a családtervezést is! Tomasso Campanella sucks!

A negatív utópia viszont, ha hideglelős is, lehet vicces, ironikus. Befogadása közben hálát adunk a sorsnak, hogy, ha nem is a lehetséges világok legjobbikában adatott élnünk, mégis itt lehetünk otthon ezen a sokszor szidott és megvetett trágyadombon, amely azért talán mégsem olyan rideg, mint ama szép új világ.

Lénárd Róbert Neusatzer Cabaret-ja pozitív utópia, mégis dől a röhögéstől a közönség. Hogyan lehetséges ez?

Talán úgy, hogy nem pusztán utópia. Van ugyanis egy álpropagandisztikus olvasata is. Miközben a darab, szándéka szerint, egy ideális Újvidék-képet igyekszik felvázolni, ahol kolbászból van a kerítés és – természetesen – lekváros minden ablak, a jelenről alkotott hamis valóságkép, vagyis a hatalom propagandájának karikatúraszerű felnagyításával éppen ezt a létező hatalmi propagandát figurázza ki a szatíra módszerével. Tehát nem csak a megtapasztalt valósággal állít szembe egy ideális valóságképet, hanem a megtapasztalt valóság és a hatalom propagandája közötti feszültség meglétére is reflektál.

És ez nagyon-nagyon jó, hogy így van, máskülönben egysíkú, unalmas és komolykodó kiáltvánnyá silányulna az egész előadás.

Ám a Neusatzer Cabaret minden pillanata tömény élvezet. Különösen azok számára, akik rendelkeznek kellő helyismerettel, továbbá beszélik a magyar, a szerb és az angol nyelvet egyaránt. Érdemes például az ismert betétdalok zseniálisan átköltött szövegeinek zseniális fordítását is olvasni a kivetítőn. Nem tudom, ki volt az elkövető, úgy tudom, a szövegkönyv és nyilván a dalszövegcsokor is a társulati brainstorming eredménye, de ezúton is gratulálnék a névtelenségbe burkolózó dalszövegírónak és szerb fordítójának: nagyszerű munkát végeztek!

A láthatóan nagy élvezettel játszó színészeket is csak dicsérni tudom. Közülük is kiemelkedik Banka Lívia teljesítménye, aki igazi stand up komédiásként többször is képes volt nyílt színi tapsot és ovációt kiváltani a nézőkből, a folyamatos hahotázásról nem is beszélve.

Gombos Dániel a konferanszié szerepében
Gombos Dániel a konferanszié szerepében

De nem csak a színészi játék és a zenés elemek érnek meg egy misét: az előadás struktúrája is kiváló. A Lénárd-darabban nincs drámai szituáció, nincs cselekmény és állandó figurák sem, kivéve a műsor elején és végén felbukkanó konferansziét (Gombos Dániel alakításában). Mert, ahogy ez a címből is kikövetkeztethető, az előadásnak kabaréformája van. Rövid, lazán egymáshoz kapcsolódó jelenetek, kuplék, sanzonok, magánszámok, táncos produkciók váltják egymást. Egyetlen tézis kifejtése van folyamatban, jelesül, hogy milyen (lenne) egy ideális Újvidék, azaz Neusatz, Neoplanta vagy Novi Sad. Mindez tematikus egységekben valósul meg, kezdve a kommunális kérdésektől, az oktatásügyön, a kultúrán és a kommunikáción át, a rekreációs és sporttevékenységekig, valamint a szociális és nemzetiségi viszonyokig. Bőven akadnak politikailag korrektnek nem igazán nevezhető beszólások is, amelyek azonban a már említett második olvasatban a sokszor álszent politikai korrektség radikális lebontásaként értelmezhetők.

És ha már radikális interpretációt említettünk, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy egyetlen évadon belül az Újvidéki Színházban ez már a második újvidéki identitás-dráma. Urbán András Neoplantája persze egészen más poétikával közelítette meg a témát, de a helyzetlátás Urbánnál és Lénárdnál is hasonló. Akár a jelen vagy a közelmúlt konfliktushelyzetei kerülnek a felszínre, akár az egyre terebélyesedő és ebből kifolyólag egyre nyomorultabbá váló város képe sejlik fel a mélyben, mindkét szerző egy alapvetően élhetetlen városként rajzolja meg a jelenvaló Újvidéket. Ami belőlem ellenállást vált ki, mert én nem így élem meg ezt a várost. Ez az ellenállás azonban nem elutasítás, csak opponálás: érdekel Urbán és Lénárd látásmódja, erős érzelmeket vált ki belőlem, képes és hajlandó is vagyok vele nézőként párbeszédet folytatni.

A Neusatzer Cabaret tehát egyszerre görbe tükör és ideálkép, a szatíra maró gúnya feloldódik a Szabadság sugárút helyén csöndesen csordogáló csatorna gondoláinak ringásában és az utcán spontánul kitörő szambázásban. Akármennyire is a valóságos város visszásságait gúnyolja, ebbe a gúnyrajzba nem lehet nem beleszeretni, és eljátszadozni a gondolattal, hogy, istenem, milyen jó is volna, ha…

(Újvidéki Rádió – Szempont)