Címkék: SRS

2008/05/15

Szerbia választott, de nem döntött

A jelek szerint hosszú és idegőrlő alkudozásnak nézünk elébe

Ha valaki nyolc évvel ezelőtt azt állítja, hogy 2008-ban a népnyúzó Milošević ifjú csicskása és a martalócvezér Arkan jobbkeze lesznek Szerbia európai perspektívájának legfőbb garanciái, valószínűleg bolondnak néztük volna az illetőt. Nos, vasárnap óta kevés kétség fér hozzá, hogy Ivica Dačić és Dragan Marković Palma kezében van az ország sorsa.

A szerbiai többpártrendszer bevezetése óta eltelt időszak talán legmocskosabb kampányát követően vasárnap lezajlottak a köztársasági parlamenti, a tartományi képviselőházi és a helyi önkormányzati választások. Általános meglepetésre a Demokrata Párt köré csoportosuló, az Európai Szerbiáért blokk minden szinten, de kivált a köztársasági parlamenti választáson, fölényes győzelmet aratott. Országos szinten 400 ezer szavazattal utasította maga mögé a Szerb Radikális Pártot, pedig minden relevánsnak mondható közvélemény-kutatás, amit a választások előtti hetekben tettek közzé, azt jósolta, hogy a radikálisok legalább százezer szavazattal rávernek az Európa-barát erőkre. Igaz ugyan, hogy a választások közeledtével egyre csökkenő különbséget mutattak a kutatási eredmények a két lista között, ám valószínűleg a legnagyobb optimisták – maguk a demokraták – sem hitték, hogy néhány tízezernél vagy legfeljebb százezernél több szavazatnyi előnybe kerülhetnek a radikálisokkal szemben a végső megmérettetéskor.

EU, FIAT, GÁZ

Sokan tartottak attól, hogy az Európai Unió által április végén mégiscsak felkínált stabilizációs és társulási egyezmény aláírása kontraproduktív lesz, és a megállapodás aláírását szorgalmazó, majd pedig realizáló erők nemhogy erősödni, hanem éppen ellenkezőleg: gyengülni fognak miatta. A választás eredménye világosan mutatja, hogy a polgárok többsége nem vette be azt a maszlagot, miszerint a gazdasági előnyöket szavatoló egyezmény aláírásával valójában Kosovo függetlenségére ütött – a népnemzetiek nyelvi fenomenjével élve – „Júdás-pecsétet” a Demokrata Párt két főembere, Boris Tadić államfő és Božidar Đelić miniszterelnök-helyettes, és az egyedüli helyes megoldás e létfontosságú egyezmény mielőbbi felmondása lenne.

Nos, Koštunicáék rossz lóra tettek, amikor azt hitték, hogy eddigi koalíciós partnereik leárulózásával, leállamellenségezésével, és egyáltalán: rendkívül mocskos, negatív kampányukkal szavazatokat szerezhetnek maguknak, illetve szavazatokat vehetnek el az Európa-pártiaktól. A 61 százalék körüli részvételi arány, amely nagyjából 4,1 millió voksolót jelent, valamivel még meg is haladta a 2007 januárjában megtartott, szintén előrehozott köztársasági parlamenti választás részvételi eredményeit, tehát a negatív kampánnyal nem sikerült elriasztani az uniós közeledést pártoló, ám bizonytalankodó választópolgárokat a szavazástól.

A bizonytalanokra nyilvánvalóan hatott az is, hogy az EU-s megállapodás aláírását követő napon a Fiat gépkocsigyár komoly szerbiai beruházásokra szánta el magát. A két esemény közötti ok-okozati összefüggést lehetetlen volt nem észrevenni. Aztán pedig már a kampánycsend idején a kormány egyhangúlag elfogadta az oroszokkal kötött energetikai megállapodást. Ezzel a DP és a G17 Plusz miniszterei kiütötték Koštunicáék kezéből az egyik fő adujukat, miszerint ellene vannak mindennek, ami stratégiai jelentőséggel bír és Oroszországból érkezik.

A KOSOVO-MÍTOSZ VÉGE

Ezen a választáson bebizonyosodott az is, hogy a polgárokat nem lehet mozgósítani egy, kizárólag Kosovo megőrzésén alapuló retorikával, politikával. A Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia koalíciója éppen ezt tette, és csúnyán bele is bukott: 200 ezerrel kevesebb szavazatot szerzett, mint bő egy évvel ezelőtt, így parlamenti mandátumainak száma több mint egyharmadával csökkent (47 helyett most csak 30 képviselőjük lesz a parlamentben).

Bebizonyosodott tehát, hogy bár Kosovo kérdése nem közömbös a szerbek számára, korántsem számít a legfontosabb témának, annak ellenére sem, hogy még három hónapja sincs a függetlenség kikiáltásának, tehát friss az élmény. A szerb társadalom ezen a választáson politikai érettségéről tett tanúbizonyságot: nem az elmúlt évtizedekre oly jellemző dac kerekedett felül, hanem a politikai pragmatizmus, amely képes reálisan felmérni a helyzetet.

EGYOLDALÚ REFERENDUM

Az Európai Szerbiáért koalícióba tartozó pártoknak sikerült referendumhangulatot teremteniük, legalábbis az Európa-orientáltságú oldalon. Annak sulykolása, hogy (ismét) sorsdöntő választás előtt állunk, amelyen eldől, hogy az Európai Unió tagjai leszünk-e néhány éven belül, avagy visszatérünk a kilencvenes évek háborús, nincstelen világába, úgy tűnik, hatott. A 90-es éveket szimbolizáló radikálisok hatalmától rettegő polgárok stratégiai szempontokat mérlegelve szavaztak a legbiztosabb opcióra. A választás előtti koalíciós tömbből kihagyott Liberális Demokrata Párt épphogy csak átlépte az 5 százalékos választási küszöböt, pedig a közvélemény-kutatók ennél azért fényesebb eredménnyel kecsegtették. Ugyancsak ez lehet az egyik magyarázat a kisebbségi listák viszonylagos sikertelenségére is; bár esetükben elég volt elérni a természetes küszöböt a parlamentbe jutáshoz – vagyis e konkrét esetben mintegy 16 500 szavazattal már mandátumot szerezhettek –, a kisebbségi szavazók talán még így is kockázatosnak érezték kisebbségi listára adni voksukat.

Mégis elég egyoldalúra sikeredett ez a „referendum”, mert a „másik oldalon” nem ingott meg egyik bejutásra esélyesnek tartott lista esetében sem a léc, és a szavazatok sem tömbösödtek oly mértékben a radikálisoknál, mint a másik oldalon a demokraták körül kialakult koalíciónál. Bár az SZRP több mint két és félszer annyi szavazatot kapott, mint az SZDP, az utóbbi lemaradása mégsem egymillió szavazat fölötti, mint amennyi az LDP lemaradása az Együtt Szerbiáért mögött.

A KIRÁLYCSINÁLÓ SZERECSENMOSDATÁSA

A történelmi tapasztalatra és a választás során alkalmazott retorikára alapozva a Szerbiai Szocialista Pártot is a „múlt erőihez” kellene sorolni, ám az utóbbi hónapokban tett pragmatikus gesztusai miatt mégsem ilyen egyértelmű a képlet. Az Ivica Dačić vezette párt, a nyugdíjasok pártjával és a jagodinai polgármester pártjával szövetkezve, rendkívül jó eredményt ért el, és a parlamenti erőviszonyokat szem előtt tartva olyan helyzetbe hozta önmagát, hogy elsősorban tőle, pontosabban a megszerzett 20 mandátumától függ, milyen kormány fog alakulni.

Bár az SZSZP a szavak szintjén folyamatosan az elvszerű magatartását bizonygatja a nyilvánosság előtt, mindenki számára világos, hogy náluk is elsősorban az érdekek játsszák a főszerepet. Tehát az a fő kérdés, mi a szocialisták és koalíciós partnereik legfőbb érdeke.

Racionálisan közelítve ehhez a kérdéshez, a szocialistáknak sokkal jobban megfelelne, ha a „demokratikus” oldal mellett döntenének, és ezzel garantálnák az Európai Unióhoz való közeledés folytatását. Nyilvánvaló, hogy jótéteményük nem maradna jutalom nélkül: végre valahára nemzetközi vizekre evickélhetnének, koalíciós partnerük, a DP segítségével bekerülhetnének a Szocialista Internacionáléba, ezáltal pedig szimbolikusan is lezárhatnák azt a korszakot, amelyet a miloševići örökség terhel, és amely egyre nagyobb nyűg a számukra. Persze idehaza sem feledkeznének meg racionális döntésük honorálásáról, ami tényleges erejükhöz mérten nagyobb befolyást jelentene számukra a kormányban, és persze busásan fizető igazgatóbizottsági helyeket a megmaradt közvállalatokban.

A szocialisták, de különösen az Egységes Szerbia nevű partnerpártot vezető, a néhai Željko Ražnatović Arkan martalócvezér közeli munkatársának számító Dragan Marković Palma jól tudja, hogy külföldi befektetők ide vonzására elengedhetetlenül nagy szükség van a fenntartható fejlődés érdekében, márpedig a másik blokkhoz tartozó Koštunica és Nikolić egészen biztosan fölmondaná az EU-val kötött megállapodást, ami rendkívül negatív jelzés lenne a külföldi befektetők számára.

Közép-, de hosszú távon is ez az opció lenne kifizetődőbb Dačićéknak, ám senki sem lehet egészen biztos abban, hogy nem a pillanatnyi érdekek kerekednek-e felül táborukban. Egyes értesülések szerint a radikálisok és a szerb demokraták hajlandóak lennének akár a miniszterelnöki tisztséget is átengedni nekik, ha hajlandóak lennének velük alakítani kormányt. Az SZRP-nek, az SZDP–ÚSZ-nek és a szocialisták blokkjának együttvéve meglenne a 127 fős abszolút többségük a 250 fős parlamentben.

DRÁGÁN ADD A BŐRÖDET!

Egészen biztos, hogy a szocialisták nagyon drágán fogják adni a bőrüket, függetlenül attól, hogy végül melyik fél lesz a boldog „bőrtulajdonos”. Ha a szocialisták a népnemzeti koalíció mellett döntenek, biztosak lehetnek abban, hogy négy év múlva már nem fognak létezni, végleg bedarálja őket a radikális párt, persze négy évig is lehet élvezni a hatalmat, arról nem is beszélve, hogy a demokratákkal kötendő szövetség sem egy életbiztosítás számukra hosszú távon. Kemény tárgyalásoknak, pontosabban alkudozásnak nézünk elébe a következő hetekben, hónapokban.

A „Drágán add a bőrödet!” jelmondatot fogják alkalmazni a kisebbségi pártok is, hiszen rájuk is szükség lesz, amennyiben a DP vezette koalíció és a szocialisták alakítanának kormányt. Az Európai Szerbiáért listának 102 mandátuma van a parlamentben, a szocialisták blokkjának 20, tehát még legalább négy mandátum hiányzik a minimális parlamenti többséghez. A Sulejman Ugljanin vezette Sandžakért Listának mindössze két képviselője került be a szerbiai nemzetgyűlésbe, a Preševo-völgyi Albánok Koalíciójának pedig egy, úgyhogy itt elsősorban a vártnál gyengébben szereplő Magyar Koalíció kerülhet jó alkupozícióba. Pásztor István hétfőn úgy nyilatkozott, hogy megfelelő garanciák esetén nem fognak finnyáskodni, és hajlandóak részt venni egy európai orientáltságú kormányban, melyben a szocialisták is helyet foglalnak. A perszonális autonómiára vonatkozó magyar követelések teljesítése mellett valószínűleg komoly befolyást követelnek majd maguknak a szabadkai önkormányzat irányításában is. Az MK a választási kampánya során is bizonyította, hogy hatalmának megőrzése Szabadkán létfontosságú a számára, így elképzelhető, hogy a szabadkai polgármesteri tisztséget kéri majd cserébe a demokratáktól, annak ellenére, hogy az észak-vajdasági városban mintegy tízezer szavazattal alulmaradt a demokraták koalíciójával szemben.

„VEGYTISZTA” EURÓPA-BARÁT KORMÁNY LEHETETLEN

Akárhogy is számolgatunk, ebben a pillanatban olyan kormánya nem alakulhat Szerbiának, amelyet úgymond „vegytisztának” lehetne minősíteni, vagyis olyan kormánya, amelyben nem lesznek jelen a múlt erői, és amely teljes mellszélességgel és feltétlenül kiállna az uniós közeledés és az európai értékrend mellett. Magyarán az Európai Szerbiáért koalíció, a Liberális Demokrata Párt és a kisebbségek együttvéve mindössze 123 képviselővel rendelkeznek majd az újonnan alakuló parlamentben, ami a kormányzáshoz nem lenne elég. Még ha ilyen fölállású kisebbségi kormány alakulna is, annak a szocialisták külső támogatására lenne szüksége a fönnmaradáshoz.

A választások megismétléséről egyelőre senki sem gondolkodik. Nyilván minden párt tisztában van azzal, hogy a polgárokat mennyire kimeríti egy-egy választási kampány, és valószínűleg nem fogják merni megkockáztatni, hogy ismét szavazásra hívják az embereket, akiknek már nagyon elegük van a szűnni nem akaró kampánysorozatból.

TUDATOS SZAVAZÁS

A május 11-i választások egyik legfontosabb tanulsága, hogy a polgárok nem az automatizmus elve alapján szavaztak köztársasági, tartományi és helyhatósági szinteken. Vagyis nem az a korábbi gyakorlat érvényesült, hogy minden szavazólapon többnyire ugyanazt a listát karikázták be. Bár a demokraták koalíciója az önkormányzati és a tartományi választáson is tarolt, a kisebb pártok, illetve koalíciók helyi és tartományi szinten jobb eredményt értek el, mint a köztársaságin. A tartományi listás szavazáson például a Nenad Čanak nevével fémjelzett Együtt Vajdaságért koalíció az Európai Vajdaságért (DP–G17 Plusz) listával szemben indult – míg köztársasági szinten Čanak pártja is a DP vezette koalíció részét képezte –, mégis meg tudta szerezni a szavazatok mintegy 8 százalékát, az Együtt Vajdaságért pedig 33,5 százalékos támogatottságot kapott a köztársasági 38,7 százalékos eredményével szemben. A Magyar Koalíció is jobban szerepelt tartományi szinten, az előzetes becslések szerint mintegy 20–25 ezer szavazattal többet gyűjtött be, mint a köztársasági parlamenti választáson, és igen sok egyéni jelöltje maradt versenyben a tartományi választás második fordulójában.

Igen hálátlan dolog lenne ebben a pillanatban megjósolni a tartományi parlament új felállásában a pártok erőviszonyait, hiszen a vegyes választási rendszerből kifolyólag az első körben csak 60 képviselői mandátum sorsa dőlt el végérvényesen, további hatvané viszont csak a május 25-én megtartandó második fordulóban válik véglegessé. Figyelembe véve azonban, hogy sok községben is ún. demokratikus jelöltek állnak egymással szemben, nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy Vajdaságnak továbbra is egy, a Demokrata Párt által vezetett kormánya lesz, amelyben jelentős erőt fog képviselni a Magyar Koalíció és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. Esetleg a szocialisták is helyet kapnak majd ebben a hatalomban, ha köztársasági szinten sikerül egyezségre jutniuk.

A KOMPLIKÁLÓ TÉNYEZŐ: BELGRÁD

Minthogy minden mindennel összefügg, különösen akkor, amikor párhuzamosan kell egyezkedni a lokális és a globális hatalmon, egy-egy jelentősebb helyi önkormányzat sorsa kihatással lehet arra, mi fog történni a köztársaság szintjén és vice versa. Különösen pedig akkor van ez így, ha a leggazdagabb, legnépesebb, legperspektivikusabb városról, a fővárosról van szó. Belgrádban úgyszólván patthelyzet alakult ki: a 110 fős városi képviselő-testületben 45 mandátuma lesz a DP vezette koalíciónak, 40 a radikális pártnak, 12 az SZDP–ÚSZ-nek, 7 az LDP-nek és 6 az SZSZP-nek. Ez azt jelenti, hogy amennyiben köztársasági szinten a demokraták és a szocialisták kiegyeznek, Belgrádban csak akkor alakíthatnak kormányt, ha sikerül elnyerniük a liberálisok vagy Koštunicáék támogatását is. Eddig az SZDP és a DP irányította a várost, állítólag különösebb veszekedések nélkül, ám a két párt országos szinten olyannyira eltávolodott egymástól, hogy szinte elképzelhetetlen bármiféle együttműködés közöttük akár helyi szinteken is. Marad tehát az LDP mint a mérleg nyelve. Hogy Čedomir Jovanovićék hajlandóak lesznek-e feladni kategorikus álláspontjukat, miszerint elképzelhetetlen bármiféle együttműködés a radikálisokkal, a szocialistákkal és Koštunicáékkal, hamarosan ki fog derülni. Fel kell mérniük, mi jár kisebb veszteséggel számukra, ha az elveik néminemű feladásával segítenek „megőrizni” Belgrádot, avagy vállalják a bűnbak szerepét Belgrád „elvesztése” okán.

A többi nagyvárosban a helyzet többé-kevésbé világos: Újvidéken és Nagybecskereken az Európa-barát erők alakíthatnak kormányt, Kragujevacon úgyszintén, Nišben is a „demokratikusabb” blokknak van erre inkább esélye, Szabadkán pedig a Magyar Koalíció nélkül nemigen alakulhat helyi hatalom.

Hosszú és idegőrlő alkudozásnak nézünk elébe. Nincs kizárva, hogy ismét „öt perccel éjfél előtt” születik majd döntés arról, hogy Szerbia a múltba réved-e majd vagy a jövőt választja-e. A jövőt, amely sajnos nem lesz makulátlanul tiszta: lemondhatunk arról, hogy a közeljövőben megtörténik a 90-es évek örökségével való őszinte szembenézés és leszámolás, hogy elfogadtatik a kosovói realitás, hogy megtörténik az átvilágítás, és mindenki felelni fog a nép ellen elkövetett bűnei miatt, beleértve a Milošević család Moszkvában élő és viruló tagjait is.

(Családi Kör)

2008/04/17

Ezt a kört önállóan kell lefutnunk

Ha csatlakozunk a demokraták körül kialakult tömbhöz, a vajdasági politikum elveszíti saját identitását – véli Pásztor István, a VMSZ elnöke

Pásztor Istvánt 2007. május 5-én, azaz közel egy évvel ezelőtt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség elnökévé. Az ő elnöksége alatt sikerült az, ami a szerbiai többpártrendszer bő másfél évtizedes története során egyszer sem: jelesül, hogy a jelentősebb vajdasági magyar pártok összefogtak, és május 11-én közös listán indulnak a köztársasági, a tartományi és a helyhatósági választásokon is. A Magyar Koalíció (MK) legerősebb pártjának vezetőjével – aki a januári köztársaságielnök-választáson a vártnál is jobban szerepelt – a magyar területi és perszonális autonómiáról, valamint a választásokról, a választások utáni koalíciós együttműködés lehetőségeiről beszélgettünk.

AUTONÓMIA – APRÓ LÉPÉSEKBEN

– Az MK nemrég nyilvánosságra hozott, 6 részből álló együttes autonómiakoncepciójának legvitatottabb része a magyar területi autonómiára vonatkozik. Ebben a pillanatban úgy tűnik, sem belföldön, sem magyarországi kormánykörökben, de nemzetközi színtéren sincsenek támogatói ennek az autonómiaformának. Hogyan képzelik mégis megvalósítani mérvadó partnerek nélkül?

– Ezzel kapcsolatban azt tartottam a legfontosabbnak, hogy csökkentsük a vajdasági magyar politikumon belüli potenciális konfliktusforrások számát, márpedig az elmúlt több mint egy évtizedben mindig az autonómia körüli licitálás volt az egyik konfliktusforrásunk. Ezért akartam, hogy asztalhoz üljünk, és megbeszéljük, ki milyen autonómiaformát tart fontosnak, és ennek alapján igyekezzünk egy közös koncepciót létrehozni. Ez végül sikerült is. A dokumentum kiváltotta reakciók senkit nem leptek meg, engem sem, de olyan nagyon nem is érdekelnek. A dokumentumban megfogalmazottak megvalósítása és a megvalósításhoz szükséges partnerek keresése pedig egy folyamat, mely apró lépésekből áll össze. Mindig az adott témához, egy-egy lépéshez kell partnereket találni, és ebben a dokumentumban számos olyan elem létezik, melyekhez már ma tudunk partnereket találni, méghozzá elsősorban Szerbiában kell őket keresnünk.

– A Demokrata Párt az elnökválasztás második köre után írásban vállalta, hogy partner lesz az MK 12 pontba foglalt elnökjelölti programjának megvalósításában. A DP egyedül a magyar területi autonómia kérdését vetette el. Nem tart-e attól, hogy veszélybe kerül ez a megállapodás, mert Önök tovább „erőltetik” a területi autonómia ügyét?

– Nem tartok ettől, különösen akkor nem, ha a vajdasági magyar politikum jelenlegi súlyát, befolyását sikerül megőrizni vagy esetleg még növelni is. A politikában a mindent vagy semmit elve nem működik. A DP-nek, de egész Szerbiának is az az érdeke, hogy előrelépés történjen a kisebbségi kérdések rendezésének tekintetében, és csökkenjenek a belpolitikai feszültségek.

– Az új autonómiakoncepció legalaposabban kidolgozott része a perszonális autonómiára, illetve ennek legfőbb szervére, a Magyar Nemzeti Tanácsra vonatkozik. Az MNT megválasztását tárgyaló bekezdés kizárólag a közvetlen, névjegyzék alapján történő választást irányozza elő. Eszerint a VMSZ lemondott arról az alternatíváról, hogy a nemzeti tanácsokról szóló készülő törvényben helyet kapjon a közvetett, elektorok útján történő választás is?

– A törvénynek minden nemzeti közösség számára alkalmazhatónak kell lennie. Meggyőződésünk szerint a magyar nemzeti közösség képes arra, hogy közvetlen úton válassza meg nemzeti tanácsának tagjait, ám vannak Szerbiában más, jóval kisebb nemzeti közösségek is, amelyek belátható időn belül erre nem lesznek képesek. Ezért kell a törvényben alternatívát felkínálni: az a közösség, amely képes közvetlenül megválasztani a nemzeti tanácsát, az tegye ezt, amelyik viszont nem képes, illetve ameddig nem képes erre, kapjon lehetőséget elektorok útján lebonyolítani a választást. Mi azt szeretnénk, ha a Magyar Nemzeti Tanács tagjait a magyar választói névjegyzék alapján, közvetlen úton választanák meg.

– Ilyen névjegyzék viszont egyelőre nem létezik. El tudná-e fogadni, hogy a magyar közösség esetében is elektorok útján bonyolítsák le a választást, amíg ez a névjegyzék nem áll össze? Vagy a névjegyzék összeállításáig inkább ne is alakuljon meg az MNT?!

– Ragaszkodni kell ahhoz, hogy ez a névjegyzék mielőbb összeálljon. Persze az sem egy normális állapot, hogy idestova másfél éve lejárt az MNT mandátuma, de mivel ezt a társadalmi feszültséget csakis az új törvénnyel lehet föloldani, mi azt szeretnénk, ha e törvény olyan megoldást kínálna, amely a mi számunkra hosszú távon is megfelelő, ez pedig a közvetlen úton történő választás.

– És „rövid távon”? Egy éve azt nyilatkozta, „reálisnak az tűnik, hogy a következő MNT megválasztása még az elektori rendszerben történik meg”.

– Igen, elképzelhetőnek tartok egy ilyen átmeneti megoldást is, de mi azért szállunk síkra, hogy teremtődjenek meg gyorsan a közvetlen választás lehetőségei. Ha úgy adódna, hogy a közvetett választás az egyedüli realitás, és aközött kell választani, hogy legyen-e vagy ne legyen MNT, akkor én úgy gondolom, még mindig jobb, ha megalakul. Hangsúlyozom azonban, hogy ez csak egy föltételezett helyzetre vonatkozó álláspont.

HA BEKOPOGTATTAM VOLNA BORIS TADIĆHOZ…

– A három vajdasági magyar párt külön listán, koalícióban indul a május 11-i választások minden szintjén. Miért nem csatlakozott a Magyar Koalíció a DP körül kialakult választási tömbhöz?

– Azért, mert ha ezt megtette volna, a vajdasági magyar politikum elveszítette volna saját identitását, mert egy általános frakcióból lett volna kénytelen képviselni a közösség érdekeit. Azoknak a közösségeknek a politikai képviselői, akik csatlakoztak a DP-hez, frakciófegyelemből igen gyakran a saját közösségi érdekeik ellenében szavaztak. Mi vállaltuk azt a rizikót, hogy saját erőnkre támaszkodva megmérettessünk. Biztos vagyok abban, hogy ha bekopogtattam volna Boris Tadićhoz, és azt mondtam volna neki, hogy nekünk nyolc parlamenti hely kell, megkaptuk volna ezt a nyolc parlamenti helyet. Így viszont lehet, hogy csak négyet, ötöt vagy hatot szerzünk meg, de mindenképpen kevesebbet, mint nyolcat. Mégis szerintem ez mind rövid, mind pedig hosszú távon egy jobb megoldás, éppen azért, mert politikai szabadságot ad nekünk. Így nem leszünk elvszerűtlen kompromisszumok megkötésére utalva, ami borzalmasan káros lett volna a közösség szempontjából.

– Egy évvel ezelőtt viszont, amikor megválasztották Tomislav Nikolićot házelnöknek, és úgy tűnt, ismét választások elé nézünk, éppen ön kezdeményezte, hogy jöjjön létre egy egységes Európa-barát választási blokk a kialakulóban levő radikális–népnemzeti blokkal szemben.

– Az sok tekintetben más helyzet volt. Akkor úgy tűnt, hogy nem lesz kormánya az országnak, és ismét választások lesznek, a Magyar Koalíció pedig még nem létezett, és messze nem tűnt realitásnak sem. Akkor még messze nem voltunk abban a helyzetben, mint ma, amikor már mögöttünk van egy elnökválasztás, amelyen 93 ezer szavazatot kaptunk. A politikában egyébként is nehéz operatív kérdéseket egy év távlatából megítélni.

– A DP-ből nem kopogtattak az MK ajtaján, hogy csatlakozzanak hozzájuk?

– Nem.

– A VMSZ-t sem próbálták meggyőzni, hogy hagyja el a Magyar Koalíciót, és egymagában csatlakozzon a DP koalíciójához?

– Nem. Még ilyen jellegű sugallat sem érkezett.

– A mostani kampányuk során, ellentétben az elnökválasztási kampánnyal, nem fektettek túl nagy hangsúlyt más nemzeti közösségek támogatásának „becserkészésére”. Miért?

– Az elnökválasztás során azt tapasztaltuk, hogy bár az egyes közösségek politikai vezetői támogatásukról biztosítottak, szavazáskor az adott közösségek részéről ez a támogatás elmaradt. Úgy gondoltuk, hogy a Magyar Koalíciónak ezúttal önállóan kell megfutnia a kört. A választási programot is úgy akartuk megfogalmazni, hogy ne kelljen terhes vagy elfogadhatatlan kompromisszumokat kötnünk.

– Hogyan oszlanak meg a mandátumok az MK-n belül a három párt között? Milyen képletet alkalmaznak?

– A mostani erőviszonyaink képezik a kiindulópontot, de felvázoltuk azt is, hogy miként osztjuk el a megszerzett mandátumokat, ha jobban, és miként, ha rosszabbul szerepelünk az előző választásokhoz képest. Köztársasági szinten a VMSZ a tavaly januári választáson majdnem 4 mandátumot szerzett, míg a VMDK és a VMDP alkotta Magyar Összefogás Koalíció majdnem bejuttatott egy képviselőt a parlamentbe. Ha 4 vagy ennél kevesebb mandátumot szerzünk, akkor az mind a VMSZ-é, ha 5 lesz, abból egy a VMDK-é vagy a VMDP-é, 6 képviselői hely megszerzése esetén mindhárom pártnak lesznek képviselői a parlamentben, amennyiben megszerezzük a 7. mandátumot is, akkor azt a VMSZ fogja betölteni. Úgy gondolom, hogy ennél több képviselői helyre reálisan nézve nem számíthatunk. Tartományi szinten kissé bonyolultabb a helyzet, mert létezik listás és többségi rendszerre épülő szavazás is. A Tartományi Képviselőházban jelen pillanatban csak a VMSZ-nek vannak listás helyei, ezért úgy állapodtunk meg, hogy akárhány mandátumot szerzünk, egy-egy mandátum megilleti a VMDP-t és a VMDK-t, a többi helyet pedig a VMSZ tölti be. A többségi rendszerben, az egyéni jelöltek vonatkozásában minden körzetben a VMSZ javasolta személy indul, kivéve Zentát, ahol dr. Farkas Emil képviseli az MK-t a VMDP színeiben. A helyhatósági választások tekintetében a 2004-ben megszerzett mandátumokból indultunk ki, minden egyes önkormányzatra külön megállapodást alkalmazunk.

– A jelenlegi VMSZ-es képviselőknek biztos helyük van-e a köztársasági parlamentben?

– Nem született ezzel kapcsolatban semmiféle döntés, bár személyes véleményem szerint jó munkát végeztek, és jó esélyük van arra, hogy ismét képviselők legyenek.

„Szabadka megőrzéséért még az ördöggel is összeállunk”

– Léteznek-e olyan pártok, amelyekkel elképzelhetetlennek tartják az együttműködést a választások után?

– Nincsenek.

– Tehát a radikálisokkal is hajlandóak együttműködni?

– Igen, bár attól függ, mit értünk együttműködés alatt. Annak nem látom lehetőségét, még elméleti szinten sem, hogy országos vagy tartományi szinten parlamenti többséget vagy kormányt alkossunk a radikálisokkal. Egyetlenegy kérdés van, amely számomra ezt meggondolandóvá teszi, az pedig az, hogy mi fog Szabadkán történni. A Magyar Koalíciónak Szabadkán meg kell őriznie vezető szerepét. Ha ezt a fekete ördög segítségével tudjuk csak elérni, akkor az ő segítségével fogjuk elérni. Nem készülök erre, de nem tudom elfogadni, hogy Szabadkát elveszítsük, és hogyha kell, az ördöggel is hajlandó vagyok összeállni Szabadka megőrzése céljából.

– Mit jelent pontosan az, hogy „elveszíteni Szabadkát”?

– Ez azt jelenti, hogy elveszítjük a politikai befolyásunkat Szabadkán, azt jelenti, hogy olyan polgármestere lesz a városnak, aki nem tud magyarul. Ebbe én nem vagyok hajlandó belemenni, és ezért bármilyen árat hajlandó vagyok megfizetni. Nekünk vezető szerepünk kell hogy legyen a várost irányító koalícióban.

Nem pusztán három párt – a közösség fogott össze

– Három vajdasági magyar párt összefogott, ám az összefogás nem teljes, hiszen a negyedik magyar párt, a Magyar Polgári Szövetség nem része a Magyar Koalíciónak. Miért?

– A Magyar Koalíció nem egyszerűen csak három párt összefogása, hanem a közösség összefogása, és ezt tartom a legnagyobb eredménynek, mert ez olyasmi, amire nem is számítottam. Az MPSZ döntött úgy, hogy ebből az összefogásból kimarad. Az MPSZ egyedüli politikai munícióját a többi magyar párttal való szembefordulás jelenti. Én ezt tudomásul veszem, és nem kívánok vele foglalkozni. Ám az a kampány, amelyet az utóbbi több mint fél évben folytatnak, őket minősíti.

(Családi Kör)