Címkék: Szerbhorváth György

Közös dolgainkat rendezendő

A szabadkai Népszínház Van valami bejelentenivalója? című előadásáról

van valami plakatVégtelenül sajnálom, hogy nem jutottam el a Van valami bejelentenivalója? valódi ősbemutatójára, Kishegyesre, ahol – föltételezem – nem elsősorban a színházi elit, a bemutatókra járó értelmiség, hanem a falu kíváncsi népe, a szerző, Szerbhorváth György földijei ültek be a több száz férőhelyes nézőtérre – nem utolsósorban azért, mert a falunapi ünnepségnek köszönve ingyé vót.

Azoknak a színházba egyébként ritkán vagy egyáltalán nem járó kisembereknek a reakcióira lettem volna kíváncsi, akikhez társadalmi rétegződés tekintetében közelebb áll az a portás, akit Csernik Árpád alakít.

Vajon ők is ugyanúgy nevettek-e, mint mi, színházba járó értelmiségiek a szabadkai Népszínházban megtartott hivatalos bemutatón? Nevettek-e egyáltalán a poénokon, pontosabban a poénokon nevettek-e, vagy inkább csak kinevették a poénkodást? Netalán úgy érezték, gúnyt űznek belőlük a színpadon? Vagy nem is azonosultak a szövegelő portással, éppen ezért (nem is) tudták élvezni az előadást?

Erről a monodrámáról – vagy inkább a közelmúltba révedő stand up comedyről – ugyanis talán ők formálhatnának leghitelesebben véleményt. A színikritikus ezúttal nem fogalmazhat meg a mezei nézőénél érvényesebb álláspontot.

Hogy miért? Először is azért, mert nem beszélhetünk tisztán színházi produkcióról. A monodráma elemei mellett az előadásban erőteljesen jelen vannak a stand up comedyra hajazó megoldások. Leegyszerűsítve tehát: a szórakoztatás legalább olyan fontos célja lehetett az alkotóknak, mint az esztétikai élménynyújtás. Ez azt jelenti, hogy az értékelésnek egyaránt figyelembe kell vennie mindkét aspektust, márpedig a szórakoztatás milyenségének megítélése rendkívül szubjektív és szakmai felvértezettségtől független aktus.

Másodszor pedig azért nem lehet ezúttal a vajdasági magyar színikritikusnak a vajdasági magyar laikus nézőénél érvényesebb véleménye, mert a Van valami bejelentenivalója? paradigma. A vajdasági magyar közösség paradigmatikus epizódsorozata, amely mindnyájunkat felölel. Miként az a színpadon is elhangzik, arról szól, hogy „milyenek voltunk, milyenek vagyunk, vagy akár milyenek leszünk”. Az előadás olyan kulturális kódokkal, nyelvi elemekkel, a közösség kollektív tudatába beépült anekdotákkal és képzetekkel operál, amelyek identitásképző erővel bírnak. Geopolitikai meghatározottságán túl éppen ezek a momentumok teszik a vajdasági magyarságot. S ebbe a közösségbe éppúgy beletartoznak az alkalmazkodó portások, a megalkuvó vagy szembeszegülő kétkezi munkások, mint a befogadott és kirekesztett értelmiségiek, kritikusok.

Nem is ragadtatom magam ezúttal elemző bírálatra, mert igencsak mesterkélt lenne. Olyan, mint egy torz önelemzés. Remélem, ezt a feladatot majd elvégzik „kívülröl” jövő kritikusok. Habár ők meg nem fogják a darabot úgy érteni, ahogy kell. Á, reménytelen az egész!

Vagy mégsem? Az Újvidéki Színház és a Kosztolányi Dezső Színház repertoárján is fut egy-egy monodráma: a De ki viszi haza a biciklit? Krizsán Szilvia előadásában és a Béres Márta One-girl Show Béres Márta főszereplésével. Mindkét előadást immár három éve játsszák, és mindkettő osztatlan sikert aratott mind laikus, mind szakmai körökben, itthon és külföldi vendégjátékok alkalmával egyaránt. Pedig mindkettő erősen vajdasági kötődésű, mégis rajonganak értük Magyarországon.

Csernik Árpád
Csernik Árpád

Ne izguljunk tehát, hogy a mi ex-YU nosztalgiánkat, különutasságunkat – vagy nevezzük, aminek akarjuk – nem fogják érteni a „magyarok”. Lehet, hogy itt-ott nem tör ki majd a harsány nevetés, egy-egy gondolatmenet felett esetleg átsiklanak, lesz némi értelmezésbeli hangsúlyeltolódás, de azért Magyarországon is érteni és élvezni fogják, hiszen korántsem beszélhetünk hermetikus szövegről és előadásmódról, ami miatt csakis a nagybetűs Mi volna képes értelmezni és átélni ezt a monodrámát.

A De ki viszi haza a biciklit? című darabot is jegyző Szerbhorváth szövege magával ragadóan sziporkázó, olyan, mint egy testre szabott öltöny. Sőt, nemcsak olyan, hanem egyenesen az: a szerző ugyanis kimondottan Csernik Árpádnak írta ezt a monodrámát, aki amellett, hogy Hofi Géza hitelességével eljátszotta a reá szabott szerepeket, meg is rendezte az előadást. Míg azonban a Krizsán Szilviára szabott kosztümben (értsd: a De ki viszi haza a biciklit? című monodrámában) egy ma is köztünk élő kisembert, takarítónőt látunk, addig itt egy többszerepes előadás tárul elénk, amelyben a második világháborút követő négy, mögöttünk hagyott korszakba kapunk betekintést a szabadkai Ruff, később Pionir csokoládégyár egy-egy portásának szemüvegén keresztül.

A vajdasági magyar közösség történetének fontos állomásait veszi sorra a Van valami bejelentenivalója?, a máról azonban legfeljebb áttételesen vall. Ilyen értelemben nem is nevezhető stand up comedynak, hiszen a stand up egyik alapvonása éppen a jelenre történő reflektálás.

De jó is ez így. A jelenünk külön stand up comedy monodrámáért kiált. Reméljük, Szerbhorváth meghallja ezt a kiáltást, és ír majd egy darabot mai, nemzetieskedő, humortalan és úrhatnám vajdasági magyar elitünkről, rögvalóságunkról, amelyben megint a pártkönyvecske számít, ahol dívik a közéleti lakájszellem és ahol megállíthatatlannak tűnik az elvándorlás.

Egy fantasztikus színész, Csernik Árpád már biztosan adott volna hozzá. Kérdés csak az, hol lehetne bemutatni egy ilyen darabot, ki adna rá pénzt és ki merészelné megnézni.

(Újvidéki Rádió – Szempont, Híd)

Politička kampanja na internetu

Slučaj mađarske zajednice u Vojvodini

Izborna politička kampanja na internetu je sve dominantnija u svetu, a u poslednje vreme i kod nas. Ovo su praktično prvi izbori na kojima je internet dobio veoma važnu ulogu u kampanjama većine stranaka.

Kada se radi o kampanji koja je usmerena na mađarsku glasačku publiku, najizraženija je bila kampanja Saveza vojvođanskih Mađara, dok su ostale mađarske stranke vodile slabu ili nikakvu bitku na mreži. Političke stranke koje nemaju mađarski predznak, ali obično pretenduju i na „mađarske glasove” (pre svega, Demokratska stranka, Liga socijaldemokrata Vojvodine, Liberalno demokratska partija, Ujedinjeni regioni Srbije), ovoga puta su teren skoro u potpunosti prepustili SVM-u, to jest nisu se previše angažovali oko internet kampanje na mađarskom jeziku. Tu i tamo se pojavila nekolicina Fejsbuk-stranica na mađarskom jeziku koje su imale partijski predznak u svom imenu, ali se nije moglo primetiti smišljen koncept „većinskih“ stranaka za privlačenje manjinskih glasača.

Nasuprot tome, SVM je koristio sve moguće kanale za promociju svojih ljudi i ideja: Fejsbuk, blogove, internet prezentacije, Jutjub, njuzleters – ali očigledno ne na naročito efikasan način. O tome svedoči slaba interaktivnost, malo komentara, „lajkova“ i fanova na pojedinim stranicama.

Namenski blogovi

Mesec dana pre zvaničnog početka izborne kampanje, tačnije u drugoj polovini februara, SVM je lansirao četiri bloga, želeći da time pokrije za ovu stranku najvažnije teme i slojeve društva. Pored zvanične Fejsbuk-prezentacije, ti blogovi su bili srž cele internet-kampanje ove stranke.

1. Politikusok (Političari; http://politikusok.blog.hu/) – U ovom blogu je objavljeno 38 beleški, počev od 21. februara do prvog kruga izbora. Blogeri su bili dosadašnji i budući poslanici SVM-a: Elvira Kovač, Laslo Varga, Atila Juhas i Akoš Ujhelji. Bavili su se raznim društveno-političkim temama, od edukacije na maternjem jeziku i reforme pravosudnog sistema, preko ekonomskih pitanja, sve do ironične kritike političkih suparnika. Najviše „lajkova“ su dobili ironično-intrigantne kolumne bivšeg novinara, Atile Juhasa, ali ni najveći broj „sviđanja“ ne premašuje cifru od 71. Statistika posećenosti blogova nije javna, ali pošto svaki blog ima neposrednu vezu sa identičnom „Fejsbuk“-stranicom, na osnovu toga možemo zaključiti da je ovaj blog bio verovatno najfrekventniji i najposećeniji od svih četiri. Na dan glasanja „Fejsbuk“-strana „Politikusok“ je imala 353 lajkova i 40 ljudi su „pričali o tome“ (ma šta to značilo).

2. Mélyszántás (Duboko oranje; http://melyszantas.blog.hu/) – Ovaj blog je bio drugi po privlačnosti. Bavio se naravno poljoprivredom, to jest agrarnom politikom, područjem koje je od strateškog značaja za ovu stranku. U blogu je od 21. februara do 6. maja zabeleženo 24 članaka od tri autora (Arpada Fremonda, Eržebeta Batori i izvesnog „Mezőgazdász”). Autori su zauzeli kritički stav prema aktuelnoj agrarnoj politici vlade i ministra Petrovića. Najveće zabeleženo „sviđanje“ članka je bilo 50, a Fejsbuk“-strana „Mélyszántás” je imala 356 lajkova i 24 ljudi su „pričali o tome”.

3. (Civil) kurázsi (Civilna hrabrost; http://civilkurazsi.blog.hu/) – Ovaj blog je pokrenut 24. februara i do 6. maja je zabeleženo 40 članka. Autori (Jožef Miškolci, Ferenc Žoldoš, Etelka Kuruc i Laslo Vanger) su civilni aktivisti koji (navodno) nisu članovi partije ali su simpatizeri te iste. Blog „(Civil) kurázsi“ reprezentuje deklarisani cilj SVM-a da u svojim redovima i na izbornim listama daje mesta „civilima“ i na takav način proširi svoje političko krilo na celu vojvođansku mađarsku zajednicu. Najveće zabeleženo „sviđanje“ članka je bilo 95, a Fejsbuk-strana „(Civil) kurázsi” je imala 361 lajkova i 17 ljudi su „pričali o ovome”.

4. Zsendülés (Sazrevanje; http://zsendules.blog.hu/) – Blog je bio namenjen mlađoj publici, koju ne interesuje politika ili još nema uobličen stav o tome na koga da glasa, odnosno da li da glasa uopšte. O ciljnoj grupi svedoče odabir tema i lagan stil. Autori su koristili pseudonime (Mádé, Lónyai, J. Barton) i napisali ukupno 29 beleški. Iako možemo pretpostaviti da su mladi ljudi najprisutniji na internetu, a internet-kampanju treba pre svega prilagođavati njihovim potrebama, ovaj blog je bio u najmanjoj meri posećen. Identična „Fejsbuk“ strana je imala svega 153 „lajkova“ i 6 ljudi su „pričali o tome”.

Još samo o dva bloga možemo reći da su imali izričitu predizbornu namenu. Autori su ostali anonimni, što nije uopšte iznenađujuće, imajući u vidu sarkastični stil i oštri ton negativne kampanje, škakljive teme i konstatacije kojima validnost ne bi bilo lako dokazati. http://pengetoll.blog.hu je pokrenut još u decembru i namenjen je pre svega kritici Demokratske stranke i njenim čelnicima u Subotici. Autor, izvesni Libbra, bezrezervno podržava sve postupke SVM-a i nemilosrdno razbije na paramparčad sve što je lansirano sa strane DS-a. Drugi blog – http://vmszfail.blogspot.com/ – potpuno suprotno prvom, žestoko napada SVM i njegove čelnike, pre svega samog predsednika stranke i predsednika Skupštine Vojvodine. Pored montiranih fotografija i karikatura, objavljene su i neke slike, odnosno članci iz prošlosti, oživljavajući intrigantne teme koje su padale u zaborav.

Svaka od pet „mađarskih“ stranaka je imala u vreme kampanje svoju zvaničnu Fejsbuk-stranicu i Fejsbuk-baner na samom sajtu stranke koji je vodio posetioce na socijalnu mrežu. Izuzev Građanskog saveza Mađara koji je prisutan na Fejsbuku kao identitet sa 475 prijatelja, ostale stranke su se pravilno registrovale kao političke organizacije.

Najviše fanova ima strana SVM-a, više od 5.300, sledi Pokret mađarske nade sa 1.500 lajkova, Demokratska stranka vojvođanskih Mađara sa 400 i na kraju zaostaje Demokratska zajednica vojvođanskih Mađara sa svega 30 fanova (i nijednog komentara na 18 postova tokom kampanje). Pored zvaničnih Fejsbuk-prezentacija, pojedine stranke su imale i neke „satelit-stranice“ na socijalnoj mreži, koje su pokrenute od strane fanova ili lokalnih organizacija. Interesantno je, na primer, da stranica subotičkog Gradskog odbora DSVM-a ima skoro duplo više „lajkova“ nego što je to slučaj sa „matičnom“ stranicom.

Moramo još pomenuti klasično spemovanje njuzleterima kao jedno od oblika internet-kampanje. Ovu vrstu kampanje je koristio DSVM, skoro svakodnevno šaljući svoja pisma, navodno na više hiljada adresa.

Precenjuje se moć medija

– Prilikom analize korišćenja interneta moramo se oslanjati na tri parametra, a to su godina starosti, školska sprema korisnika i sredina u kojoj korisnik živi. Opšte je poznata stvar da su korisnici interneta pre svega mlađe generacije sa višom ili visokom školskom spremom iz urbanih sredina. S obzirom na to da mađarska populacija u Vojvodini živi pretežno u ruralnim sredinama, da je prilično stara i nisko kvalifikovana – ti parametri su slabiji i od vojvođanskog proseka – možemo pretpostaviti da ni korišćenje interneta nije na nivou većinskog društva, a kamoli na nivou zapadnih demokratija. No, u poslednje dve-tri godine je primetna velika ekspanzija umrežavanja na našem području, ali stranke, globalno gledano, još nisu na adekvatan način prepoznali svoju šansu u tome i dosta zaostaju – kaže Đerđ Serbhorvat, sociolog medija, primetivši da je kampanja mađarskih stranaka na internetu malo izražena i neefikasna.

Sa druge strane, on smatra da kod nas stranke precenjuju moć medija prilikom kampanje. Jako retko može bilo koji medij u znatnoj meri da utiče na ishod političkih izbora, kaže Serbhorvat.

– Jedini izuzetak je televizija koja je još uvek snažno oružje u kampanji, ali i taj medij sve više gubi na uticaju. U Mađarskoj, na primer, bez obzira na to da su osnovane partijske televizije, očigledno je da stranke kroz te kanale sve manje mogu da utiču na potencijalne glasače. Gledaoci se „seli” sa javnih servisa na komercijalne stanice, a sa komercijalnih na tematske kanale – ističe naš sagovornik.

On smatra da socijalne mreža, pre svega Fejsbuka, nisu imali merljivi uticaj na ishod glasanja 6. maja.

– Na odluku, to jest stranačku preferenciju pojedinca se još uvek po najviše utiču njegove uže zajednice, pre svega porodica i prijatelji. Možda će doći vreme kad će i društvene mreže imati značajniju ulogu prilikom političkih izbora, ali će ta uloga biti svedena pre svega na mobilizaciju ljudi. Apolitični pojedinci, videvši debate i političare koji su najprominentniji na socijalnoj mreži, pre će da izađu na izbore i da glasaju – kaže Serbhorvat.

Manjinske stranke imaju više šanse ako se fokusiraju na neposredne kontakte, organizujući aktivnosti u lokalnim zajednicama i vode kampanju „od vrata do vrata”, izričit je medijski stručnjak.

– Stariji birači su uglavnom disciplinovani i izlaze na izbore, ne treba ih preterano motivisati. Izazov čini mlađa generacija, kako doći do njih? S obzirom na naše prilike, manjinske stranke će bolje proći ako im organizuju neke lokalne aktivnosti ili im obezbede prostor za druženje i sport, pa kroz te stvari ih „uvlače” u politiku. SVM je bar to prepoznao, ostali ni to nisu – kaže Đerđ Serbhorvat.

(Autonomija)