Már futunk, pedig még meg se ijedtünk

Az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből című előadásáról

iii richard betiltvaMeyerholdot a művészi igazság érdekli, nem az ideológia igazsága, nem a valóság tükrözése, hanem egy önálló – ha úgy tetszik: önmagába zárt – világ megteremtése. Amikor ez az attitűd a diktatúra kontextusában próbál utat törni magának, bukása szükségszerű, a konfliktus alaptermészete pedig tragikomikus, abszurd és helyenként groteszk is.

Neoplanta, avagy a Kutyaszorító

Az Újvidéki Színház Neoplanta című előadásáról

Urbánt elsősorban a képmutatás, a hamis idill leleplezése érdekelte, és ennek megvalósításához radikálisan kritikusnak kellett lennie minden tekintetben. Nem engedhette meg magának egyetlen pillanatra sem, hogy elringassa, megnyugtassa a nézőt, mert ezáltal hatástalanná vált volna a józanító provokáció. Így sikerült elérnie azt a célt, hogy az előadás végén többször is megismételt politikai jelszó, a „különböző nációk békés egymás mellett élése” pontosan olyan üresen kongjon, mint amilyen üresen kong a mára már divatjamúlt „testvériség-egység” kifejezés.

A komikumba belefojtott tragikum

Az Újvidéki Színház A patkányok című előadásáról

patkanyok plakat
Nem elsősorban szakmai problémáim vannak az előadással, hanem koncepcionálisak. A komikus vonulat karikatúraszerű ábrázolásmódjával megfojtotta a tragikumot. Az előadás próbáiról készült naplóban olvastam, hogy a rendező úgymond „rajzfilmet” akart kihozni a darabból, vagyis megpróbálta elnagyolt, furcsán mozgó, harsány figurákkal teletűzdelni a produkciót. Ami egyfelől nem sikerült, másfelől, ha sikerült is volna, ezzel a tragikus történettel – melyben csecsemőhalál, meddőség, betegség, mélyszegénység, kegyetlenség, gyilkosság és kiszolgáltatottság kéz a kézben jár – egyszerűen nem korrespondál.

Szemérmesen kendőzetlen brutalitás

Az Újvidéki Színház Kéjpart című előadásáról

kejpart2
A szexuális másság problematikája a politikai közbeszédben végletesen leegyszerűsödik, és – ha kimondatlanul is – magának a szexuális aktusnak a milyensége kerül a középpontba. A heteroszexuális többség többségi képviselője pedig ezen egyszerűen nem tud felülemelkedni: a sajátjától eltérő szexuális viselkedés képzete teljesen rátelepszik a percepciójára, nem képes a gondolatban stigmatizált individuumot ugyanolyan individuumként kezelni, mint bárki mást, mert folyton az jár a fejében, hogy „úristen, ez saját neméhez tartozóval baszik, vagy legalábbis baszna”.

Musicaljaj

Az Újvidéki Színház West Side Story című előadásáról

A kritikus is ember: vannak műfajok, amelyeket alapjáraton kevéssé kedvel. Nos, esetemben ilyen a musical. A miértre lehet ugyan észérveket találni – hogy túlhaladott formának tartom, vagy hogy az európai színházi hagyománytól idegennek érzem ezt a műfajt –, de kár tagadni: irracionális érzelmek dominálnak a musicalhez fűződő viszonyomban.