Címkék: Vajdasági RTV

Apró-cseprő ügyek

Dina Kurbatvinski-Vranešević vezérigazgató nyilatkozik a vajdasági közszolgálati tévé magyar adásait (is) érintő változásokról

Két héttel ezelőtt már foglalkoztunk a vajdasági közszolgálati televízió magyar szerkesztőségében kialakult helyzettel, de éppen azt a személyt nem állt módunkban megszólaltatni, aki a végleges döntéseket hozza, vagyis a médiaház vezérigazgatóját. Dina Kurbatvinski-Vranešević ezúttal tudott időt szakítani arra, hogy válaszoljon a Családi Kör nem feltétlenül kellemes kérdéseire.

Emlékeztetőül: az Újvidéki Televízió magyar műsorai október eleje óta rövidebbek, erről döntött ugyanis a médiaház kollégiuma kapacitáshiányra hivatkozva. Ezzel párhuzamosan elbocsátottak 14 tiszteletdíjas munkatársat, majd pedig felfüggesztették állásából Simon Erzsébetet, a magyar szerkesztőség felelős vezetőjét, mert minderről tájékoztatta a nyilvánosságot.

A szóban forgó döntések esetleges felülvizsgálásáról a ház vezérigazgatója határozhat, aki az események zajlása idején külföldön tartózkodott, majd hazaérkezvén megkezdte az ügy kivizsgálását.

Előző cikkünkben eddig a pillanatig tudtuk követni az eseményeket, és megpróbáltuk felderíteni a döntések mögött meghúzódó okokat. Sajnos csak felemás eredménnyel jártunk, mert a vitatott döntéseket meghozó kollégium élén álló Nada Kalkan főszerkesztő megtagadta a nyilatkozatot a vezérigazgató tiltására hivatkozva. Bodzsoni István segédigazgató viszont válaszolt a kérdéseinkre, annak ellenére, hogy – mint mondta – ezzel fegyelmi vétséget követett el.

Dina Kurbatvinski-Vraneševićet arról kérdeztük, hogy az eltelt két hétben mi történt, és született-e végleges döntés a magyar szerkesztőséget (is) érintő műsoridő- és káderszámcsökkentés, valamint az ideiglenes hatállyal bíró felfüggesztés kérdésében.

– Az egész ügyet átadtam a fegyelmi bizottságnak, amely 30 napos határidőn belül számol majd be arról, hogy mire jutott. Én arra számítok, hogy 15 napon belül a bizottság jelentést tesz. Mindaddig hatályosak maradnak az október elején meghozott kollégiumi döntések.

– Vajon jogosan járt-e el a tévé kollégiuma, amikor döntött az egyes műsorok sugárzási idejének csökkentéséről, valamint Simon Erzsébet felfüggesztéséről?

– Ha távollétemben történik valami rendkívüli a programban, ehhez a vezérigazgató-helyettes egyetértésére van szükség, aki ilyen esetekben teljes körű felhatalmazással bír. A helyettesem pedig egyetértett a kollégium döntéseivel. A Simon-üggyel kapcsolatban annyit mondanék, hogy a főszerkesztőnek jogában áll javasolnia egyes személyek felfüggesztését.

– Simon Erzsébet tudomásom szerint a mai napig nem kapott papírt a szuszpendálásáról.

– A kialakult szituáció miatt nem kapott hivatalos értesítést, és nekem éppen az volt a célom azzal, hogy az egész ügyet átadtam a fegyelmi bizottságnak, hogy az ügymenet visszakerüljön a rendes kerékvágásba.

– De hogyan maradhatott hatályban egy olyan döntés, amelyet még ki kell vizsgálni?

– Csak ideiglenes döntésről van szó, amely addig marad érvényben, amíg nem tisztázódik a helyzet. A műsorok rövidítése viszont egy másik téma. A műsorrend átalakításáról mindenkit időben értesítettek, és mindannyian elfogadták az októberben kezdődő őszi programsémát, amin szinte egész szeptemberben dolgoztunk. A kollégium tehát elfogadta az új programsémát, úgyhogy ezzel kapcsolatban nincs semmiféle dilemma, függetlenül attól, hogy ki és mit gondol arról, hogy mennyi ideig kellene tartania egyes informatív műsoroknak. Én úgy gondolom, hogy ha húsz percbe belefér az a híradó, amit egész Szerbiában sugároznak, akkor a magyar híradónak sem kellene fél óránál hosszabbnak lennie.

– Akik a 40 perces informatív műsor mellett érvelnek, azok azt mondják, hogy a 40 percben benne foglaltatott a regionális krónika is.

– Értem, de akkor azt a plusz 10 percet külön kellett volna választani a híradótól. A híradónak ugyanis feszes struktúrával kell rendelkeznie.

– Szokta-e nézni a magyar híradókat?

– Nem követem rendszeresen a magyar híradókat, de időről időre azért megnézem az esti hírműsort, annak ellenére, hogy nem értek magyarul. Vannak azonban olyan hibák, amelyekhez nem szükséges a nyelvtudás: például egy híradóban egyetlen bejátszás sem tarthat hét percig! Alapszabály, hogy a híradónak rövid anyagokból kell összeállnia. Én továbbra is támogatom a műsorstruktúrában eszközölt korábbi változásokat, és fontosnak tartom, hogy ne csak a hírügynökségek által szolgáltatott híreket olvassák be, hanem maguk a szerkesztőségek „gyártsák” a híreket. A saját műsorok készítésére kell helyezni a hangsúlyt. A korábbi időszakban, amikor ez a televízió a Szerbiai RTV keretében működött, a hírműsorok nem voltak jók, úgyszólván olyanok voltak, mint egy képeket is sugárzó rádió hírműsorai.

– Csak a kisebbségi szerkesztőségekre vonatkoznak-e a megszorítások mind az állomány, mind pedig a műsoridő tekintetében, vagy a szerb nyelvű adásban is arányos csökkentést hajtottak végre?

– Hét szerb nyelvű, saját gyártású informatív program műsorideje csökkent. Sajnos pénzhiány miatt egy kissé másmilyen műsort vagyunk kénytelenek sugározni, ügyelve persze arra, hogy megőrizzük a közszolgálati jelleget. Ha a műsorrend megváltozik, és erről mindenkit értesítenek, és ha mindenki közli a javaslatait, amelyeket mi el is fogadunk, akkor igazán nem látok egyetlenegy okot sem arra, hogy itt bárki is lázadozzon. Persze mindig lesznek olyanok, akik lázadnak.

– Mely műsorokat rövidítették le?

– Erről a szerkesztőket kell megkérdeznie.

– De hát tudomásom szerint Ön megtiltotta, hogy bárki is nyilatkozzon a sajtónak a belső ügyekről.

– Méghogy én?!

– Nada Kalkan, a televízió főszerkesztője erre a tilalomra hivatkozva tagadta meg a nyilatkozatot.

– Ez nevetséges.

– Úgy tudtam, hogy erről Ön azon a pénteken döntött, amikor hazaérkezett külföldi útjáról.

– Lehet, hogy az emberek azért nem akarnak nyilatkozni, mert nincs idejük…

– A nyilatkozatstop létezését Bodzsoni István, a tévé segédigazgatója is megerősítette.

– Ez számomra teljesen új és egyúttal nevetséges. Én csak annyit kértem tőlük, hogy tartsák magukat a viselkedési kódexhez.

– Tehát Ön azt állítja, hogy nem tiltotta meg senkinek, hogy nyilatkozzon?

– Nem, isten őrizz!

„MIÉRT NEM SEGÍT NEKÜNK SENKI?”

– A magyar szerkesztőség a 22 tiszteletdíjas dolgozójából nyolcat tarthatott meg. Mindannyian Újvidéken vagy a környező településeken élnek. A kapacitások kímélése szempontjából mennyire volt racionális döntés a vidéki tudósítókat elbocsátani, akik saját kapacitásaikat használták, és kész, bevágott anyagot küldtek a híradóba, ugyanakkor azokat megtartani, akik számára autót, sofőrt, operatőrt kell biztosítani, ha ki kell szállniuk a terepre, hogy lefedjenek egy-egy vidéki eseményt?

– Az én elképzelésem az, hogy videoújságírókat kell képezni, akik egymaguk képesek operatőrként felvenni az eseményt, elkészíteni és végül bevágni a riportot. Ezért máris megkezdtük az EBESZ és a BBC segítségével a videoújságírók képzését mind a szerb, mind a kisebbségi szerkesztőségekben. Szerintem túlhaladott ma már az a gyakorlat, hogy minden újságíró egy házban legyen, és ha vidéken történik valami, akkor rohanjanak a helyszínre. Mivel a szélessávú internet segítségével az anyagküldés is megoldódott, úgy vélem, hogy nekünk akár minden településen lehet majd egy-egy videoújságíró munkatársunk. Ugyanakkor ellenzem azt, hogy a vidéki munkatársaink csak lógassák a lábukat, valaki más meg innen rohanjon oda helyettük, közben pedig a végtelenségig növeljük a tiszteletdíjas munkatársaink számát, lett légyen szó akár a szerb, akár a kisebbségi nyelvű műsorokról. A honoráris munkatársak személyéről viszont nem a vezérigazgató dönt, hanem a főszerkesztő.

– A 2007-es évre vonatkozó statisztikai adatok szerint az Újvidéki Televízió két csatornáján sugárzott műsorok 72 százaléka szerb nyelvű volt, míg például a magyar műsorok részaránya 4,74 százalékot tett ki.

– Honnan vannak ezek az adatok?

– Ezek az Önök hivatalos adatai, a Vajdasági RTV honlapján találtam őket. A magyarok Vajdaság összlakosságának mintegy 15 százalékát teszik ki, a magyar nyelvű műsoridő ennek mindössze egyharmada.

– És úgy gondolja, hogy a magyar nyelvű műsoridőnek is 15 százaléknak kellene lennie?

– Talán nagyjából igen. Önök mégis a magyar nyelvű műsorok további csökkentése mellett döntöttek.

– Nem tudok erre most reagálni, ellenőriznem kell ezeket az adatokat. Egyébként, tudja, a legfőbb problémáról senki sem beszél. Mert könnyű a fejünkhöz vágni, hogy nincsenek ilyen vagy olyan műsoraink, de azt senki sem kérdezi, hogy milyen állapotban vettem át a tévé irányítását. Kapunk-e választ valaha is arra a kérdésünkre, hogy mi lesz a 24 ezer négyzetméter alapterületű lebombázott épületünkkel? Ki fogja megmondani, hogy miből tudnánk lefedni teljes egészében a vajdasági eseményeket? Vajon azt hiszi bárki is, hogy erre elegendő az előfizetésből befolyó összeg? Amikor ide jöttem, összesen 9 kielégítő állapotban levő kamerája volt a médiaháznak. Kilenc darab! Miközben kilenc kisebbségi szerkesztőség van, dokumentumprogramok, iskolai és oktatóprogramok, művelődési és szórakoztató műsorok. Tényleg azt hiszi bárki is, hogy az előfizetésből kellene lefednünk az összes költségünket? Nekünk az előfizetésből kizárólag a műsorokat kellene készítenünk. Az állam megalapította a két közszolgálati elektronikus médiumot, a vajdaságit és a szerbiait, de folyamatosan azzal szembesülünk, hogy nem részesítenek bennünket egyenlő bánásmódban. Folyamatosan elutasítják az összes beadványunkat az ilyen-olyan pénzalapok pályázatain. Legkönnyebb persze megkérdezni, hogy miért nincs továbbra is 22 tiszteletdíjas munkatársa a magyar szerkesztőségnek. Azért nincs, mert nincs rájuk pénzünk.

– Én mindössze az arányos csökkentés felől érdeklődtem, és a racionalizáció visszásságaira próbáltam rámutatni…

– De miért nem segít nekünk senki? Kit érdekel az, hogy 485 ezer dinárunkba kerül, hogy a közvetítőkocsinkat eljuttassuk a Dombos Festre vagy a Cservena Ruzsára, hogy felvegyük az ottani koncerteket? Vajon mennyi előfizetés szükségeltetik ehhez?

A HÖLGYEK-URAK NEM HAJLANDÓAK DOLGOZNI

– A Vajdasági Közszolgálati Rádió és Televízió honlapjának, hírportáljának külön webszerkesztősége van, de maga a honlap kizárólag szerb nyelvű, a hírek is mind szerb nyelvűek.

– Nem, ez egy többnyelvű honlap. Hogy a kisebbségiek nem akarnak írni a portálra, az már az egyes szerkesztőségek problémája.

– De hát kinek lenne a feladata, hogy írjon a honlapra?

– Hát az újságíróké! Hogy lehetséges, hogy a B92-n az újságírók egyszerre dolgozzanak a rádiónak, a tévének és a webportálnak?

– De hiszen létezik külön webszerkesztőség.

– Igen, de ennek mindössze annyi a feladata, hogy rendezze a beérkező szövegeket. Írniuk az újságíróknak kellene, de a hölgyek-urak nem hajlandóak dolgozni. Nálunk a minél könnyebben megúszni elve van érvényben hosszú évek óta. Az újságíróknak az volna a dolguk, hogy az elkészült szövegeiket azonnal elküldjék a webszerkesztőségnek. Arra nincs pénz, hogy még a webportál teleírására is külön embereket alkalmazzunk.

– Igaz-e az, hogy a szerb szerkesztőségben magasabbak a fizetések, mint a kisebbségi szerkesztőségekben? Vagyis hogy azok a kisebbségi szerkesztőségben dolgozók, akik azonos végzettséggel és munkahelyi besorolással rendelkeznek, mint a szerb szerkesztőség adott dolgozói, kevesebbet keresnek náluk.

– Nem. A fizetéseket a normatíva alapján határozzák meg. Lényegében a fizetés a műsorok terjedelmétől függ. A tiszteletdíjas munkásokat az elkészített műsorpercek alapján fizetjük ki.

– Megkaphatnám-e a fizetésekről szóló kivonatokat, tekintettel arra, hogy Önök közintézmény?

– Persze, mindezt megtalálhatja a weboldalunkon.

– Ott már kerestem, de sajnos nem találtam ilyen bontásban ezeket az adatokat.

– Nem tudom, le kellene ellenőriznem a dolgot, mert minden vállalatban létezik a hivatali titok fogalma, és nem tudom, hogy ez annak minősül-e. Egyébként úgy gondolom, hogy ezek nevetséges kérdések.

– Én nem gondolom, hogy ezek nevetséges kérdések volnának.

– De igenis nevetségesek!

AZ IDŐSEBB KOLLÉGÁK NE SZEREPELJENEK FOLYVÁST A KÉPERNYŐN

– Léteznek-e naprakész adataik a televízió nézettségéről? Igaz-e, hogy a kettes csatorna műsora egyre népszerűbb?

– A kettes csatorna nézettsége növekszik, többek között annak köszönhetően, hogy filmek és sorozatok is futnak ezen a csatornán, bár anyagi nehézségekbe ütközik a filmek beszerzése is. Én azt szeretném, ha a teljes kettes csatorna kisebbségi műsorokat sugározhatna, amelyben a szomszédos országok műsorait is láthatnánk. Különösen szeretném, ha ezeket a műsorokat szerb nyelvű felirattal láthatnánk el, illetve magyarral azokat, amelyek nem magyar nyelvűek. Amióta ebbe belefogtunk, a nézettségünk nőtt, de ebben szerepet játszott az is, hogy kezdett valódi tévévé átalakulni a képeket sugárzó rádió. Ez az újfajta hozzáállás nagymértékben Bodzsoni István úrnak köszönhető, hiszen ő vezettette be ezeket a változásokat. Én is úgy gondolom például, hogy egy bizonyos koron túl az embernek nem kell folyamatosan a képernyőn szerepelnie prezentőrként. Az idősebb, tapasztaltabb újságíróknak a tudásukat kell prezentálniuk, és amikor kivételes esetben mégis a képernyő elé kerülnek, akkor annak külön jelentősége kell hogy legyen, mondjuk akkor, amikor egy fontos személyiséggel készül stúdióbeszélgetés. De hogy az idősebb kollégák vezessék a híradót, az már nincs rendjén. A változásokat tovább kell folytatni, de mindehhez pénzügyi segítségre volna szükségünk. Ha meglenne a kellő támogatás, akkor a felmerülő apró-cseprő ügyeket is könnyen meg lehetne oldani. De még így is azt gondolom, hogy ez egy példásan működő médiaház. Vannak egyedi esetek, amelyek csak arra jók, hogy növeljék a feszültséget, és politikai szintre emeljenek egyes ügyeket, és ezzel mindnyájunknak tisztában kell lennünk.

Munkakerülők

– Jártunk a szerb nyelvű szerkesztőség helyiségeiben és a kisebbségiek által használt helyiségekben is. Feltűnt, hogy míg az előbbi csúcsmodern módon van berendezve, addig a kisebbségi szerkesztőségek meglehetősen kopottas kinézetűek.

– Nem, amit Önök láthattak, az a központi hírszerkesztőség, azaz a deszk, és ez a helyiség az összes informatív program közös helyisége. Hogy a kisebbségiek miért nem hajlandóak igénybe venni ezt a helyiséget, nem tudom. Pedig minden szerkesztőségnek van ott saját számítógépe. De nem, nálunk inkább félreverik a harangot, és a munkakerülésből politikai ügyet csinálnak. A kisebbségiek egyszerűen nem kívánnak a központi deszkben dolgozni, ahol megvan a saját helyük.

(Családi Kör)

Twitt

Jó éjt, Vajdaság!

Az Újvidéki Televízió magyar műsorai csökkentésének előzményeiről és hátteréről

A vajdasági közszolgálati tévé magyar szerkesztőségének egy része és a két évvel ezelőtt kinevezett kisebbségi műsorokért felelős segédigazgató között kezdettől fogva dúl a harc. A mostani műsorcsökkentés és a tiszteletdíjas munkatársak kétharmadának elbocsátása is csak egy újabb állomás a két éve tartó ellenségeskedés útján.

Az Újvidéki Televízió kollégiuma döntést hozott arról, hogy 40 percről mintegy a felére csökkenti az este hét órakor jelentkező magyar nyelvű híradó műsoridejét, míg a hétfői és a szombati Jó estét, Vajdaság! című magyar nyelvű keretműsorokat két és félről másfél órásra rövidíti. A döntésről a közszolgálati tévé ezen operatív testületének vezetője, Nada Kalkan főszerkesztő értesítette október 6-án, hétfőn a magyar szerkesztőséget és annak felelős szerkesztőjét, Simon Erzsébetet. Ezzel párhuzamosan arról is döntött a kollégium, hogy a 22 tiszteletdíjasból csak 8-at tarthat meg a magyar szerkesztőség. A döntéseket azzal indokolták, hogy a magyar szerkesztőség túlnőtte a Vajdasági Rádió és Televízió kapacitásait.

Egy nappal később Kalkan asszony felfüggesztette állásából Simon Erzsébetet, mert a hétfő esti híradó elején beolvastatta, hogy a döntéseket Nada Kalkan utasítására hozták meg. A tévé főszerkesztője a sajtónak nyilatkozva elmondta, azért függesztette fel a magyar szerkesztőség felelős szerkesztőjét – és nevezte ki ideiglenes jelleggel a helyébe Bágyi Ribár Renátát -, mert az egyrészt kiteregette a nyilvánosság előtt a tévé belső ügyeit, másrészt valótlanságot állított, hiszen a műsorcsökkentésről és a munkatársak elbocsátásáról szóló döntéseket nem egyedül, hanem a kollégiumi tagokkal együtt hozta meg.

radio_televizija_vojvodine2
Ближи Вама

Minderre akkor került sor, amikor sem a médiaház vezérigazgatója, Dina Kurbatvinski-Vranešević, sem a televízió kisebbségi műsorokkal megbízott segédigazgatója, Bodzsoni István nem tartózkodott az országban.

Amint visszatért, Bodzsoni panaszt emelt a szóban forgó döntések ellen az RTV vezetőségénél, mert meggyőződése, hogy azokat jogtalanul hozták meg. Pénteken megérkezett külföldi útjáról a vezérigazgató asszony is, és egyik első dolga az volt, hogy munkaértekezletet tartson és tájékozódjon a fejleményekről. Ezen a nem formális találkozón, amelyen jelen volt mind Nada Kalkan, mind pedig Bodzsoni István, Dina Kurbatvinski-Vranešević úgy határozott, hogy a hét elején meghozott döntések legalább csütörtökig, azaz lapunk megjelenésének napjáig érvényben maradnak, egyúttal arra szólította fel a szemben álló feleket, hogy csütörtökig készítsenek írásos jelentéseket arról, hogy meglátásuk szerint mi történt.

A vezérigazgató asszony tehát máig napolta el a végleges döntést arról, hogy visszaállhat-e a márciusban útjára indított, átalakított és kibővített műsorrend, illetve hogy visszakerülhet-e posztjára Simon Erzsébet.

NYILATKOZNI TILOS

Ez történt tehát a múlt héten, és erről lehetett olvasni a sajtóban is. A döntések mögött meghúzódó okokról és az előzményekről azonban keveset tud a közvélemény. Megpróbáltuk felderíteni az ügy lehetséges hátterét, de sajnos csak felemás eredményről tudunk beszámolni.

A pénteki ülésen ugyanis Kurbatvinski-Vranešević asszony megtiltotta mindkét félnek, hogy nyilatkozzon a kérdésről, és úgy rendelkezett, hogy a sajtóval csakis ő állhat szóba. A vezérigazgatót több alkalommal is sikerült telefonon elérnünk, de elfoglaltsága miatt lapzártánkig sajnos nem tudtunk vele időpontot egyeztetni, így nem válaszolhatott számos felmerülő kérdésünkre. Kalkan főszerkesztő asszony a tiltás miatt nem nyilatkozott, a magyar szerkesztőségben pedig egy belső megegyezésre hivatkozva nem kívánták kommentálni az eseményeket.

Egyedül Bodzsoni István vállalata a nyilvánosságot, aki ezzel a tettével fegyelmi vétséget követett el, de – mint fogalmazott -tudatosan teszi, amit tesz, mert „ez az ügy sokkal fontosabb annál, mintsem hogy az ember megijedjen egy fegyelmi eljárástól”.

SIMON LÉP VOJVODITY ÖRÖKÉBE

A hét elején meghozott döntések, ha csak közvetetten is, visszavezethetőek Bodzsoni 2006. december 15-i segédigazgatói, illetve Simon Erzsébet 2007 novemberében történt felelős szerkesztői kinevezéséig. Miután 2006 derekán önállósodott és közszolgálativá alakult át a Vajdasági Rádió és Televízió, az új vezérigazgató, Dina Kurbatvinski-Vranešević döntött közvetlen munkatársainak személyéről. Ekkor került képbe Bodzsoni István, aki 1976-ban kezdett dolgozni az Újvidéki Televízióban, ’88 és ’90 között a tévé műsorokért és gyártásért felelős igazgatója volt, majd Budapestre költözött, ahol több mint egy évtizeden át dolgozott a Duna Televízióban szerkesztőként, valamint egyes műsorok főszerkesztőjeként.

„Amikor kinevezésem után először bejöttem a magyar szerkesztőségbe, és azt mondtam, hogy gyerekek, beszéljünk arról, hogyan kell híradót szerkeszteni, mert lehet, hogy ezt ma már másként kellene csinálni, mint ahogy ti csináljátok, akkor rám förmedtek, hogy nem fogja nekünk egy volt Duna TV-s sózni az agyunkat. Ez a hozzáállás mind a mai napig jellemző a magyar szerkesztőség egyes tagjaira” – idézte fel a két évvel ezelőtti fogadtatásának eseményeit a kisebbségi műsorokkal megbízott segédigazgató.

Abban az időben Vojvodity Ágnes volt a magyar szerkesztőség felelős szerkesztője, aki – Bodzsoni szerint – nem volt partnere a változások végrehajtásában. „Majdnem egy évet vártam, mielőtt javasoltam volna a vezetőváltást a szerkesztőség élén. Azt megelőzően nagyon sokat beszélgettem Vojvodittyal, és próbáltam megszerezni a támogatását a változásokhoz, de sajnos nem jutottam semmire. Ma már úgy látom, hogy túlságosan is türelmesen próbálkoztam, nem lett volna szabad ennyi időt elpocsékolni. Nagyon sok emberrel konzultáltam, olyanokkal, akik jól ismerik a magyar szerkesztőséget és a belső viszonyokat, de a vajdasági magyar közélet szereplőivel is beszéltem, hogy mit látnának jónak. 95 százalékban azt a feleletet kaptam, hogy nem érdemes a magyar szerkesztőségen belül próbálkozni, mert óriásiak az ellentétek, amit én is tapasztaltam, és hogy ide kívülről kell hozni valakit. Megpróbáltam televíziós szakembert találni, aki elvállalná a magyar szerkesztőség irányítását, de nem jártam sikerrel. Ekkor döntöttem úgy, hogy Simon Erzsébetet, az Újvidéki Rádió nagy tapasztalattal rendelkező szerkesztő-újságíróját javaslom felelős szerkesztőnek, akinek ugyan tévés tapasztalata nincsen, de bíztam abban, hogy a szerkesztőség elfogadja őt, és a segítségemmel boldogulni fog” – mondta Bodzsoni.

A médiaház vezetése 2007 novemberében elfogadta Vojvodity leváltását és Simon kinevezését a magyar szerkesztőség élére. Az igazgatói testület tagjai közül – Bodzsoni állítása szerint – egyedül Nada Kalkan ellenezte a vezetőcserét.

PETÍCIÓK A “DÖLYFÖS” VEZETŐK ELLEN

„Kalkan főszerkesztő asszony azzal érvelt, hogy a magyar szerkesztőség nagyon jól dolgozik, jó az együttműködés velük, és nem lát semmilyen okot arra, hogy ott bármit is változtassanak. Mivel a főszerkesztő a napi operatív munka főnöke, ahol csak lehetett, buktatókat állított Simon elé, és az elé a társaság elé, amelyik megpróbált valamit is változtatni, nézőbarátabbá tenni a műsort” – vélekedett Bodzsoni.

Kalkan szövetségesre talált a magyar szerkesztőség egy részében, azokban, akik nem voltak hajlandóak napirendre térni Vojvodity Ágnes leváltása felett, és nem kívánták magukat alávetni a segédigazgató irányította változtatásoknak. Két alkalommal, 2007 decemberében és 2008 februárjában is petícióval fordultak a médiaház vezetőségéhez, hogy vizsgálják felül a korábbi felelős szerkesztő leváltásáról szóló döntést, mert az „megfelelő érvek és a szerkesztőségi kollégiummal való hivatalos egyeztetés nélkül” született meg, egyúttal tiltakozásuknak adtak hangot amiatt, hogy folyamatos nyomásnak és megaláztatásnak vannak kitéve a „dölyfös, pöffeszkedő és tudatlan” segédigazgató és felelős szerkesztő részéről. „Nem tűrjük tovább, hogy azok, akik kevesebbet tudnak nálunknál, dilettánsoknak és tudatlanoknak nevezzenek bennünket. Nem tűrjük, hogy kétségbe vonják kvalitásainkat, melyekkel bizonyítottan rendelkezünk” – áll többek között a 2008. február 11-én keltezett levélben, amelyet 16-an írtak alá, név szerint: Brücker István, Mirko Adam, Surányi Zoltán, Buda Hajnalka, Bágyi Ribár Renáta, Cvernyek Anikó, Vojvodity Ágnes, Szakállas Ottó, Túró István, Kralik Gizella, Kartag Nándor, Nyári Antal, Dancsó Gizella, Bordás Ákos, Mirnics Gyula és Horváth Mihály.

A hazai és nemzetközi intézmények, állami szervek címére is eljuttatott petíciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket: Simon és Bodzsoni is megmaradt posztján, és a változások egyre látványosabb méreteket öltöttek.

KONCEPCIÓHARC VAGY POZÍCIÓFÉLTÉS?

Az idén márciusban Bodzsoni szorgalmazására életbe lépett az az új műsorrend, amely egyfelől blokkokba rendezte a kisebbségi szerkesztőségek műsorait, másfelől pedig lényegesen megnövelte az egyes műsorok időtartamát. A magyar szerkesztőség éjszakai híradója megszűnt, helyette bevezették a tízperces déli híradókat, az esti, hét órakor kezdődő híradó pedig mintegy 15 perccel lett hosszabb az addiginál, ún. regionális krónika egészítette ki, amelyben vidéki tudósítások és Magyarországról kapott anyagok szerepeltek. Továbbra is hétfőnként jelentkezett a Napjaink című közéleti magazin, és ugyancsak ezen a napon sugározták a művelődési és vallási műsort. A F-esztelen című ifjúsági műsor is hétfőnként, heti rendszerességgel jelentkezett. Hétfő mellett szombaton is magyar nyelvű, szórakoztató jellegű műsort láthattak a nézők. A változás a mezőgazdasággal foglalkozó adást is érintette: a Barázdának immár nem kéthetente, hanem hetente volt új, egyórás adása.

A műsorbővítéssel párhuzamosan egyes szerkesztő-újságírók lekerültek a képernyőről, és egyre több tiszteletdíjas munkatársat alkalmazott a magyar szerkesztőség. Számuk hónapról hónapra változott, szeptemberben – mint már írtuk – 22-en voltak, majdnem annyian, mint ahány állandó munkaviszonyban levő tagja van a szerkesztőségnek.

Surányi Zoltán, a televízió producere, a Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatási bizottságának tagja az idén májusban felszólalt az MNT e bizottságának ülésén, ahol annak a véleményének adott hangot, hogy az új műsorrács rossz, a műsorok igénytelenek, az egyes újonnan alkalmazott tudósítók, utcáról behozott munkatársak pedig képzetlenek. „Sajnos megengedtük, hogy egyesek kiéletlen beteges ambíciói a provinciális igénytelen szórakoztatás, a végtelenített talk-show szintjére züllesszék le a vajdasági magyar közszolgálati televíziózást” – írja Surányi a tájékoztatási bizottság ülésén ismertetett véleményében. A tévé producere arra is felhívta a figyelmet, hogy az új műsorrács bevezetése óta „sem új felszerelést nem vásárolt a televízió, sem technológiai újítások nem történtek, ezért a műszak túlfeszített kapacitásokkal dolgozik, és minden pillanatban várható a műszaki és produkciós összeomlás”.

Bodzsoni szerint viszont teljesen indokolt volt az új műsorséma bevezetése, amely megadta a kisebbségi műsorok formáját, keretét, azt azonban elismerte, hogy a műsorok tartalmán még van mit csiszolni. „Itt-ott felvillant az új műsorrács lehetősége, hogy mi mindent lehetne belőle kihozni, de ahhoz, hogy ezt kiteljesítsük, szükségünk van és lesz időre, hogy az embereket felneveljük ehhez a feladathoz. Az a munka, ami korábban az Újvidéki TV-ben folyt, a 70-es években létrejött televíziózás koncepciójára épült. A televíziózásnak ez a formája halott. Létrehoztuk az alapját egy új szemléletnek, ám a tartalom kiépítéséhez szükségünk lett volna még másfél-két évre – vélekedett Bodzsoni, aki szerint az újításokkal szemben megnyilvánuló ellenállás mögött valójában pozícióféltés húzódik meg. – Szégyenteljesnek tartom, hogy azok az emberek, akiknek az érdekében próbálsz valamit tenni, akiknek az érdekében harcolsz több műsoridőért, jobb munkafeltételekért, azok ezt elvetik csak azért, hogy megvédjék a 15-20 év alatt fenntartott pozícióikat. Félreértés ne essék: nem gondolom, hogy bárki is felesleges a magyar szerkesztőségben, mindenkire nagyon nagy szükség van, de az, aki valamit 25-30 évesen jól csinált, nem biztos, hogy 50-60 évesen is ugyanolyan jól csinál.”

NÉHÁNY KÉRDÉS KURBATVINSKI-VRANEŠEVIĆHEZ

Hogy a vezérigazgató miként vélekedik a kialakult helyzetről, és hogyan tesz majd igazságot, pontosabban kinek a javára dönt majd, talán még ezen a héten kiderül. Függetlenül azonban az ügy végkimenetelétől, marad még néhány kérdés, ami letisztázásra vár, és amire a vezérigazgatónak kellene választ adnia. Vajon csak a kisebbségi szerkesztőségekre vonatkoznak-e a megszorítások mind az állomány, mind pedig a műsoridő tekintetében, vagy a szerb nyelvű adásban is arányos csökkentést hajtanak végre? Vajon a magyar nyelvű műsorok 2008-ban is csak 4,74 százalékát teszik majd ki a vajdasági közszolgálati tévén sugárzott összes műsoridőnek, miként 2007-ben? Vajon miért nem vehetik teljes egészében birtokukba a kisebbségi szerkesztőségek a közszolgálati televízió nekik szánt második csatornáját? Vajon a szerb nyelvű szerkesztőség helyiségeinek több mint egy évvel ezelőtti csúcsmodern átalakítása és felszerelése vár-e az igencsak kopottas kinézetű kisebbségi szerkesztőségekre is? Vajon igaz-e az a mendemonda, hogy a kisebbségi szerkesztőségek tagjai kisebb fizetést kapnak, mint a szerb szerkesztőség azonos beosztású és iskolai végzettségű tagjai?

Reméljük, hogy a héten megnyugtató válaszokat kapunk a tíz nyelven beszélő tartományi médiaház vezérigazgatójától.

(Családi Kör)

Twitt