Címkék: VMDP

Hitelesség

Útelágazáshoz érkezett a húszéves múlttal rendelkező vajdasági magyar pártpolitizálás. Hogy milyen jövő vár rá, az ebben a pillanatban kizárólag a Vajdasági Magyar Szövetség döntésén múlik, hiszen a magyar nemzeti előjelű pártok közül ma már csak ennek az egynek van mérvadó politikai súlya az országban. Hogy pontosan hány csapásirány létezik, hogy melyik út min keresztül és hová vezet, az egyelőre a szabadkai események ködében nehezen kivehető. Ezért érdemes egy rövid időre megállni, és az eddig megtett út alapján mérlegelni.

Ha visszatekintünk az elmúlt húsz esztendőre, egy dolgot tudunk teljes bizonyossággal kijelenteni: a vajdasági magyar pártpolitizálás akkor volt sikeres, akkor volt a legnagyobb a támogatottsága, amikor közösségi élményt tudott teremteni. Korántsem elsősorban a háromlépcsős autonómia hirdetése miatt kapott 130-140 ezer szavazatot a kilencvenes évek elején a történelmi VMDK, hanem azért, mert a magyarság biztos támpontot keresett a háborúba sodródó hazában, és ezt megtalálta az akkor még egységes és egyetlen nemzeti pártban. Ez a közösségi élmény elveszett, amint megkezdődött a klikkesedés és bomlásnak indult a VMDK. A 2000. évi rendszerváltó eufóriában a közösségi élmény áttevődött országos szintre, így a magyar politikum – azon belül is az akkor már egyértelműen legerősebb VMSZ – nem is tehetett volna mást, mint hogy minden szinten belesimul a DOS konglomerátumába. Miután a dolgok természetéből fakadóan a hatalomhoz jutott heterogén DOS csakhamar darabjaira hullott, jó alkalom kínálkozott arra, hogy a magyar pártok egymásra találásával és összefogásával ismét közösségi élmény teremtődjön, amely mozgósíthatja a passzivitásba vonult, teljesen kiábrándult magyarokat. Ez az egymásra találás és összefogás egészen 2007-ig váratott magára, ekkor azonban már késő volt.

A nem nemzeti előjelű pártok – közülük is elsősorban a Demokrata Párt – felismerték az idők szavát, megértették, hogy a klasszikus kisebbségi politizálásnak leáldozott a csillaga, és hogy a kisebbségieket is ugyanazzal lehet megfogni, mint a többségi polgárokat: jobb életet, könnyebb boldogulást ígérve nekik. (Hogy egy jagodinai Beethoven-rajongót parafrazeáljak: a perszonális autonómiát nem lehet a traktorba tölteni.) A DP keményen ráhajtott a nem elhanyagolható nagyságú magyar szavazóbázisra, és 2007 elején nemcsak az előző években szavazni sem járó magyarokat tudta aktivizálnia, hanem az egymással acsarkodó magyar pártok támogatottságának történelmi mélypontra süllyesztéséhez is jócskán hozzájárult.

A VM-pártok fiaskójából egyedül a VMSZ elnöke vonta le a megfelelő következtetést, és adta át a helyét Pásztor Istvánnak, míg a rivális magyar pártok elnökei megtartották örökösnek gondolt pozíciójukat. Pásztor már tavaszi, pártelnökké történő kinevezésekor meghirdette az „életszerű” kérdések politikáját, ezzel a demokraták által elfoglalt terep visszafoglalását tűzve ki (hallgatólagos) célul. Egyúttal viszont a magyar pártok összefogását is fontosnak tartván, a VMDP-vel és a VMDK-val szövetkezve, létrehozta a Magyar Koalíciót. A közösségi élmény azonban nem teljesedett ki. A 2008 januárjában megtartott államfőválasztás első fordulójában a Pásztorra leadott 93 039 szavazatnak nem volt tétje, csak szimbolikus jelentősége, amely inkább csak az új pártelnökbe vetett bizalmat jelezte, mintsem a mögötte álló hárompárti összefogás támogatottságát. Ezt a négy hónappal később lebonyolított általános választások eredményei is bizonyítják: az MK se nem nyert annyit, hogy azt sikerként lehessen elkönyvelni, se nem veszített „eleget” ahhoz, hogy azt leszereplésnek lehessen nevezni. Viszont az előzetesen elkészített leosztás értelmében a két kisebb párt lecsúszott a köztársasági, de praktikusan a tartományi parlamenti helyekről is, így e hatalmi szinteken a VMSZ képviselői pártkatonákként és nem pedig koalíciós társakként hozták meg döntéseiket.

A nemzeti tanácsokról szóló törvény eltérő megítélése végleg betette a kaput a Magyar Koalíciónak, az MK vége pedig egyúttal a VMDK és a VMDP végét is jelenti. A VMSZ-nek lokális szinten – Szabadkát, Temerint és talán Óbecsét kivéve – sikerült bedarálnia a másik két pártot, így praktikusan egyedül maradt a vajdasági magyar politikai palettán. Rajta kívül esetleg csak a Magyar Remény Mozgalomnak látszik esélye arra, hogy pártként hosszabb távon labdába rúgjon, ám ezek az esélyek szoros összefüggésben vannak a magyarországi szélsőjobb esélyeinek alakulásával.

Tehát maradt a VMSZ, amelynek sikerült óriási politikai tőkét kovácsolni magának a névjegyzék összeállításával, és ezzel az akcióval, egyedül, igazi közösségi élményt teremteni sok év után először. A klasszikus kisebbségi politizálás tere, az új ingerenciák révén, szinte teljes egészében át fog tevődni az újonnan megalakuló MNT-be, ahol – ilyen előzmények után – a VMSZ-nek szinte biztosan nagy többsége lesz, míg a helyi önkormányzatok, a tartomány és a köztársaság szintjén a VMSZ kisebbségi-regionális versenypártként koncentrálhat az „életszerű” kérdésekre. Éppen ezért, hogy ezt ellenzékből vagy hatalomból teszi-e, immár nem kellene élet-halál kérdésként kezelni. Az viszont nem kétséges, hogy a szabadkai köd oszlását követően határozott döntést kell hoznia. Kevesebb veszítenivalója van, ha a pragmatizmus helyett – miként az alkotmányellenes köztársasági költségvetés elutasításakor – most is a hitelességet választja.

(Magyar Szó)

Demokrata aratás Vajdaságban

A tartományi választás második fordulójának legnagyobb vesztesei a radikálisok, de a Magyar Koalíció sem dicsekedhet az elért eredménnyel

A tartományi választás vasárnap megtartott második fordulójában, melyet a többségi elv szerint rendeztek meg mind a 60 vajdasági választási egységben, tarolt az Európai Vajdaságért–Boris Tadić (EV) koalíció. A nem hivatalos, de véglegesnek mondható adatok szerint a Demokrata Párt elnökének nevével fémjelzett blokk 41 mandátumot szerzett. Az EV-nek egyébként 51 választási egységben (értsd: községben vagy városrészben) maradt versenyben jelöltje az első fordulós eredmények alapján. Mivel ez a koalíció az első forduló listás szavazásán már biztosított magának 23 képviselői helyet, a 120 fős képviselőházban összesen 64 képviselője lesz, és ezzel abszolút többséget tudhat a magáénak.

Radikálisan nagy bukás

Szerbiában, ezen belül Vajdaságban is a Szerb Radikális Párt bizonyult a második legnépszerűbb pártnak a május 11-i választásokon. A radikálisok 39 képviselőjelöltje végzett az első vagy a második helyen a tartományi választás többségi rendszerében, zömük (szám szerint 31) az EV jelöltjével mérkőzött meg. Az SZRP tehát szolid első körös eredményt könyvelhetett el, hiszen csak 12-vel kevesebb jelöltje maradt versenyben, mint az EV-nek, a részarányos rendszerben pedig mindössze 3 képviselői hellyel kevesebbet szerzett meg, mint a DP vezette koalíció. A második körben mégis elvérzett, hiszen a 39 talpon maradt jelöltjéből mindössze négynek sikerült legyőznie ellenfelét, e négyből is csak kettő aratott győzelmet a demokrata koalícióbeli ellenfelével szemben: egyikük az SZRP újvidéki polgármesterjelöltje, Igor Mirović, aki az Újvidékhez tartozó, menekültekkel alaposan földuzzasztott Futak és Veternik településeken nyert. A radikálisoknak tehát ezzel a néggyel együtt összesen 24 képviselőjük lesz az új összetételű tartományi parlamentben.

Az MK viszonylag rossz szereplése

A Magyar Koalíció ugyancsak négy képviselői helyet szerzett a második fordulóban, ami jócskán alulmúlta e koalíció elvárásait. Az MK-nak 11 jelöltje volt versenyben, tehát ha a radikálisok fiaskójához hasonlítjuk a szereplésüket, akkor a 4 a 11-ből akár még sikerként is elkönyvelhető, ám ha azt vesszük alapul, hogy a magyar pártoknak eddig 12 képviselőjük volt a tartományi parlamentben, méghozzá úgy, hogy külön indultak, most pedig csak 9 lesz, akkor ez az eredmény már egyáltalán nem nevezhető valami fényesnek. Tény az, hogy Temerinben és Zentán is csak néhány szavazat döntött a radikális, illetve a demokrata ellenjelölt javára, de sajnos a többségi rendszer könyörtelen: egyetlen szavazatnyi különbség is dönthet a győztes személyéről.

Az MK-nak tehát minden jel szerint 9 képviselője lesz, lapzártánkkor azonban nem hivatalosan úgy lehetett tudni, hogy Kishegyes község négy szavazóhelyén megismétlik a voksolást szabálytalanságok miatt. Ha mégsem, akkor az EV jelöltje, Bíró István jut képviselői mandátumhoz, aki alig száz szavazat különbséggel gyűrte le a VMSZ-es Hallgató Sándort, azt a személyt, aki a négy évvel ezelőtti tartományi választás többségi rendszerében egyedüliként, már az első körben megszerezte a parlamentbe való bejutáshoz szükséges, 50 százalékot meghaladó támogatottságot.

Futottak még

A Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia koalíciója, valamint az Együtt Vajdaságért–Nenad Čanak koalíció egyaránt 6 mandátumot tudhat a magáénak a képviselőházban, eddig 7-7 képviselője volt mindkét tömörülésnek. A Szerbiai Szocialista Párt–Nyugdíjasok Pártja Vajdaságban nem ért el olyan jó eredményt, mint köztársasági szinten, sőt négy évvel ezelőtt az SZSZP-nek egymagának megvolt a 7 képviselői mandátuma, most pedig összesen csak négy képviselőjük fog ott ülni a tartományi parlamentben. A Liberális Demokrata Párt a törökbecsei körzetben jutott hozzá egyetlen mandátumához, és máris tudható, hogy Milivoj Vrebalov az Együtt Vajdaságért koalíció frakciójához fog csatlakozni, miként a különböző polgárok csoportjainak a képviselőházba bejutott 6 jelöltje közül is minimum kettő.

Merőben új erőviszonyok

Nyilvánvaló, hogy az erőviszonyok merőben mások, mint négy évvel ezelőtt, hiszen ezúttal a DP vezette lista akár önállóan is kormányozhatna, míg 2004-ben a hatalom megszerzéséhez elengedhetetlen szüksége volt Kasza József, Nenad Čanak és Bogoljub Karić pártjának támogatására is. Ezzel összefüggésben nem tűnik valószínűnek, hogy a korábbi koalíciós partnerek megtarthatják mindazokat a pozíciókat a Tartományi Végrehajtó Tanácsban, amelyeket az elmúlt négy év során birtokoltak, annak ellenére sem, hogy Bojan Pajtić, a DP alelnöke, a TVT eddigi elnöke nem hagyott kétséget afelől, hogy számít mind a Szociáldemokrata Liga, mind pedig a Magyar Koalíció részvételére a vajdasági hatalomban. Velük együtt ugyanis kétharmados többséget képezhetnének a képviselőházban, ami egy rendkívül stabil tartományi hatalmat feltételezne.

Abban teljesnek tűnik az egyetértés, hogy a parlament elnöki helyét az MK, vagyis a VMSZ kapja meg. E tisztség betöltésére a legesélyesebbnek Egeresi Sándort, a parlament mostani alelnökét tartják, akit immár hatodik alkalommal választottak meg képviselőnek a többségi rendszerben a topolyai szavazók. A tartományi titkárságok elosztásáról azonban egyelőre senki sem beszél.

Bonyolult kombinatorika

A tartományi hatalom megalakulása, bár pillanatokon belül megtörténhetne, valószínűleg csak a köztársasági kormány és a belgrádi városi vezetés összetételének ismertté válása után fog megtörténni. Ezen azt kell érteni, hogy amennyiben a szocialisták az európai blokkal alakítanak kormányt, és Belgrád városában is az Európa-barát erők oldalára állnak – ez utóbbinak egyre kisebb a valószínűsége –, akkor szinte biztosra vehető, hogy a tartományi hatalomba is beveszik őket. Az SZSZP egyébként meglehetősen konstruktív ellenzék volt a Tartományi Képviselőházban az elmúlt négy évben, ennek alapján feltételezhető, hogy kormányzati pozícióban sem lenne velük túl sok gond. Kérdés persze, mennyire tudnák elfogadni tartományi szinten koalíciós partnerüknek Nenad Čanak pártját, vagy mennyire irritálná őket az LDP képviselőjének jelenléte – és vice versa.

A jövőbeni tartományi hatalom összetétele tehát még korántsem kristályosodott ki. Könnyen lehet, hogy a liga önszántából ellenzékbe vonul vagy a demokraták hagyják ki őket a hatalmi koalícióból a szocialisták kedvéért, de az sem zárható ki, bár elég valószínűtlen, hogy a Magyar Koalíció is az ellenzéki szerep mellett dönt: Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke a vasárnapi választás után közölt írásában ugyanis felvetette annak lehetőségét, hogy az MK minden szinten ellenzékbe vonuljon. Tudni kell azonban, hogy a 9 MK-s képviselőből a VMDP-nek mindössze egy képviselői hely jut a tartományi parlamentben, a többiek mind a VMSZ káderei (a Páll Sándor vezette VMDK-nak nem jut egyetlen mandátum sem).

A többségi rendszer szeszélyessége

A vasárnap megtartott választáson nem először bizonyosodott be, hogy milyen meglepetésekre képes a többségi választási rendszer, bár négy évvel ezelőtt, amikor először alkalmazták Vajdaságban a kombinált választási rendszert, sokkal kiegyensúlyozottabb eredmény született a többségi rendszer második fordulójában, mint a múlt vasárnap. Akkor a két legnagyobb párt, a DP és az SZRP listás eredménye csak kismértékben tért el e két lista egyéni jelöltjeinek második fordulós eredményétől: a DP-nek 15, az SZRP-nek 21 képviselőt sikerült bejuttatnia listán a parlamentbe, míg az egyéni választási körzetekben ez az arány 19:15 volt a DP jelöltjeinek javára.

Korábban viszont, amikor tisztán többségi választási rendszert alkalmaztak, rendre a legnagyobb párt vagy koalíció aratott. Így tudott legerősebb pártként az SZSZP a kilencvenes években végig kormányon maradni Vajdaságban annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok népszerűsége sem volt elhanyagolható, és így szerzett 2000-ben a demokratikus ellenzék (DOS) akkora győzelmet, hogy a 120 képviselői helyből 118 neki jutott, a szocialistáknak pedig csak kettő. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1996-ban és 2000-ben egy meglehetősen furcsa többségi rendszert alkalmaztak, amelyben nem a két legsikeresebben szereplő jelölt került be a második fordulóba, hanem az első három (!) helyezett, vagyis hiába volt a második fordulóba bekerült két jelöltnek összességében több szavazata, mint a harmadiknak, mégis ez utóbbi juthatott mandátumhoz.

A többségi választási rendszer – akár két, akár három második fordulós jelölttel operál – egyértelműen a „nagyoknak” kedvez, és „igazságtalan” a kisebb pártokkal szemben, de megjárhatja vele az a párt is, amely csupán 5–10 százalékkal élvez kisebb népszerűséget, mint a legnépszerűbb párt. Így jártak ezúttal a radikálisok is, akiket a valamivel népszerűbb demokraták szó szerint letaroltak. Mert bár személyekre szavazunk, és e konkrét személyek iránti szimpátia is kétségtelenül sokat nyom a latban, a döntő tényező az esetek többségében mégis a jelölt párthovatartozása, és egyetlen szavazat is elegendő ahhoz, hogy megszülessen a végső eredmény egy-egy választási egységben.

Önvizsgálat a radikálisoknál és az MK-nál

Mindez persze nem menti fel azon felelősség alól a vesztes jelöltek pártjait, hogy komolyan megvizsgálják, miért nem tudták erőteljesebben mozgósítani a második fordulóban a választóikat. A második forduló előtt szinte kizárólag a demokraták és a magyar koalíciósok folytattak kampányt, a radikálisok mintha teljesen lemondtak volna arról, hogy komolyabban labdába rúgjanak, mindenesetre egy ilyen, magukra nézve megalázó végeredményre valószínűleg ők sem számítottak.

Az MK második körös fiaskója mindenképpen megérne egy külön „misét”, hiszen a januári elnökválasztáson elért kitűnő eredmény sokkal jobb eredményekkel kecsegtetett mind a köztársasági, mind az önkormányzati, mind pedig a tartományi választáson. Nyilván számos oka lehet annak, hogy a magyar szavazók jó része ezúttal sem a magyar előjelű pártokat tüntette ki bizalmával, az azonban túlságosan leegyszerűsített magyarázat volna, hogy mindenről a magyar sajtó és a demokraták „félelemkeltésen alapuló kampánya” tehet. Talán nem ártana elgondolkodni azon is, hogy mennyire volt kontraproduktív a területi autonómia „erőltetése” vagy a Szabadkára koncentráló kampány, és ezzel összefüggésben a radikálisokkal való együttműködés lehetőségének lebegtetése, mert önmagában a magyar pártok összefogása nyilvánvalóan pozitív üzenetet hordozott.

(Családi Kör)

Kurzusmódosítás

Amint a klasszikus kisebbségvédelmi kérdések kezelése a magyar közösség belső ügyévé válik, a regionális érdekképviselet kerül a VMSZ politizálásának homlokterébe

Június 18-án lett 15 éves a Vajdasági Magyar Szövetség, a legnagyobb vajdasági magyar politikai szervezet. Egy párt másfél évtizedének sikereiről és kudarcairól, jó és rossz irányba tett lépéseiről, botrányairól és szélcsendes időszakairól lehetetlen sommás kijelentéseket tenni. Ami lehetséges: a múlt fényében láttatni a jelent, és megfogalmazni a jövő kihívásait. Pásztor Istvánnal – aki mintegy két évvel ezelőtt vette át a pártelnökséget Kasza Józseftől – többnyire aktuális kérdésekről beszélgettünk.

– Mi az, amire büszke a VMSZ 15 évének politizálásából, és mi az, amit nem tud vállalni, amihez képest diszkontinuitást képvisel?

– Az embernek vállalnia kell azt, ami mögötte van, függetlenül attól, hogy az egy bizonyos távolságból szemlélve jónak tűnik-e vagy sem. Amire én a legbüszkébb vagyok, és amit a legnagyobb eredménynek tartok, hogy a VMSZ mindvégig meg tudta őrizni önálló politikai kurzusát. Ez a 90-es években talán nem is volt annyira nehéz, mint 2000-től errefelé, mert megszűnt az addig jellemző fekete-fehér színpaletta, és minden egy kicsit árnyaltabbá vált. Mára, a VMSZ-t leszámítva, az összes vajdasági kisebbségi párt elveszítette politikai önállóságát. A Demokrata Párt mindegyiküket integrálta. A magyar kivételével ma már nincs olyan kisebbségi közösség Vajdaságban, amelyik önálló politikát folytatna.

– Jelen pillanatban mely politikai pártokat, illetve politikai opciókat tekinti a VMSZ a legfőbb szövetségeseinek, és melyeket a legnagyobb riválisainak?

– Azok a politikai pártok jelentik a legnagyobb veszélyt a szavazóbázisunkra, amelyek célkitűzései, mindennapi lépései egybeesnek a mi prioritásainkkal. Számunkra tehát a stratégiai-politikai partner a legnagyobb rivális is egyben. Ugyanakkor az utóbbi hónapok azt bizonyítják, hogy azok, akikről úgy gondoltuk és gondoljuk még ma is, hogy hosszú távú stratégiai-politikai partnereink, mindinkább csak a szavak szintjén tekinthetők azoknak, a tettek szintjén nem. Végletesen leegyszerűsítve a helyzetet: a hosszú távú stratégiai partnereknek tekintett és az ideológiailag tőlünk messze álló politikai erők között a tettek szempontjából nincsen különbség.

– A leegyszerűsítéseknél maradva: a VMSZ hol helyezkedik el a klasszikus jobboldal-baloldal felosztásban?

– A 21. század elején nehéz ilyen kategóriákban gondolkodni, hiszen ma már minden párt képvisel klasszikus jobboldali és elég gyakran baloldali célkitűzéseket is egy időben. A VMSZ, önmagát nemzeti pártként definiálva, azt gondolom, a jobbközéphez áll a legközelebb, ám az elmúlt 15 év egyik jellemző vonásának éppen az mondható, hogy a párt képes volt integrálni a legkülönbözőbb értékrendeket képviselő embereket. Tudott egy olyan vajdasági magyar kisebbségi gyűjtőpárt lenni, amely ezeket a kérdéseket kellő flexibilitással tudta megélni és kezelni, nem zárva ki önmagából sem az egyik, sem a másik áramlat képviselőit.

– Talán könnyebben elhelyezhető a VMSZ magyarországi, illetve szerbiai pártpreferenciái mentén.

– A magyarországi pártokkal kapcsolatban az azonos közelség, illetve távolság elvét képviseljük, mert arról, hogy egy adott pillanatban melyik lesz a meghatározó politikai erő és ki alakíthat kormányt, a magyarországi állampolgárok döntenek. A határon túli pártok hosszú távú politizálásának az elemi érdeke az, hogy olyan kapcsolatrendszert építsenek ki minden magyarországi párttal, amely lehetővé teszi számukra a kormányváltások túlélését, és hogy normális kommunikációs viszonyban legyenek a mindenkori anyaországi kormánnyal.

A szerbiai politikai színtér időben más. A 90-es években egészen világos volt, kikkel működhetünk együtt és kikkel állunk szemben. 2000 óta a helyzet már képlékenyebb, egy éve pedig még inkább az. Mert a 90-es években legyűrendő politikai ellenfélnek számító párt a tavalyi választást követően potenciális politikai partnerré vált. Ez arról tanúskodik, hogy a szerbiai politikában, de egyáltalán a politikában nagyon nehéz úgy fiókba zárni valakiket, hogy örökre kizárja a fiók kinyitásának és az egyikből a másik fiókba történő áthelyezésének a lehetőségét.

REGIONÁLIS AMBÍCIÓK

– Az elmúlt hónapokban a VMSZ tűnt a vajdasági autonómia legvérmesebb képviselőjének, mind az alkotmány szavatolta jogok betartatását, mind a statútum körüli történéseket illetően. A tartomány jogaiért folytatott küzdelmét egyesek szereptévesztésként, mások szerepbővítésként értékelték. Készül-e a VMSZ arra, hogy túllépjen a nemzeti kisebbségi párt szabta kereteken?

– A 21. század első évtizedében a szerbiai politikai színtér gyökeresen átrendeződött, és a kisebbségi politizálást sem lehet már úgy elképzelni és sikeresen művelni, ahogy azt a 90-es években képzeltük és műveltük. Ezért nem értékrendbeli váltásra, hanem kurzusmódosításra van szükség ahhoz, hogy hosszú távon is talpon tudjunk maradni. Számomra ennek a kurzusmódosításnak a legkézenfekvőbb iránya a kisebbségi érdekképviselettel is nagyon sok vonatkozásban összeegyeztethető regionális érdekek képviselete. Ezzel kapcsolatban nekünk már testületi döntéseink is vannak. A kérdés attól a pillanattól lesz igazán aktuális, hogy elfogadják a nemzeti tanácsokról szóló törvényt, hiszen ezzel a klasszikus kisebbségvédelmi kérdések kezelése a magyar közösség belső ügyévé válik.

Másrészről azt is látni kell, hogy a vajdasági regionális érdek képviselete vonatkozásában üressé vált a politikai színtér. Ezért annak az ambíciónak, hogy a VMSZ egy magyar kisebbségi, regionális érdekeket is képviselő párt legyen, úgy gondolom, van realitása.

A VMSZ-t eddig is az különböztette meg a többi vajdasági magyar párttól, hogy nem kizárólag ködös, fellengzős, távolba vesző célokat tartott egyedül fontosnak, hanem sokkal köznapibbakat, egyszerűbbeket, sokkal rövidebb idő alatt teljesíthetőket és gyakorlatiasabbakat is. Szerintem ebbe az irányba kell elvinni még erőteljesebben a VMSZ politizálását, mert ez találkozik az emberek elvárásaival.

– Tehát a szerb szavazatok begyűjtését is célul tűzik ki?

– Persze. Erről szól a regionális párttá válás ambíciója. De én ebben nem látok semmi olyat, ami negatív értelemben minősítené a VMSZ-t, vagy ami a kisebbségi politizálás kárára menne. Hisz van-e természetesebb dolog annál, mint hogy amikor például Bácskertesen egy ipari park létrehozása érdekében teszünk lépéseket, akkor egyértelműen szolgáljuk az ottani magyar közösség érdekeit, de valószínűleg az erőfeszítés találkozik a nem magyar lakosok igényeivel is. Attól a VMSZ a nemzeti érdekek megvalósítása tekintetében nem lesz kevesebb, ha szerbek, horvátok, szlovákok is szavaznak rá, mint ahogy a DP se válik többé azáltal, ha több ezer magyar szavazat csapódik le rá.

– Számíthatunk-e a közeljövőben erőteljes gesztusokra a más nemzetiségűek irányában? Teszem azt, beválasztanak-e a párt vezető testületeibe nem magyarokat?

– Ebben a pillanatban ilyesmi nincs tervben. Ennek egy folyamatos és lassú építkezésnek kell lennie. Az élet diktálja a tempót, nem lehet nálánál gyorsabban haladva mindent felforgatni.

KIMOZDULÁS A HOLTPONTRÓL?

– Az utóbbi fél évben egyre csak fokozódik a feszültség a VMSZ és a DP között. Ennek fényében meglepte-e, hogy a VMSZ jubileumi díszülésén maga Boris Tadić államfő képviselte a pártot?

– Az utolsó pillanatig úgy nézett ki, hogy a DP-ből nem fog eljönni senki sem. Kevesebb mint 24 órával a rendezvény előtt vált világossá, hogy Tadić jön el, pedig én lélekben már lemondtam erről az eshetőségről. Mindenesetre borzalmasan rossz üzenete lett volna annak, ha a 15 éve partner VMSZ rendezvényére a DP elnöke nem jön el. Kezelhetetlen, a hosszú távú kommunikációt teljesen ellehetetlenítő helyzet teremtődött volna ezzel.

– Nyilván Tadić érkezésének bejelentése előtt már tudható volt, hogy a Szerb Haladó Párt elnöke is ott lesz a rendezvényen.

– Persze, sokkal előbb tudtunk Tomislav Nikolić érkezéséről, és valószínűleg a fő rivális bejelentett eljövetele is közrejátszott Tadić döntésében. Mi nem csináltunk titkot abból, hogy ki igazolta vissza az eljövetelét, Tadić kabinetjéből pedig előzőleg élénken érdeklődtek a vendégek névsora iránt.

– Az államfő látogatása változtatott-e bármit is a DP és a VMSZ viszonyában? Tapasztalható-e némi enyhülés?

– Annyi változott, hogy kimozdultunk a holtpontról. A rendezvényt követően váltottunk néhány szót, majd egy héttel később Tadić meghívására részt vehettem az Újvidéken tartózkodó közép-európai államfők tiszteletére rendezett vacsorán. Más vajdasági politikus rajtam kívül nem is volt jelen. Tadićtyal abban maradtunk, hogy az újvidéki nemzetközi értekezletet követően leülünk beszélgetni, és azt hiszem, hogy erre hamarosan sor fog kerülni.

– Ezen a találkozón nyilván azokat a másfél évvel ezelőtt megállapított közös vállalásokat veszik majd számba, amelyekből, mint nemrég nyilatkozta, mindeddig az égvilágon semmi sem valósult meg. Milyen megoldást tart lehetségesnek?

– Hangsúlyoznám, hogy ezek a Magyar Koalíció és a DP közös vállalásai, ezért időről időre ezeknek a megvalósításával mindkét félnek szembesülnie kell, s ennek fényében arról is döntenünk kell, hogy módosítunk-e a dolgokon, ha igen, milyen irányban, vagy ha nem, akkor az milyen következményekkel járhat. Biztosítunk-e pótvizsgázási lehetőséget önmagunk számára egyfajta átütemezéssel. Ezt kellene alaposan megtárgyalnunk. Én kész vagyok a racionális hozzáállásra, de nem vagyok kész arra, hogy az, amit fontosnak tartottunk, és aminek eredményeképpen 93 000, illetve 75 000 szavazatot gyűjtöttünk össze, azt föladjuk. És nem érdekel, hogy ennek milyen következményei lesznek. Persze tudatában vagyok annak, hogy a következmények lehetnek nagyon komolyak. Ez nem fenyegetés vagy zsarolás, hanem számomra az egyedül járható út, a hosszú távú politizálás lehetőségének az útja.

VIRTUÁLIS KOALÍCIÓ

– A VMSZ ünnepségén nem volt jelen a Magyar Koalíció másik két pártjának elnöke. Mi ennek az oka?

– Páll Sándorral kapcsolatban, a sajtóban is megjelent levélben megfogalmazott indokokon túlmenően, más okokról nem tudok. Ágoston András tudtommal aznap a Fidesz kongresszusán vett részt, és nem ért ide vagy nem tartotta fontosnak, hogy eljöjjön, pedig úgy tudtuk, hogy itt lesz. Mindenesetre elnöki kiküldöttként sem volt jelen senki koalíciós partnereink részéről.

– Létezik-e még egyáltalán az MK?

– Igen, a napi gyakorlat szintjén a különböző testületekben kifejtett közös politizálásunkon keresztül valósul meg az együttműködés, amiben vannak ugyan feszültségek, de azért létezik. A Tartományi Képviselőházban is egységes frakcióban ülünk, és közös álláspontot képviselünk. Ez érvényes azokra a községekre is, ahol koalícióban hatalmon vagyunk. Ez egy választás előtti koalíció egy világosan megfogalmazott program mentén, és se több, se kevesebb feszültség nincs közöttünk, mint más koalíciókban általában. Hogy miként alakul az együttműködésünk „második felvonása”, arról ebben a pillanatban még nem érdemes bármit is mondani. És hogy adott esetben a koalíciós partnerek véleményt, bírálatot fogalmaznak meg, azzal kapcsolatban pedig nincs semmi probléma. Az ilyen bírálatok jók arra, hogy az ember elgondolkodjon rajtuk, esetleg korrigáljon az álláspontján, vagy megerősítést nyerjen elhatározásában.

Mozgásszabadság a vákuumban

– A VMSZ jelenleg sem a köztársasági kormányban nem vesz részt, sem ellenzéknek nem tekinthető. Miért jó ez a köztes állapot?

– Azért, mert ez biztosítja számunkra a legnagyobb mozgásszabadságot. Támogathatjuk a számunkra fontos célok megvalósulását, de nincs megkötve a kezünk. Ha egy évvel ezelőtt elvállaltam volna a mezőgazdasági miniszteri vagy a kormányalelnöki tisztséget, akkor onnantól kezdve nekünk kuss volna.

– Ám úgy tűnik, hogy a jelen helyzetnek sincs túl sok haszna, hiszen, mint mondta, semmi sem valósult meg abból, amiben a DP-vel megegyeztek.

– Ez igaz, viszont nem érhet bennünket olyan vád, hogy egy miniszteri vagy egy kormányalelnöki helyért eladtuk a közösségi érdekeket.

– Így viszont nincs más eszközük, mint a kormánybuktatással való fenyegetőzés.

– Valóban nincs más eszközünk, de úgy gondolom, hogy az egy évvel ezelőtt kialakított álláspont értékelésekor meg kell vizsgálni az egy évvel ezelőtti érveket is.

A rendőrség sokkal jobban végzi a dolgát

– Lát-e változást a nemzeti színezetű incidensek kezelésének ügyében?

– A rendőrség vonatkozásában egy elég markáns, pozitív kimozdulás tapasztalható. Hatékonyabb a földerítés, mint az ezt megelőző időszakban volt. A problémák áttolódtak az ügyészség, illetve az igazságszolgáltatás mezejére – minősítés és hatékonyság tekintetében. Ezeket a kilengéseket leggyakrabban nem bűncselekményeknek, hanem szabálysértéseknek minősítik, illetve ha bűncselekményeknek is minősítik őket, a nemzeti indíttatást megpróbálják elfelejteni. A bírósági fázisban pedig az ügyintézés lassúsága okoz gondot. Egy-egy elkövetőnek az elítélése akár több évig is eltarthat, és így a kiszabott büntetés elveszíti visszariasztó erejét.

– A rendőrség pozitív viszonyulásának ellentmondani látszik a legutóbbi újvidéki incidens kezelése.

– Nem állítom, hogy a rendőrség minden egyes esetben a helyzet magaslatán áll, hogy tökéletesen dolgozik, de az egészen biztos, hogy az utóbbi egy-két évben a rendőrségi felderítés hatékonysága sokkal jobb, mint a korábbi időszakban volt, amikor soha nem találták meg a falfirkák elkövetőit vagy a verekedőket.

(Családi Kör)

Ezt a kört önállóan kell lefutnunk

Ha csatlakozunk a demokraták körül kialakult tömbhöz, a vajdasági politikum elveszíti saját identitását – véli Pásztor István, a VMSZ elnöke

Pásztor Istvánt 2007. május 5-én, azaz közel egy évvel ezelőtt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség elnökévé. Az ő elnöksége alatt sikerült az, ami a szerbiai többpártrendszer bő másfél évtizedes története során egyszer sem: jelesül, hogy a jelentősebb vajdasági magyar pártok összefogtak, és május 11-én közös listán indulnak a köztársasági, a tartományi és a helyhatósági választásokon is. A Magyar Koalíció (MK) legerősebb pártjának vezetőjével – aki a januári köztársaságielnök-választáson a vártnál is jobban szerepelt – a magyar területi és perszonális autonómiáról, valamint a választásokról, a választások utáni koalíciós együttműködés lehetőségeiről beszélgettünk.

AUTONÓMIA – APRÓ LÉPÉSEKBEN

– Az MK nemrég nyilvánosságra hozott, 6 részből álló együttes autonómiakoncepciójának legvitatottabb része a magyar területi autonómiára vonatkozik. Ebben a pillanatban úgy tűnik, sem belföldön, sem magyarországi kormánykörökben, de nemzetközi színtéren sincsenek támogatói ennek az autonómiaformának. Hogyan képzelik mégis megvalósítani mérvadó partnerek nélkül?

– Ezzel kapcsolatban azt tartottam a legfontosabbnak, hogy csökkentsük a vajdasági magyar politikumon belüli potenciális konfliktusforrások számát, márpedig az elmúlt több mint egy évtizedben mindig az autonómia körüli licitálás volt az egyik konfliktusforrásunk. Ezért akartam, hogy asztalhoz üljünk, és megbeszéljük, ki milyen autonómiaformát tart fontosnak, és ennek alapján igyekezzünk egy közös koncepciót létrehozni. Ez végül sikerült is. A dokumentum kiváltotta reakciók senkit nem leptek meg, engem sem, de olyan nagyon nem is érdekelnek. A dokumentumban megfogalmazottak megvalósítása és a megvalósításhoz szükséges partnerek keresése pedig egy folyamat, mely apró lépésekből áll össze. Mindig az adott témához, egy-egy lépéshez kell partnereket találni, és ebben a dokumentumban számos olyan elem létezik, melyekhez már ma tudunk partnereket találni, méghozzá elsősorban Szerbiában kell őket keresnünk.

– A Demokrata Párt az elnökválasztás második köre után írásban vállalta, hogy partner lesz az MK 12 pontba foglalt elnökjelölti programjának megvalósításában. A DP egyedül a magyar területi autonómia kérdését vetette el. Nem tart-e attól, hogy veszélybe kerül ez a megállapodás, mert Önök tovább „erőltetik” a területi autonómia ügyét?

– Nem tartok ettől, különösen akkor nem, ha a vajdasági magyar politikum jelenlegi súlyát, befolyását sikerül megőrizni vagy esetleg még növelni is. A politikában a mindent vagy semmit elve nem működik. A DP-nek, de egész Szerbiának is az az érdeke, hogy előrelépés történjen a kisebbségi kérdések rendezésének tekintetében, és csökkenjenek a belpolitikai feszültségek.

– Az új autonómiakoncepció legalaposabban kidolgozott része a perszonális autonómiára, illetve ennek legfőbb szervére, a Magyar Nemzeti Tanácsra vonatkozik. Az MNT megválasztását tárgyaló bekezdés kizárólag a közvetlen, névjegyzék alapján történő választást irányozza elő. Eszerint a VMSZ lemondott arról az alternatíváról, hogy a nemzeti tanácsokról szóló készülő törvényben helyet kapjon a közvetett, elektorok útján történő választás is?

– A törvénynek minden nemzeti közösség számára alkalmazhatónak kell lennie. Meggyőződésünk szerint a magyar nemzeti közösség képes arra, hogy közvetlen úton válassza meg nemzeti tanácsának tagjait, ám vannak Szerbiában más, jóval kisebb nemzeti közösségek is, amelyek belátható időn belül erre nem lesznek képesek. Ezért kell a törvényben alternatívát felkínálni: az a közösség, amely képes közvetlenül megválasztani a nemzeti tanácsát, az tegye ezt, amelyik viszont nem képes, illetve ameddig nem képes erre, kapjon lehetőséget elektorok útján lebonyolítani a választást. Mi azt szeretnénk, ha a Magyar Nemzeti Tanács tagjait a magyar választói névjegyzék alapján, közvetlen úton választanák meg.

– Ilyen névjegyzék viszont egyelőre nem létezik. El tudná-e fogadni, hogy a magyar közösség esetében is elektorok útján bonyolítsák le a választást, amíg ez a névjegyzék nem áll össze? Vagy a névjegyzék összeállításáig inkább ne is alakuljon meg az MNT?!

– Ragaszkodni kell ahhoz, hogy ez a névjegyzék mielőbb összeálljon. Persze az sem egy normális állapot, hogy idestova másfél éve lejárt az MNT mandátuma, de mivel ezt a társadalmi feszültséget csakis az új törvénnyel lehet föloldani, mi azt szeretnénk, ha e törvény olyan megoldást kínálna, amely a mi számunkra hosszú távon is megfelelő, ez pedig a közvetlen úton történő választás.

– És „rövid távon”? Egy éve azt nyilatkozta, „reálisnak az tűnik, hogy a következő MNT megválasztása még az elektori rendszerben történik meg”.

– Igen, elképzelhetőnek tartok egy ilyen átmeneti megoldást is, de mi azért szállunk síkra, hogy teremtődjenek meg gyorsan a közvetlen választás lehetőségei. Ha úgy adódna, hogy a közvetett választás az egyedüli realitás, és aközött kell választani, hogy legyen-e vagy ne legyen MNT, akkor én úgy gondolom, még mindig jobb, ha megalakul. Hangsúlyozom azonban, hogy ez csak egy föltételezett helyzetre vonatkozó álláspont.

HA BEKOPOGTATTAM VOLNA BORIS TADIĆHOZ…

– A három vajdasági magyar párt külön listán, koalícióban indul a május 11-i választások minden szintjén. Miért nem csatlakozott a Magyar Koalíció a DP körül kialakult választási tömbhöz?

– Azért, mert ha ezt megtette volna, a vajdasági magyar politikum elveszítette volna saját identitását, mert egy általános frakcióból lett volna kénytelen képviselni a közösség érdekeit. Azoknak a közösségeknek a politikai képviselői, akik csatlakoztak a DP-hez, frakciófegyelemből igen gyakran a saját közösségi érdekeik ellenében szavaztak. Mi vállaltuk azt a rizikót, hogy saját erőnkre támaszkodva megmérettessünk. Biztos vagyok abban, hogy ha bekopogtattam volna Boris Tadićhoz, és azt mondtam volna neki, hogy nekünk nyolc parlamenti hely kell, megkaptuk volna ezt a nyolc parlamenti helyet. Így viszont lehet, hogy csak négyet, ötöt vagy hatot szerzünk meg, de mindenképpen kevesebbet, mint nyolcat. Mégis szerintem ez mind rövid, mind pedig hosszú távon egy jobb megoldás, éppen azért, mert politikai szabadságot ad nekünk. Így nem leszünk elvszerűtlen kompromisszumok megkötésére utalva, ami borzalmasan káros lett volna a közösség szempontjából.

– Egy évvel ezelőtt viszont, amikor megválasztották Tomislav Nikolićot házelnöknek, és úgy tűnt, ismét választások elé nézünk, éppen ön kezdeményezte, hogy jöjjön létre egy egységes Európa-barát választási blokk a kialakulóban levő radikális–népnemzeti blokkal szemben.

– Az sok tekintetben más helyzet volt. Akkor úgy tűnt, hogy nem lesz kormánya az országnak, és ismét választások lesznek, a Magyar Koalíció pedig még nem létezett, és messze nem tűnt realitásnak sem. Akkor még messze nem voltunk abban a helyzetben, mint ma, amikor már mögöttünk van egy elnökválasztás, amelyen 93 ezer szavazatot kaptunk. A politikában egyébként is nehéz operatív kérdéseket egy év távlatából megítélni.

– A DP-ből nem kopogtattak az MK ajtaján, hogy csatlakozzanak hozzájuk?

– Nem.

– A VMSZ-t sem próbálták meggyőzni, hogy hagyja el a Magyar Koalíciót, és egymagában csatlakozzon a DP koalíciójához?

– Nem. Még ilyen jellegű sugallat sem érkezett.

– A mostani kampányuk során, ellentétben az elnökválasztási kampánnyal, nem fektettek túl nagy hangsúlyt más nemzeti közösségek támogatásának „becserkészésére”. Miért?

– Az elnökválasztás során azt tapasztaltuk, hogy bár az egyes közösségek politikai vezetői támogatásukról biztosítottak, szavazáskor az adott közösségek részéről ez a támogatás elmaradt. Úgy gondoltuk, hogy a Magyar Koalíciónak ezúttal önállóan kell megfutnia a kört. A választási programot is úgy akartuk megfogalmazni, hogy ne kelljen terhes vagy elfogadhatatlan kompromisszumokat kötnünk.

– Hogyan oszlanak meg a mandátumok az MK-n belül a három párt között? Milyen képletet alkalmaznak?

– A mostani erőviszonyaink képezik a kiindulópontot, de felvázoltuk azt is, hogy miként osztjuk el a megszerzett mandátumokat, ha jobban, és miként, ha rosszabbul szerepelünk az előző választásokhoz képest. Köztársasági szinten a VMSZ a tavaly januári választáson majdnem 4 mandátumot szerzett, míg a VMDK és a VMDP alkotta Magyar Összefogás Koalíció majdnem bejuttatott egy képviselőt a parlamentbe. Ha 4 vagy ennél kevesebb mandátumot szerzünk, akkor az mind a VMSZ-é, ha 5 lesz, abból egy a VMDK-é vagy a VMDP-é, 6 képviselői hely megszerzése esetén mindhárom pártnak lesznek képviselői a parlamentben, amennyiben megszerezzük a 7. mandátumot is, akkor azt a VMSZ fogja betölteni. Úgy gondolom, hogy ennél több képviselői helyre reálisan nézve nem számíthatunk. Tartományi szinten kissé bonyolultabb a helyzet, mert létezik listás és többségi rendszerre épülő szavazás is. A Tartományi Képviselőházban jelen pillanatban csak a VMSZ-nek vannak listás helyei, ezért úgy állapodtunk meg, hogy akárhány mandátumot szerzünk, egy-egy mandátum megilleti a VMDP-t és a VMDK-t, a többi helyet pedig a VMSZ tölti be. A többségi rendszerben, az egyéni jelöltek vonatkozásában minden körzetben a VMSZ javasolta személy indul, kivéve Zentát, ahol dr. Farkas Emil képviseli az MK-t a VMDP színeiben. A helyhatósági választások tekintetében a 2004-ben megszerzett mandátumokból indultunk ki, minden egyes önkormányzatra külön megállapodást alkalmazunk.

– A jelenlegi VMSZ-es képviselőknek biztos helyük van-e a köztársasági parlamentben?

– Nem született ezzel kapcsolatban semmiféle döntés, bár személyes véleményem szerint jó munkát végeztek, és jó esélyük van arra, hogy ismét képviselők legyenek.

„Szabadka megőrzéséért még az ördöggel is összeállunk”

– Léteznek-e olyan pártok, amelyekkel elképzelhetetlennek tartják az együttműködést a választások után?

– Nincsenek.

– Tehát a radikálisokkal is hajlandóak együttműködni?

– Igen, bár attól függ, mit értünk együttműködés alatt. Annak nem látom lehetőségét, még elméleti szinten sem, hogy országos vagy tartományi szinten parlamenti többséget vagy kormányt alkossunk a radikálisokkal. Egyetlenegy kérdés van, amely számomra ezt meggondolandóvá teszi, az pedig az, hogy mi fog Szabadkán történni. A Magyar Koalíciónak Szabadkán meg kell őriznie vezető szerepét. Ha ezt a fekete ördög segítségével tudjuk csak elérni, akkor az ő segítségével fogjuk elérni. Nem készülök erre, de nem tudom elfogadni, hogy Szabadkát elveszítsük, és hogyha kell, az ördöggel is hajlandó vagyok összeállni Szabadka megőrzése céljából.

– Mit jelent pontosan az, hogy „elveszíteni Szabadkát”?

– Ez azt jelenti, hogy elveszítjük a politikai befolyásunkat Szabadkán, azt jelenti, hogy olyan polgármestere lesz a városnak, aki nem tud magyarul. Ebbe én nem vagyok hajlandó belemenni, és ezért bármilyen árat hajlandó vagyok megfizetni. Nekünk vezető szerepünk kell hogy legyen a várost irányító koalícióban.

Nem pusztán három párt – a közösség fogott össze

– Három vajdasági magyar párt összefogott, ám az összefogás nem teljes, hiszen a negyedik magyar párt, a Magyar Polgári Szövetség nem része a Magyar Koalíciónak. Miért?

– A Magyar Koalíció nem egyszerűen csak három párt összefogása, hanem a közösség összefogása, és ezt tartom a legnagyobb eredménynek, mert ez olyasmi, amire nem is számítottam. Az MPSZ döntött úgy, hogy ebből az összefogásból kimarad. Az MPSZ egyedüli politikai munícióját a többi magyar párttal való szembefordulás jelenti. Én ezt tudomásul veszem, és nem kívánok vele foglalkozni. Ám az a kampány, amelyet az utóbbi több mint fél évben folytatnak, őket minősíti.

(Családi Kör)

Kiterítenek úgyis

Az eddigiekből logikusan következő, fontos, de egyben kockázatos lépésre szánta el magát a négy vajdasági magyar párt vezetője a csütörtökön megtartott nagybecskereki találkozón.

A januári parlamenti választást követően fokozatosan mind közelebb kerültek egymáshoz a magyar előjelű pártok, több csúcstalálkozót is megejtettek, közös nyilatkozatokat adtak ki, felhagytak egymás ócsárolásával, ami nélkül korábban egyetlen hét sem múlhatott el, majd szépen lassan szóba került az esetleges közös választási fellépés kérdése is. Tesztként kapóra jött az óbecsei helyi közösségi választás, melyen az együttes fellépés elsöprő sikert eredményezett (legalábbis az elmúlt évek választási „sikereinek” viszonylatában).

Mindezek után logikusan következett, hogy közös magyar elnökjelölt állításáról egyezzenek meg csütörtökön, Nagybecskereken. A jelölt személyéről még nem döntöttek, vagy legalábbis a köztársasági elnökválasztás kiírásáig nem kívánnak konkrét névvel előrukkolni. Annyit lehet tudni, hogy valószínűleg párthoz tartozó személy lesz, aki „benne van az élet sűrűjében”.

A pártokban nyilván alaposan mérlegelték, milyen haszonnal kecsegtet, esetleg milyen kár származhat abból, ha megjelenik egy, kizárólag a magyar pártok által támogatott jelölt a politikai porondon, és aktív részesévé válik a választási hadjáratnak, ahol az is kap néhány pofont, aki esetleg egyet sem ad, ahol a pozitív üzenetek hangját sokszor elnyomja a negatív kampány zaja. Milyen haszna és milyen kára származhat a jelöltállításból az itt élő magyar közösségnek?

A pártvezetők természetesen a politikai haszon mellett érveltek. Ágoston András, a VMDP elnöke szerint a közös magyar elnökjelölt, amennyiben a magyar autonómia programját képviseli, hozzájárulhat a magyar szavazók bizalmának visszaszerzéséhez, vagyis a magyar pártok politikai tekintélyének növeléséhez. Pásztor István, a VMSZ elnöke azt emelte ki, hogy a közös jelölt az egész ország előtt ismertetheti a vajdasági magyarság által támogatott értékeket és álláspontokat, kezdve Szerbia EU-tagságától az autonómiáig. És így bebizonyíthatjuk a szerb közvélemény előtt is, hogy nem kell tőlünk félni; kapcsolódott a korábbi gondolatmenethez Rácz Szabó László, az MPSZ elnöke.

Ez mind szép és jó, ráadásul igaz is. A károk viszont többnyire éppen abból adódhatnak, amiből Páll Sándor, a VMDK elnöke a legfőbb hasznot reméli kihozni. Nevezetesen az elnökválasztás második köréből. Páll úgy véli, hogy szerződéssel kell vállalásokra kötelezni a magyar pártok támogatására számító, második körös jelöltet. Egy másik nyilatkozatában pedig így fogalmaz: hogy kit támogatunk majd, az attól függ, hogy ki és milyen módon viszonyul a programunkhoz.

Ha csak kisbalták nem kezdenek esni az égből, a második körben Boris Tadić és Tomislav Nikolić fognak megmérkőzni egymással. Semmilyen körülmények között nem gondolom reálisnak azt az opciót, hogy a magyar pártok egységesen a radikális jelölt támogatására szólítsák fel a szavazóikat. Szerencsére még nem tartunk ott, hogy a magyar pártoknak így együtt akkora legyen a koalíciós potenciáljuk (vagy ez esetben nevezzük inkább ideológiai „széleslátókörűségnek”), mint mondjuk a Szerbiai Demokrata Pártnak. Marad tehát Tadić támogatása, ennek egyedüli alternatívájaként pedig a második kör bojkottja.

A közvélemény-kutatási adatok szerint minden idők egyik legbizonytalanabb kimenetelű szerbiai elnökválasztása elé nézünk. Könnyen megtörténhet, hogy csak néhány ezer vagy néhány tízezer szavazaton múlik majd a végeredmény. Tadićnak a győzelemhez szüksége lesz olyanok szavazataira is, akiket könnyen átbillenthetne Nikolić oldalára egy, a „magyar szeparatista célokat” támogató, Tadić által aláírt szerződési vállalás. Ezért nem vennék rá mérget, hogy Tadić bármit is aláírna, amit demagóg retorikával ellene fordíthatnának. És itt jön a fő kérdés: mit tesznek a magyar pártok, ha az „önmagát demokratikusnak valló” jelölt nem vállal írásbeli kötelezettséget a magyar pártok céljainak teljesítéséért? Hogy lehet jól kikerülni ebből a slamasztikából?

A második körben feltétel nélkül támogatni Tadićot vagy sem dilemmája nem csak a magyar pártok dilemmája, hanem a Liberális Demokrata Párté és a Vajdasági Szociáldemokrata Ligáé is. Szavazóik túlnyomó része ugyanis nem fogja vakon követni az esetleges bojkottra felszólító pártdirektívát, hanem Tadićra szavaz, mert fél Nikolićtól. Ezért fogja kétszer is meggondolni az LDP meg a VSZL, hogy milyen üzenetet küld szavazóinak. Mindenesetre nem lenne jó, ha a magyar pártok lennének az egyedüliek, amelyek elvből bojkottálják a második kört, mert ha Tadić veszít, egyedüli bűnbakokként a vajdasági magyarok lesznek megbélyegezve.

Mindezek a dilemmák – ha kisebb súllyal bár, de – felvetődnének akkor is, ha a magyar előjelű pártok nem indítanának elnökjelöltet, vagyis ha nem méretkeznének meg az elnökválasztáson. Így hát még egy valóban súlyos érv szól a saját elnökjelölt indítása mellett, a József Attila-i érv: „kiterítenek úgyis”.

(Magyar Szó)