Címkék: Vojislav Koštunica

Nike-forradalom

Aki végighallgatta csütörtökön Vojislav Koštunica és Tomislav Nikolić uszító beszédeit a Kosovo megmentésére összecsődített nagygyűlésen, azt bizonyára nem lepte meg a békésként meghirdetett tüntetést követő randalírozás a főváros utcáin. Aki végighallgatta ezeket a beszédeket, és hallotta Velimir Ilić és Slobodan Samardžić miniszterek korábbi kijelentéseit, amelyekben legitimnek nyilvánították az utcai huliganizmust, annak nem lehetett kétsége afelől, hogy a csütörtöki tüntetés sem múlhat el szervezett rendbontás nélkül. Mondhatni zavartalanul elkövetett, jól irányított rendbontás nélkül.

A televíziós felvételeken mindenki láthatta, hogy az amerikai nagykövetség felgyújtásakor egyetlen rendőr sem volt a helyszínen. A csőcselék szabadon fosztogathatott városszerte: fiatal és kevésbé fiatal hölgyek és urak degeszre tömött bevásárlószatyrokkal távoztak a Kosovo nevében szétvert üzletekből. Voltak olyanok is, akiknek még arra is jutott idejük, hogy hajba kapjanak egy-egy parfümön, vagy hogy fölpróbálják az áhított Nike tornacipőt, nehogy véletlenül elszúrják a cipőméretet.

A szánalmas fosztogatást megörökítő amatőr videofelvételek fölkerültek a világhálóra, hogy az egész világ láthassa, micsoda morális potenciál rejtezik ebben a kosovói jussát követelő országban, amely ugyebár egyetlen földi és égi törvényt sem szegett meg soha, hogy a miniszterelnök hazug szavait parafrazeáljam.

Az országban uralkodó helyzetért elsősorban Koštunica és öngyilkos politikája a felelős, mely azzal fenyeget, hogy Szerbia ismét a totális izoláció állapotába kerül. De politikai és morális felelősség terheli azokat is, akik némán asszisztálnak ehhez az eleve vesztésre ítélt ámokfutáshoz, vagyis Boris Tadić államfőt és pártját, a Demokrata Pártot.

Ebben a pillanatban nincsen egyetlen jó megoldás sem. De a legkevésbé rossz, illetve a legegészségesebb megoldás mégis az volna, ha a DP és a G17 Plusz azonnal kenyértörésre vinné a dolgot, és – Kosovo ide vagy oda – haladéktalanul napirendre tűzné az ország európai integrációjának kérdését. Nem lehet a végtelenségig romlott kompromisszumokkal és halogatással palástolni a problémákat, a kormánypártok között egyre mélyülő ellentéteket.

Február 3-án a többség Európára és az izoláció ellen voksolt. Ezt a február 3-ai döntést mielőbb hitelesíteni kell előrehozott parlamenti választásokon is, ahol végre két világos politikai opció ütközne meg egymással. A demokratáknak és a G17-nek egyértelműen, tettekkel is állást kell foglalniuk, hogy melyik táborhoz tartoznak. A többiek hovatartozása rég ismeretes. Ha ez nem következik be, Koštunica Nike-forradalma – Milošević joghurtforradalmához hasonlóan – a legsötétebb jövőképet vetíti elénk.

(Magyar Szó)

Nyolc forgatókönyv

Szerbia jelenére és jövőjére nézve ebben a pillanatban nem Tomislav Nikolić és a Szerb Radikális Párt, hanem Vojislav Koštunica és a Szerbiai Demokrata Párt a legveszélyesebb politikai tényező. Ezt a megállapítást alátámasztja annak ténye, hogy Nikolić egyetlen pillanatig sem vitatta ellenfele győzelmét a vasárnapi elnökválasztás második fordulójában, pedig a relatíve kis különbség miatt, ha nagyon akarta volna, kétségbe vonhatta volna a részeredmények alapján kikristályosodni látszó végeredményt, ezzel politikai forrongásokat idézve elő az országban. Nikolić ezúttal mégsem döntött úgy, hogy kalandorpolitikába fog, és káoszt idéz elő a rendkívül megosztott szerbiai társadalomban. Vele ellentétben Vojislav Koštunica végtelen felelőtlenségéről tett tanúbizonyságot a hét elején, amikor elutasította az EU által felkínált szerződés aláírását, ezzel minden eddiginél világosabban kinyilvánítva, hogy önös politikai érdekeiért kész feláldozni mindent, még az ország európai jövőjét is, amit pedig referendumszerű kinyilatkoztatással erősítettek meg az ország választópolgárai.

Koštunica irracionális lépéseinek nagyon is kézzel fogható oka van: képtelen elviselni annak gondolatát, hogy belátható időn belül ne ő legyen a legbefolyásosabb politikai tényező az országban. Nem más ez, mint a diktátorokat jellemző féktelen hatalomvágy és az óvodásokat jellemző dacosság keveréke, mely teljesen eluralkodott a személyiségén, és melyet a Kosovo státusához kötődő nézeteivel igyekszik populista módon palástolni.

Ezek után a jelenlegi kormány fennmaradása teljesen tarthatatlanná vált. A Demokrata Párt, mely – még az európai orientáltságú G17 Plusz miniszterei nélkül is – többséggel bír a kormányban, nem kockázhatja el szavazói bizalmát azzal, hogy belemegy Koštunica és csatlósa, Velimir Ilić egyre betegesebb játszmáiba. Mindebből az következik, hogy hamarosan új kormánynak kell alakulnia – parlamenti választások kiírásával vagy anélkül.

Összesen nyolc lehetséges forgatókönyv játszódhat le a közeljövőben a kormányválság következményeképpen, melyek természetesen nem egyformán valószerűek, ám Szerbiában egyetlen opciót sem lehet eleve kizárni.

Az egyik legvalószínűbb szcenárió szerint választások kiírása nélkül alakul új kormánya Szerbiának, melyben a DP-t és a G17 Pluszt az SZRP (esetleg még a Szerbiai Szocialista Párt) váltja fel. Tomislav Nikolić csütörtöki sajtótájékoztatóján ezt a lehetőséget kizárta. Nem is csoda, hiszen pártja a választásokon valószínűleg tovább erősödne. Ám a nehézségek nélkül és azonnal ölükbe hulló hatalom mámorának nem biztos, hogy ellen tudnak majd állni a radikálisok, és a korábbi fenntartásaik elpárolgását is könnyen megmagyarázhatnák szavazóiknak a helyzet komolyságára (értsd: Kosovo függetlenségének közelgő vagy akkorra már megtörténő kikiáltására) hivatkozva. Nyilvánvaló azonban, hogy egy ilyen forgatókönyv lejátszódása esetén Koštunica aligha tarthatná meg imádott pozícióját az új kormányban. Az SZRP ugyanis nem a DP, mely megengedné magának, hogy ne az övé legyen a miniszterelnöki szék.

A másik legvalószínűbb és egyben a legegészségesebb forgatókönyv, ha új parlamenti választásra kerül sor, melyen a polgárok két, világos opció között választhatnak, akárcsak az elnökválasztás második fordulójában. A választás kimenetele viszont még az elnökválasztás kimenetelénél is bizonytalanabb lenne. A DP és az SZRP jócskán megerősödhetne, viszont félő, hogy az ötszázalékos választási küszöb miatt akár több százezer szavazat is kárba veszne, mégpedig elsősorban az európai orientáltságú szavazók oldalán. A G17 Plusz parlamentbe jutása lenne a legbizonytalanabb, ezért jól tenné, ha – a bajt megelőzendő – a DP-vel koalícióban indulna. A két párt közötti különbségek egyébként is mind halványabbak. Az LDP egészen biztosan önállóan indulna, és nagyon nagy erőfeszítésébe fog kerülni az ötszázalékos küszöb elérése. Ha ez mégsem sikerül, szinte biztosan az izolációs erőknek lesz többségük a parlamentben, és ők alakíthatnak majd kormányt. Egy azonban biztos: Koštunica elfelejtheti a „mérleg nyelve” meg a miniszterelnöki pozíciót is. Pártja tovább fog gyöngülni, és örülhet, ha eléri a 10 százalékos támogatottságot.

A valószínűbb forgatókönyvek közé sorolható egy Koštunica vezette kisebbségi kormány lehetősége, melyben nem venne részt a DP és a G17 Plusz, és amelyet a radikálisok meg a szocialisták kívülről támogatnának. Koštunica számára ez volna a legjobb megoldás, hiszen ez az egyetlen mód arra, hogy akadálytalanul tovább „kormányozzon”, és naponta leírhassa, majd másnap nyomtatott formában is viszontláthassa kedvenc francia, illetve latin eredetű kifejezéseit: a „szuverenitás”-t meg az „integritás”-t.

A kevéssé valószínű forgatókönyvek többnyire a tudományos fantasztikum műfajába lennének sorolhatók, ha mondjuk a svédországi politikai helyzetkép alakulásának lehetséges módozatai lenne a témánk, de – Szerbia a témánk. Alakulhat nagykoalíció, mint Németországban, kizárólag a két legnagyobb párt (DP és SZRP) részvételével, létrejöhet egy DP-G17 Plusz összetételű kisebbségi kormány a radikálisok külső támogatásával, alakulhat koncentrációs kormány, melyben minden parlamenti párt részt vesz (bár az LDP biztosan nem fog, és akkor az már nem is „igazi”), és végül létrejöhet a „nemzeti egységkormány”, amibe aztán minden egyéb opció besorolható.

Ez eddig hét forgatókönyv.

A nyolcadik opció, hogy néhány hétnél hosszabb ideig semmi sem változik, és marad a jelenlegi kormány a mostani összetételben. Nehezen képzelhető el, hogy mindezek után Koštunica és Velja Ilić visszakozót fújjon, és belemenjen annak az uniós egyezménynek az aláírásába, amelyet a hét elején kerek perec elutasított, sőt Ilić hazaárulásnak nevezte annak esetleges aláírását. Ugyancsak hihetetlen, hogy a demokraták alapjaiban tagadják meg saját pártprogramjukat, és ismét térdre ereszkedjenek, koalíciós partnereik zsarolásának engedve. Harmadik megoldás, vagyis ún. kompromisszum az Európai Unióhoz való közeledés kérdésben nem születhet.

(Magyar Szó)