Banánkirályság

Van megoldás, van gyógyír minden sebünkre! Miután megszakadtak az EU-val folytatott tárgyalások, miután ismét megvonta anyagi támogatását az USA, miután függetlenné tett bennünket Montenegró népe, most jött el a pillanat, hogy egy csapásra svédországi állapotok köszöntsenek be Szerbiában. Legyünk monarchia! Elvégre Svédország is az, és mi baja? Az alattvalók lubickolnak a jólétben. Majd a király mutatja az utat, nekünk, alattvalóknak meg csak követnünk kell őt.

Sándor herceg maga jelentkezett a múlt hét folyamán, hogy ő is itt van, és szívesen szolgálná a népét a királyi trónról. A vezető politikusok közül viszont egyedül Vuk Drašković sietett üdvözölni az ötletet, a többiek nem nagyon törték magukat, hogy egymást taposva járuljanak a magát trónörökösnek tartó férfi elébe hajbókolni.

Kétségtelen, hogy a királyság hívei számára ez a legideálisabb pillanat, hogy előhozakodjanak ötletükkel, hiszen az utolsó volt jugoszláv tagköztársaság kiválásával bizonyos értelemben letisztult a kép, új helyzet állt elő Szerbiában is. Ugyanakkor az új alkotmány meghozatala még hátra van, de az utóbbi napok nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy talán most végre rövid időn belül megszülethet az új alaptörvény (bár az is igaz, hogy nem először tűnik úgy, hogy „talán most végre rövid időn belül”), márpedig abba mindenképpen bele kell foglalni, hogy Szerbia köztársaság vagy monarchia lesz-e. A jelenlegi államberendezés megváltoztatásához viszont muszáj lenne referendumot kiírni.

Nem lesz könnyű játszma, ha egyáltalán lesznek eltökélt harcosok, akik képesek lesznek néhány hónapon belül erőteljes kampányt folytatva gyökeresen megváltoztatni az uralkodó nézetet. A Strategic Marketing legutóbbi közvélemény-kutatási adatai szerint ugyanis Szerbia lakosságának kb. mindössze a 15 százaléka pártolja a monarchia visszaállításának ötletét. Nem kétlem, hogy amennyiben erős politikai és médiahátszelet kapnának a királyság hívei, akár néhány hónap alatt megduplázhatnák vagy netán megtöbbszörözhetnék az ötlet támogatóinak létszámát. A mindenre egyszerű, vonzóan csillogó és gyökeres megoldást kínáló populista opciókra ebben az országban mindig volt vevő csőstül. Sajnos, a jelenlegi 15 százalék sem azért ennyi, mert a polgárok többsége meggyőződéses köztársaság-párti, hanem valószínűleg csak azért, mert mindeddig nem volt napirenden a téma.

Túl azon, hogy én személy szerint nem tudom elfogadni azt, hogy létezzenek emberek, akik jogot formálhatnak élethosszig tartó uralkodásra felettem, és e jogukat vér szerinti utódaiknak később továbbadhassák, a királyság ötletének felmerülése ennél sokkal szimptomatikusabb jelenség. Ez egy újabb jele annak, hogy Szerbia még mindig nem találta meg saját identitását. Nincsenek lerakva azok az alapok, amelyekre építeni lehet, amelyekben minden releváns politikai erő egyet tud érteni. Szerbia még mindig az alapkérdések felvetésénél tart. Öt és fél évvel a Milošević-rezsim bukása után még nincs új alkotmány, nem tudni, hogy meddig terjednek az ország határai, nem történt meg a múlttal való szembesülés, vagyis a háborúk utáni katarzis. Szerbiának egyszerűen fogalma sincs, hogy mit akar kezdeni önmagával.

Való igaz, hogy az Egyesült Királyság, Hollandia, Norvégia, Belgium, Svédország stb. a világ legfejlettebb országai közé tartoznak, annak ellenére – vagy miként a monarchia hívei állítják: épp azért -, mert királyuk és nem államfőjük van. Csak azt felejtik el a szerbiai királypártiak kihangsúlyozni, hogy az imént fölsorolt országok egytől egyig a monarchia hosszú tradíciójával rendelkeznek, évtizedek, egyesek évszázadok óta stabil, kiszámítható államberendezéssel, ahol egyetlenegy rendszerbeli „fogaskeréknek” sem fordul meg a fejében, hogy túllépje a pontosan kiszabott hatáskörét, így az életfogytig uralkodó, valójában kizárólag protokolláris szerepet ellátó királynak sem. Gondoljunk csak Szerbiára, ahol mindennek az ellenkezője érvényesül és érvényesült a múltban is. Vajon épp a király lenne majd a kivétel, aki nem lépne át saját árnyékán, és nem tenne önkényes lépéseket?

Az egész királyság vagy köztársaság kérdését meg lehetne oldani nagyon egyszerűen és referendum nélkül. Sándor hercegnek példát kellene vennie bolgár kollégájáról, Szimeonról, aki néhány évvel ezelőtt hazájában pártot alapított, megmérettetett a választáson, és győztesként került ki onnan. Négy évig ő volt a kormányfő, és valós hatalommal rendelkezett. Sándor hercegnek nincs félnivalója: ha tényleg hisz abban, hogy túlnyomó többségben vannak a királyság hívei, jövőbeni pártja biztosan megnyerné a választást, aztán négyévenként újra meg újra, ő pedig boldogan kormányozhatna, uralkodhatna, amíg meg nem hal.

(Magyar Szó)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük