Az utóbbi tíz évben nem volt annyi csúcstalálkozója, közös megmozdulása a három (négy, néha még több) vajdasági magyar pártnak, mint az utóbbi fél évben. Közös koszorúzás, közös nyilatkozat és most végül: közös választási föllépés. Igaz, csak helyi közösségi választásról van szó, csak Óbecsén és a község nyolc helyi közössége közül is csak hatban, mégis olyan fenomén ez, amihez hasonlóra az elmúlt több mint egy évtizedben nem volt példa. A négy párt tehát közös listával indul, a megszerzett tanácsnoki helyeket pedig a január 21-i választáson elért eredmények arányában osztják majd szét.
A magyar pártok egymásra találásában nem kis szerepet játszott ez, az év elején megtartott parlamenti választás, amelyen a VMSZ, de a Magyar Összefogás Koalíciót alkotó VMDP-VMDK-tandem is leszerepelt. Kijózanítóan hatott mindannyiukra az a felismerés, hogy minden második magyar voksoló nem magyar előjelű pártra adta le szavazatát. Ennek köszönhetően a VMSZ csak három képviselőt juttathatott a parlamentbe, a koalíció pedig egyet sem.
Úgy tűnik, a józan következtetést mindhárom pártban (és az azóta párttá alakult Magyar Polgári Szövetségben is) levonták. Míg azonban a VMSZ-ben a személyi változások is megtörténtek (a párt új elnököt kapott, a vezető testületek káderállománya is átesett egy bizonyos fokú változáson), a VMDK-ban és a VMDP-ben nagyjából mindenki maradt a helyén. Ami változás mégis megtörtént mind a négy pártnál, hogy nem kötik ultimátumszerű feltételekhez az együttműködést, egyúttal pedig kerülik egymás minősítgetését, explicit kritizálását.
A magyar pártok közeledésével párhuzamosan megfigyelhető egy másik folyamat is: a VMSZ távolodása a demokratikus blokkba sorolható pártoktól, elsősorban a Demokrata Párttól, mellyel korábban együttműködési protokollt is aláírt. A két párt először Szabadkán zördült össze, majd a legutóbbi választási hadjárat során, ezt követően köztársasági, majd végül már tartományi szinten is, ahol koalícióban gyakorolják a hatalmat. A VMSZ-nek a Vajdasági Szociáldemokrata Ligával ápolt kapcsolata a korábbi hideg-meleg váltások után ma jobbára semmilyennek nevezhető. A G17 Plusz és a Liberális Demokrata Párt is erős konkurenciát jelent(ett) a VMSZ számára a magyar szavazatok begyűjtése szempontjából, így velük sem felhőtlen a viszonya, különösképpen a G17 Plusszal nem az – ez utóbbi ugyanis az Európai Néppárt tagpártjaként bizonyos akadályokat gördített a VMSZ-nek e gyűjtőpártba történő fölvétele elé.
A magyar pártok összefogása, esetleges közös választási föllépése a közelgő helyhatósági, tartományi és elnökválasztásokon nyilvánvalóan tovább fogja élezni a viszonyt a VMSZ és korábbi szövetségesei (ma potenciális szavazóinak elszipkázói) között. Ez, mondhatni, a dolgok logikus rendje, de nem feltétlenül kell e kapcsolatoknak olyannyira elfajulniuk, hogy a későbbiek során ne jöhessen létre egy-egy község vagy a tartomány szintjén közös hatalomgyakorlás.
Annál furcsább viszont, hogy a VMSZ új elnöke felvette azt a szálat, amit a párt korábbi elnöke közel egy évvel ezelőtt végül mégis (el)ejtett. A Szerbiai Demokrata Párttal megkötendő együttműködési megállapodás aláírásáról van szó, amit egy évvel ezelőtt Kasza József vetett fel (a dologból aztán mégsem lett semmi), most pedig Pásztor István „riogat” ugyanezzel.
Tény, hogy az SZDP nem jelent veszélyt a magyar szavazatok szempontjából, hiszen támogatottsága a vajdasági magyarok körében nagyjából a nullával egyenlő, ugyanakkor nem ártana egy kicsit el is gondolkodni ezen. Vajon miért van ez így? Egészen biztos, hogy nem tenne jót egy magyar párt népszerűségének, ha olyan párttal fűzné szorosabbra a kapcsolatát, melynek tagjai ellenségesen viszonyulnak a NATO-hoz, egykor fegyverrel pózoló ultranacionalista papok kezeit csókolgatják és képesek a radikális vezérhelyettest a parlament elnöki székébe juttatni, ha önös érdekeik úgy diktálják. Egészen biztos, hogy egy mégoly ártatlan együttműködési protokoll, amely ha csupa helyes mondatokat tartalmazna is, nem tenne jót a magyar összefogás ügyének sem.
Gesztusértékű protokollok nélkül is lehet (sőt, kell!) a kormányzó pártokkal együttműködniük a kisebbségek pártjainak, de mégis csak a választásokon begyűjthető szavazatok száma, az önkormányzati hatalom megszerzése kellene, hogy az elsődleges cél legyen. Hiszen a köztársasági hatalommal is nehezebb marginális pozícióból egyezkedni, márpedig egy, a Szerb Radikális Párttal hol nyíltan, hol csak a hasonló nézetek hangoztatása szintjén kokettáló párttal formalizálni a viszonyt nem vezet semmi jóra.
A vajdasági magyar pártok, ha tényleg képesek lesznek az összefogásra, és közös jelölteket állítanak a közelgő országos és tartományi jelentőségű választásokon, jó eséllyel szerezhetnek több szavazatot, mint amennyit januárban szerzett a két magyar lista együttvéve. Kezükre játszik az a tény is, hogy a legutóbb mintegy 60 ezer magyar szavazatot begyűjtő polgári pártok nem hálálták meg kellő mértékben a magyar közösség támogatását, hiszen csak a DP listáján került be magyar nemzetiségű képviselő a parlamentbe, de ezen is csak egy, miközben a 60 ezer szavazat nagyjából 4 képviselői hellyel ért fel.
Kár lenne rontani a szolid eredménnyel kecsegtető startpozíción, amit egy közös magyar lista felállítása, a polgári pártok okozta csalódás és a VMSZ köztársasági képviselői által eddig tett pozitív benyomás együttesen adnának.
(Magyar Szó)