A komikumba belefojtott tragikum
Az Újvidéki Színház A patkányok című előadásáról
Nem elsősorban szakmai problémáim vannak az előadással, hanem koncepcionálisak. A komikus vonulat karikatúraszerű ábrázolásmódjával megfojtotta a tragikumot. Az előadás próbáiról készült naplóban olvastam, hogy a rendező úgymond „rajzfilmet” akart kihozni a darabból, vagyis megpróbálta elnagyolt, furcsán mozgó, harsány figurákkal teletűzdelni a produkciót. Ami egyfelől nem sikerült, másfelől, ha sikerült is volna, ezzel a tragikus történettel – melyben csecsemőhalál, meddőség, betegség, mélyszegénység, kegyetlenség, gyilkosság és kiszolgáltatottság kéz a kézben jár – egyszerűen nem korrespondál.