A vajdasági magyar színházak idei évadának szubjektív rezüméje
Jelen sorok írója jogot formál arra, hogy rezümézze a négy vajdasági magyar profi színházi társulat 2013/2014-еs évadját, lévén, szinte minden, repertoárra tűzött előadást látott, tucatnyiról pedig írt is. Tehát következzen egy szubjektív és egészen konkrét ítélkezés.
Szögezzük le: ritkán van ennyire erős színházi évadunk, mint az idei volt. Néhány egészen kiváló előadást láthatott a vajdasági magyar színházak közönsége, és ráadásul mind a négy színházra jutott legalább egy-egy ilyen lenyűgöző darab. A Kosztolányi Dezső Színházban a Rózsák, a Zentai Magyar Kamaraszínházban A fösvény, az Újvidéki Színházban a Neoplanta és a III. Richárd betiltva, a Népszínházban pedig a Macbeth tartozik ezek közé.
A Kosztolányiban az idén két bemutató volt, a Rózsák és az Antigoné/Iszméné. Egy sziporkázóra és egy gyengécskére sikeredett előadás. Urbán András a Rózsákkal egy 2010-ben, szintén általa rendezett, szintén Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa című hosszúverse ihlette előadásra emlékezett úgy, hogy szinte mindent „elfelejtett”. A felejtés emlékezetének köszönve egy izgalmas képi világú, álomszerű előadás került színpadra. Ezzel szemben az Antigoné/Iszméné egy kevéssé átgondolt koncepció erőltetett megvalósítása volt. A rendező, Jelena Bogavac a mai kor kontextusába szerette volna helyezni Szophoklész művét, de a próbálkozásból kiméra lett.
A zentai kamaraszínház előadásai közül – bevallom – csak az elsőt, Molière A fösvényét láttam, de már ez elég volt ahhoz, hogy az ifjú társulat meggyőzzön a felől, hogy nem volt rossz befektetés az egykori évfolyamtársakat az akadémia elvégzése után is egyben tartani. Érett karakterformálás és jó összjáték jellemezte az előadást.
A Népszínház Magyar Társulata a néhány évnyi hullámvölgy után az idén csupa olyan előadást vitt színre, amely eseményszámba ment. Érzelmeket váltottak ki, beszéltek róluk az emberek. A Vörös az 1944/45-ös események történelmi traumájának feldolgozásával könyvelhetett el többnyire pozitív reakciókat, a Van valami bejelentenivalója? igazi összekacsintós közösségi élmény volt, a Vajdasági lakodalom pedig már a bemutatójának elhalasztásával is képesnek mutatkozott felborzolni a kedélyeket, noha a végeredmény elég lehangolóra sikeredett: de hát így van ez, amikor egy díjazott dráma minden mondatát kihúzzák a szövegkönyvből, a kísérletezéshez szokott rendezőt pedig egy, merevebb szabályokhoz szokott repertoárszínházi társulattal hozza össze a sors…
Hernyák György Macbeth-rendezése azonban feledtetni tudta a Vajdasági lakodalom minden kínkeserves csárdását. A körszínpadon forgó előadás minden percén látszott, hogy évek előkészítő munkája van mögötte. Az évadot Tasnádi István Kupidója zárta, amely mintapéldánya a tökéletes, de éppen ezért felejthető előadásoknak.
Az Újvidéki Színház idei évadát kétségkívül Urbán András Neoplantája határozta meg. A Végel László Újvidék-regényének motívumait felhasználó előadás kegyetlen szembesítés a tartományi főváros sötétebb oldalával. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, rendkívül pozitív fogadtatásban részesült mind a nézők, mind a szakma köreiben.
A Neoplanta mellett a III. Richárd betiltva című Matei Vişniec-darab színre vitelét kell kiemelni, amelynek ebben az évadban még nem volt igazi kifutási ideje, így majd csak az ősszel kezdődő színházi szezonban derül ki igazán, hogyan értékelik a nézők. Megkockáztatom: inkább szakmai, mint közönségsiker vár Anca Bradu két és fél órás, sokrétű előadására.
E két kiemelkedő alkotás mellett nem hagyhatjuk említés nélkül a legnagyobb csalódásnak számító A patkányokat – Alföldi Róberttől valami sokkal izgalmasabbat vártunk –, továbbá a legkellemesebb felüdülést nyújtó Neusatzer Cabaret-t Lénárd Róbert rendezésében és a Puskás Zoltán rendezte Kéjpartot, amely a szexuális másság tematikáját dolgozza fel szemérmes kendőzetlenséggel.
Az általános összefoglaló után következzen e sorok írójának díjkiosztó gálaműsora.
Az évad legjobb előadása díját Urbán András Neoplantájának, a legjobb rendezésért járót pedig Anca Bradunak adnám a III. Richárd betiltva színreviteléért.
Pesitz Mónikát a Macbeth jelmezeiért tüntetném ki, Antal Attilát pedig a Neoplanta zenéjéért. A legjobb színpadi mozgásért Kiss Anikó részesülne jutalomban (ő volt a Rózsák koreográfusa), míg a legjobb díszletért járó díjat a Kupidó díszlettervezője, Pintér Réka kapná.
A legjobb szövegkönyvnek járó imaginárius díjamat megosztanám a Kupidó író-rendezője, Tasnádi István és a Van valami bejelentenivalója? című monodrámát jegyző Szerbhorváth György között.
És végül jöjjenek a színészi díjak:
– az évad felfedezettje Dévai Zoltán, aki A fösvény címszerepét játszotta
– az évad női mellékszereplője G. Erdélyi Hermina a Kupidóban nyújtott alakításáért
– az évad férfi mellékszereplője díját megosztanám a Vörösben játszó budapesti színész, Fekete Ernő és A patkányok John úrját alakító Mészáros Árpád között
– az évad női főszereplőjének ezennel Vicei Natáliát kiáltom ki
– az évad férfi főszereplőjének pedig Balázs Áront. (Vicei Natália egyébként Lady Macbethet, Balázs Áron pedig Meyerholdot formázta meg a III. Richárd betiltva című előadásban.)
Végezetül nem marad más hátra, mint sok sikert kívánni a társulatoknak a nyári fesztiválszereplésekhez, és erőgyűjtést a következő évadhoz. Szeptemberben találkozunk!