Urbán András
Cabaret Voltaire
Az Újvidéki Színház Neusatzer Cabaret című előadásáról
Kell a fenének olyan „ideális társadalom”, amelyben tanítják a boldogságot, patkányként idomítják a gyerekeket és szigorú szabályokhoz kötik még a családtervezést is! Tomasso Campanella sucks!
Vacogó flamingóként reménykedve
A Kosztolányi Dezső Színház Rózsák című előadásáról
A nagyra tartott előtudásból alig valami rémlett csak, de semmi sem volt pontosan felidézhető, összeegyeztethető, megfeleltethető a látottaknak. Akárha az én szürkeállományomat döfték volna át ama rubintos kalaptűvel, nem pedig Mikes Imre Elek agyaggal körülpaskolt, méretesre duzzasztott fejét.
Neoplanta, avagy a Kutyaszorító
Az Újvidéki Színház Neoplanta című előadásáról
Urbánt elsősorban a képmutatás, a hamis idill leleplezése érdekelte, és ennek megvalósításához radikálisan kritikusnak kellett lennie minden tekintetben. Nem engedhette meg magának egyetlen pillanatra sem, hogy elringassa, megnyugtassa a nézőt, mert ezáltal hatástalanná vált volna a józanító provokáció. Így sikerült elérnie azt a célt, hogy az előadás végén többször is megismételt politikai jelszó, a „különböző nációk békés egymás mellett élése” pontosan olyan üresen kongjon, mint amilyen üresen kong a mára már divatjamúlt „testvériség-egység” kifejezés.
Rom
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Könyökkanyar című előadásáról
Az előadás ezt a félálomszerű állapotot igyekszik megragadni, amelyben elmosódnak a határok az ébrenlét és az álom, a szürreális és a hiperreális, a józanság és a megittasultság között, de egyúttal az éntudat és az identitás határai is homályba vesznek. A személyiségjegyek összeolvadnak, majd ismét szétválnak, átruházódnak egyik szereplőről a másikra, személyiségek duplázódnak meg, majd kollektív identitások tűnnek fel, és így alakul az előadás hol féktelen karnevállá, hol pedig lassú és megrázó jelenetsorrá.
